Hírvilág

Szöveg nagyítása:

-
+

Szakmai és civil szervezetek szervezésében szülésfelkészítés, szoptatási tanácsadás, gyermekhordozó eszközök bemutatása, filmvetítések, kerekasztal-beszélgetések, kiállítások, koncertek és szabadtéri programok is szerepelnek a szombattól egy héten át tartó Születés hete eseménysorozaton országszerte és a határon túl is. Csaknem hatvan program közül válogathatnak az érdeklődők Magyarország számos pontján, valamint Erdélyben és a Vajdaságban az egyhetes rendezvény alatt - olvasható a szervezők közleményében. Egyes településeken születésfát, rózsákat ültetnek az idén születetteknek, máshol sétát, kirándulást szerveznek a Mamamérföld nemzetközi mozgalommal karöltve. A rendezvénysorozat célja, hogy a látogatók minél szélesebb körben jussanak hiteles információkhoz a szüléssel, születéssel, csecsemőgondozással kapcsolatban, erről a szervezésben részt vevő, illetve a témákat összeállító védőnők, szülésznők, szoptatási tanácsadók, dúlák, művelődésszervezők, pedagógusok, hordozást oktató szakemberek, baba-mama klubok, női körök, alternatív gyógyászati központok, játszóházak, illetve közhasznú civil szervezetek gondoskodnak. A témák között a párkapcsolat, a szexualitás, a családtervezés, az anyává-apává válás, a várandósság, a szülés-születés, a szoptatás és táplálás, a csecsemőgondozás, a női szerepek megélése, valamint a gyermekvállalás és a karrier egyeztetése is szerepel. Részletes programok és helyszínek a www.szuleteshete.hu honlapon érhetők el. 2013. május 3., péntek

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

További szigorításokat tervez a kormány az egészségügyben – derül ki a MOK leveléből

MOK eLitMed

Olyan törvényjavaslatot küldött véleményezésre az államtitkárság a MOK-nak, amivel a szervezet szerint a kormányzat egyértelműen a dolgozók további nagymértékű terhelésével akarja biztosítani a kórházak működését, ezért a visszavonását követeli.

Egészségpolitika

Büntetőjogi felelősségre vonással is járhat(na) a kórházi eladósodás

KUN J Viktória

Felmerülhet-e büntetőjogi felelősség akkor, ha kimutathatóan rossz vezetői döntések okán (is) kerültek súlyosan eladósodott helyzetbe egyes kórházak? Az eLitMednek nyilatkozók szerint egyértelműen igen, de felmerül azok felelőssége is, akik kinevezik a vezetőket.

Ember és környezet

A Párizsban tapasztalt hirtelen vízromlás itthon is bármikor bekövetkezhet

HUN-REN MKH eLitMed

A természetes vízben sportolók könnyebben betegedhetnek meg az átlagos fürdőzőknél, noha a vízminőséget befolyásoló határértékek mindenkire egyformán vonatkoznak.

Klinikum

Az idős beteg és a bőronkológia: fókuszban a szűrés jelentősége

BÁNVÖLGYI András

Az időskori mortalitásban és morbiditásban a rosszindulatú bőrdaganatok fontos szerepet játszanak. Időben történő felismerésükkel és korai ellátásukkal megelőzhetők a későbbi szövődmények. Rendszeres szűrővizsgálattal és a nem bőrgyógyászati szakképzettségű egészségügyi személyzet edukációjával a korai felismerés aránya jelentős mértékben javítható.