Egy magyar tudós számára a legeslegnagyobb dolog elnyerni az egyébként igen ritkán adományozott Széchenyi Nagydíjat - hangsúlyozta Vizi E. Szilveszter Széchenyi-díjas orvos, kutatóprofesszor, az MTA rendes tagja, aki szerdán vette át az elismerést a Parlamentben. Az agykutató a központi és perifériás idegrendszer ingerületátvitele, a kémiai ingerületátvitel farmakológiája terén elért, világszerte elismert kutatási eredményeiért, iskolateremtő tudományos tevékenységéért, széleskörű tudományszervezői és tudománydiplomáciai munkásságáért, példaértékű életpályája elismeréseként részesült Széchenyi Nagydíjban. Mint az akadémikus kifejtette, egy kutató életében a legnagyobb kitüntetés, ha tudóstársai ismerik el munkásságának jelentőségét, felfedezéseinek fontosságát. "Ezen túlmenően azonban nagyon fontos a társadalom részéről megnyilvánuló elismerés is, és ez a díj tulajdonképpen mind a kettőt tükrözi. A Kossuth- és Széchenyi-díjbizottság tagjai szakemberek, ugyanakkor a díjazottak személyét a kormány előterjesztésére az államfő adományozza, megjelenítve a társadalmat" - fogalmazott Vizi E. Szilveszter. Fél évszázados munkásságát és a nevéhez fűződő agymodellt ismertetve elmondta, hogy a múlt század közepén tisztázottnak tűnt az idegsejtek (neuronok) közötti kommunikáció mechanizmusa, amelynek alapját a neuronok végkészülékén keresztül történő közvetlen, úgynevezett szinaptikus kapcsolat jelentette. Vizi E. Szilveszter, aki 1967-69 között a kor egyik legnagyobb tudósa, Sir William Patton mellett dolgozhatott az Oxfordi Egyetemen, angliai kutatásai során találta meg az első bizonyítékokat arra, hogy a neuronok közvetetten, ingerületátvivő anyagok (neurotranszmitterek) révén is képesek kommunikálni egymással. "Valamikor nagyon régen ezt nemszinaptikus, tehát közvetett kapcsolási rendszernek neveztem el. Lényege, hogy az emberi agy nem csak úgy képes működni, mint egy telefonhálózat, amelyben kizárólag a hívott állomással tudunk beszélni. Olyan kapcsolat is létezhet, amikor egy információt küldő központ rengeteg - több millió, sok milliárd - idegsejt számára képes üzenetet küldeni. Míg a szinaptikus kapcsolat a telefonhálózatot példázza, utóbbi a rádiózás elvén működik. Csak azok az idegsejtek képesek fogni a távolról jövő, kémiai anyag által közvetített üzenetet, amelyek a dekódolásra alkalmas fehérje-jelfogókkal vannak felszerelve. A rádiózás analógiájánál maradva kizárólag az az állomás tudja fogni az üzenetet, amely a megfelelő hullámhosszra van hangolva" - magyarázta az agykutató, aki elméletével hosszú időn át teljesen egyedül volt, azonban sorra bizonyította az idegsejtek közötti nemszinaptikus kapcsolat létét az agy különböző területein és publikálta eredményeit. Később egyre többen csatlakoztak koncepciójához, bebizonyítva, hogy a legkülönfélébb ingerületátvivő anyagokkal működő ideghálózatok döntő többségükben nem a közvetlen kapcsolatokon keresztül működnek. "Amikor ezt először leírtam, elméletem teljesen idegen volt, nagyon nehezen fogadták el. Ma már a felismerésem általánosan elfogadott, sőt, egy nemrégen megjelent cikkemben arról írtam, hogy a gyógyszerek is tulajdonképpen a nemszinaptikus jelfogókon keresztül érvényesülnek" - jegyezte meg Vizi E. Szilveszter, hozzátéve: egész életét, munkásságát meghatározta a felismerés, hogy az emberi agy működésében vannak olyan mechanizmusok, amelyek lehetővé teszik az idegi funkciók gyógyszeres befolyásolását. "Azt kutatom, hogy a feledékenységnek, az idősödéssel járó kognitív betegségeknek, mint például az Alzheimer-kór, milyenek a neurokémiai alapjai és ezt hogyan lehet gyógyszeresen befolyásolni. Felfedezésem alapján a világban évente több tízmilliárd dollár értékű gyógyszert állítanak elő. Szeretnék olyan gyógyszerek felfedezéséhez hozzájárulni, amelyek segítségével ezek a kognitív betegségek kiváltó okait valahol kompenzálni lehessen" - hangsúlyozta további céljait ismertetve a tudós. Vizi E. Szilveszter 1936. december 31-én született Budapesten. 1961-ben végzett a Budapesti Orvostudományi Egyetemen. A diploma megszerzése után az egyetem tanársegédje lett. 1967-ben vette át adjunktusi, 1974-ben egyetemi docensi, 1977-ben egyetemi tanári kinevezését. 1981-től a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Kísérleti Orvostudományi Kutató Intézetének tudományos igazgatóhelyettese, 1989-2002 között főigazgatója volt. 1985-ben az MTA levelező, 1990-ben rendes tagja lett. 1996-ban az MTA alelnökévé választották, 2002-2008 között a tudományos köztestület elnökeként tevékenykedett. Kutatási eredményeit világszerte elismerik. Több mint négyszáz tudományos publikáció (köztük könyvek) szerzője vagy társszerzője. Számos hazai és külföldi kitüntetést kapott, köztük 1993-ban Széchenyi-díjat, 2003-ban Prima Primissima díjat. MTI 2012.03.16.