Hírvilág

Szigorú abortusztörvény Észak-Dakotában

2013. MÁRCIUS 27.

Szöveg nagyítása:

-
+

Észak-Dakota állam kormányzója kedden aláírta az Egyesült Államok legszigorúbb abortusztörvényét, amely az esetek túlnyomó többségében a magzat szívverésének kezdetétől, vagyis a terhesség körülbelül hatodik hetétől megtiltja a művi vetélés végrehajtását. Abortuszpárti aktivisták azonnal bejelentették, hogy bíróságon támadják meg a törvényt, amely szerintük sérti a nők jogait és ellentmond az Egyesült Államok alkotmányának, valamint az amerikai legfelsőbb bíróság 1973-ban, a Roe kontra Wade ügyben hozott ítéletének. Ennek értelmében az államok addig nem tilthatják meg a terhesség megszakítását, amíg a magzat életképessé nem válik. (Ez szakemberek szerint a 22-24 hetes kort jelenti.) Az új törvény, ha ezzel ellentétes bírósági ítélet nem születik, augusztus 1-jén lép hatályba. A republikánus Jack Dalrymple kormányzó kedden aláírt egy olyan törvényt is, amelynek értelmében pusztán genetikai rendellenességre vagy a magzat nemére hivatkozva tilos abortuszt végrehajtani. Észak-Dakota ezen a téren olyan jogszabályt alkotott, amely szintén példátlan az amerikai államok között. Észak-Dakota republikánus többségű törvényhozása korábban úgy határozott, hogy 2014-re helyi alkotmánymódosítási népszavazást kezdeményez, amely reményei szerint elfogadja majd azt a koncepciót, miszerint az élet a fogantatással kezdődik. A hasonló referendumok eddig több államba is elbuktak. A déli államok közül az elmúlt időben több is megszigorította az abortusszal kapcsolatos jogszabályokat. A legkeményebben eddig Arkansas-ban léptek fel a terhességmegszakítással szemben, ahol március 7-én a 12. hétben határozták meg a beavatkozás legkésőbbi időpontját. Az a jogszabály, ha túléli az ellene benyújtott kereset, szintén augusztusban emelkedhet törvényerőre. Több államban a 20. hét után tiltják a terhességmegszakítást. Az ellenzők érvelése szerint a 6. hétben sok nő még annak sincs tudatában, hogy állapotos lett. Az észak-dakotai úgynevezett "szívdobbanás-törvény" az abortusztilalom ügyében kivételt tesz abban az esetben, ha a további terhesség veszélybe sodorná az anya életét, vagy súlyos kockázatot jelentene az egészségére, ám nem lehet indok a terhesség megszakítására, ha az embrió a nemi erőszak következtében fogant. MTI 2013. március 26., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

COVID-19

A COVID-19-el fertőzött betegek kórházi kibocsátásának feltételei

Avagy mikor hagyhatja el a beteg a kórházat és mikor érhet véget az otthoni karantén? Az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési központ (ECDC) az EU/EGT-tagállamok felkérésére készített útmutatása azokra a szempontokra tesz ajánlásokat, amelyek alapján az igazoltan COVID-19-fertőzött beteg biztonságosan (azaz fertőzésveszély nélkül) kibocsátható a kórházból, vagy megszüntethető otthoni izolációja.

Egészségpolitika

Módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény

Mindenképpen módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény – állították egybehangzóan munkajogász szakértők egy, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről szervezett videókonferencián. Ahogy elfogadhatatlan ennyire méltatlan, elkapkodott, kidolgozatlan és indokolatlanul nehéz körülményeket teremteni, és ilyen választásra kényszeríteni valakit az élethivatását illetően.

Egészségpolitika

Gyerekek és gyermekeket várók, tervezők – szabad-e oltani?

Úgy tűnik ebben a hazai álláspont egyértelmű, de számos országban már kismamákat oltanak. A jelenlegi szakértői vélemények szerint az mRNS-oltások nem veszélyesek a terhes kismamákra, de klinikai kísérletek hiányában ezt mégsem lehet százszázalékos biztonsággal állítani. Magyarországon éppen ezért nem ajánlják az oltást várandósoknak, de az Egyesült Államokban, Izraelben, vagy Angliában a kismamákra bízzák a döntést. Gyermekeknek egyelőre sehol sem adnak vakcinát.