Hírvilág

Spirituális komédia a pénz körül

2012. JANUÁR 15.



Hol a pénz? címmel egy humorral átszőtt, ám mélyen elgondolkodtató, szokatlan műfajú és formai megoldásokat felvonultató darab ősbemutatóját tartják a szolnoki Szigligeti Színház Szín-Mű-Helyében.

Kiss József szerint a Hol a pénz? műfaját leginkább spirituális komédiaként lehet meghatározni, mivel a darab földöntúli időutazás keretében kutatja a választ nagyon is földi kérdésekre: a pénz és a boldogság összefüggéseire.

Mint Kiss József rámutatott, a mű főhőse, özvegy Faust Tihamérné már nevében is hordozza a Dickens Karácsonyi énekéhez hasonló "pokoljárás" lehetőségét. Mielőtt azonban Kamillát elragadják a szellemi világ erői, ő szerény körülmények között éldegél Pesten 1938-ban.

Az úriasszony jobblétre szenderült férjei tehetős emberek voltak: egyikük ügyvéd, másikuk orvos. Jusztina, a cseléd mégsem találja az utánuk megöröklött pénzt sehol a lakásban. Rudi, a pincér segítségével akkor ejtik túszul az özvegyet, amikor éppen nála tartózkodik Etelka, a spiritiszta nővér, valamint unokája, Gina. A pénzt a leghatározottabb fenyegetések ellenére sem adja át a hölgy, emiatt egy fegyver is előkerül és el is sül.

Halált ugyan nem okoz, ám a történetben meglepő fordulatot hoz a kilőtt golyó. Kamilla és Etelka kereken 62 évet átugorva 2000-ben találják magukat, majd elkezdődik kettejük fausti kálváriája, melynek végén Kamilla eljut egy fontos felismerésig.

Mindez két egymástól nagyon eltérő felvonásban zajlik, szinte olyan, mintha két külön darab volna, így váltanak harsány komédiából már-már drámaian elgondolkodtató előadásba, amelyben a színészek egy része két különböző karaktert alakít - mondta Kiss József.

Felidézte, hogy a Hol a pénz? megírásának ötlete még hajdan, a Madách Színházban merült fel benne, ahol Tolnay Klárinak és Psota Irénnek szánták a főszerepet. Végül azonban csak évekkel később született meg a mű, amelynek szolnoki ősbemutatója Császár Gyöngyi jutalomjátéka lesz.

A spiritualitás iránt "erős szűrőkkel ugyan", de személy szerint is nyitott alkotó úgy vélte: már csak azért is különleges színházi csemege vár a nézőkre, mert műve a próbafolyamat során Molnár László rendező és a társulat ötletei nyomán némileg az eredetihez képest is átformálódott, például új lezárása lett.

Császár Gyöngyin és az előadásban színészi feladatot is vállaló rendezőn kívül színpadra lép Lugosi Claudia, Trecskó Zsófia, Dósa Mátyás, Jankovics Anna, Ónodi Gábor és Tóth Tamás is. A díszlet Túri Erzsébet, a jelmez Debreczeni Ildikó munkája.

NZS

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Klinikum

Reumatológiai gyulladásos megbetegedések és családtervezés – a reumatológus szemével - A Figyelő 2017;1

SEVCIC Krisztina

Klinikai vizsgálatok igazolják, hogy az RA-s nőknek kevesebb gyermekük születik, illetve gyakoribb köztük a gyermektelenség, különösen, ha fiatal életkorban (30 éves kor előtt) diagnosztizálják betegségüket, illetve ha a diagnózis felállításakor még nincs gyermekük.

Gondolat

Szifilisz vagy hibás gének?

VIII. Henrik betegségei

Hírvilág

Hol a szakma?

Zacher Gábor méregtelenítésről, varázslatokról és kuruzslókról