Hírvilág

Számítógépes programmal megjósolható a mesterséges megtermékenyítés sikere

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


Mielőtt az invazív, drága és érzelmileg megterhelő lombikprogramba jelentkeznénk, jó lenne ha tudnánk, valóban születhet-e saját gyermekünk. Sajnos napjainkban épp úgy mint 2007-ben, csak minden negyedik próbálkozás végződik élveszüléssel. Kutatók egy olyan új, számítógépes programot fejlesztettek ki, amellyel még nagyobb pontossággal megjósolható a mesterséges megtermékenyítés sikere. Angliai és Skóciai kutatók a Királyság 144 ezer IVF (mesterséges megtermékenyítés) kezelés adatait elemezték, és próbáltak olyan jellemzőket találni, melyek előrejelzik a kezelés sikerességét. A statisztikai adatok elemzése során kiderült, hogy akkor a legnagyobb az élveszülési arány (legalább egy olyan gyermek születése, aki a születést legalább egy hónappal túléli), ha a nő már korábban is szült. Azok, akiknek már volt korábban is volt sikeres IVF kezelésük, 58 százalékban számíthattak ismételt terhességre, illetve akik korábban képesek voltak spontán módon teherbeesni. Szintén jó eséllyel számíthattak babára azok, akik hormonkezelést is kaptak (gonadotropint illetve hormonpótlást az antiösztrogén kezelés helyett), illetve, az ICSI (a spermiumot mesterségesen a petesejt plazmájába juttatják) kezelés is nagyon hatásosnak bizonyult. A siker 23 százalékkal csökken, ha a nő eléri a 35 éves kort, a remények pedig tovább csökkennek az életkor emelkedésével (a nők 45 éves korukra a siker 85 százalékkal csökken). Számít, milyen hosszú ideje áll fenn meddőség, hány korábbi sikertelen IVF kezelésen esett át a pár, hányadik kezelési ciklusban történhet meg a beültetés (az elsőben nagyobbak az esélyek, a második-harmadikban romlanak), illetve saját petesejt használatával rosszabbak az esélyek, mint donor petesejtek esetén. Az esélyek rosszabbak, ha a meddőség oka a petevezetékekben van, ha nincs tüszőérés illetve repedés, ha méhszájbetegségek fordulnak elő illetve a férfiak meddősége esetén. A teherbeesés valószínűségét előrejelző modellt a PLoS Medicine legfrissebb számában ismertetik. Ez az első kiegészítés, melyet az 1996-ben kiadott Templeton modellben tettek. Az új módszer statisztikailag sokkal pontosabb, ráadásul olyan, klinikumban alkalmazható számítógépes programba írták a kutatók, mely ma már on-line formában is elérhető az interneten, sőt IVF predict néven iPhone-okon illetve Android telefonokon is használhatók. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Szójával a terhességért

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

PharmaPraxis

A ChatGPT a gyógyszertári gyakorlatban

Keresztmetszeti vizsgálat a patikusok percepciójáról, praxisáról és véleményéről: a Journal of Pharmaceutical Policy and Practice tanulmányának célja az volt, hogy kiderítse, mennyit tudnak a jordániai közvetlen lakossági gyógyszerellátásban dolgozó gyógyszerészek a ChatGPT-ről, és hogyan használják azt munkájukban.

Hírvilág

Mesterséges Intelligencia az orvoslásban - beszámoló a gazdag 2023 őszi konferencia kínálatról, a Neumann társaság konferenciáitól az MTA rendezvényekig.

Az elmúlt hónapokban sokat és sokszor hallunk a mesterséges intelligenciáról a LAM Mesterséges intelligencia rovatában is. A terület fontosságát mutatja, hogy a közelmúltban több konferencia is foglalkozott a területtel. Ezekből ad áttekintést dr. Balkányi László, a LAM „Mesterséges intelligencia az orvoslásban” rovat vezetője.

Gondolat

A tumor mint az alkotás forrása – Interjú Kiss Richárd projektvezetővel

KOVÁCS Sándor

C80 – A rák esztétikája? címmel kiállítás nyílt a SOTE Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetében. A kiállításon a daganatos megbetegedések által inspirált képzőművészeti alkotásokat tekinthetnek meg a látogatók május 31-ig.

Hírvilág

Október közepén ünnepeltük a Szervdonáció és Transzplantáció Világnapját

Az Európa Tanács által kezdeményezett Európai Donációs Nap első alkalommal 1996-ban, Genfben került megrendezésre. 2005-ben a WHO világnappá nyilvánította október második szombatját.

Ember és környezet

Magunkra szabadítjuk a vektorok által terjesztett betegségeket

SZEMLE eLitMed

Dengue-től a Chikungunya-lázig, maláriától a kullancsencephalitiszig a vektorok által terjesztett betegségek emberek tömegeinek az életét keserítik, vagy akár rövidítik meg. E betegségek terjedése azonban igen jelentős részben saját magunknak köszönhető.