Hírvilág

Sérti az emberi méltóságot a romák kitoloncolása

2011. NOVEMBER 11.

Szöveg nagyítása:

-
+

A francia hatóságok jogsértő eljárás keretében toloncolták ki tavaly nyáron tömegesen az országból a romániai, illetve bulgáriai eredetű romákat - állapította meg a strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET). A demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartásán őrködő, összeurópai jellegű ET - mint az a Strasbourgban csütörtökön közzétett tájékoztatásból kitűnik - ezen a héten a Miniszterek Tanácsa elnevezésű testület szintjén hagyta jóvá a témában még idén júniusban állást foglaló másik fórum, a Szociális Jogok Európai Bizottsága erről szóló határozatát. Az Európa Tanács szerint a francia hatóságok egyfelől a diszkriminációt tilalmazó, valamint a lakhatáshoz való jogot deklaráló előírásokat szegték meg a romák tömeges kitoloncolásával. Az alkalmazott eljárásmód eszerint sértette az emberi méltóságot. A Miniszterek Tanácsa - olvasható a csütörtöki tájékoztatásban - felszólította Párizst, hogy a következő adódó alkalommal számoljon be arról, milyen lépéseket tett az elhangzott panaszok orvoslása, illetve az érintett más országokkal való együttműködés érdekében. Az ügy annak idején nagy port vert fel az Európai Unióban is. Viviane Reding igazságügyi EU-biztos először nagyon éles szavakkal bírálta Párizs eljárásmódját, később azonban a franciák érvénytelenítették azt a belügyminisztériumi körlevelet, amely kifejezetten a roma táborok felszámolását írta elő a rendészeti szerveknek. MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Idegtudományok

Egymásra ható elmék

SZEMLE eLitMed

Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.

Gondolat

A filmek gyógyító ereje

Az ember számára olykor fontosabb, hogy meg tudja élni érzelmeit, mint hogy azonnal csökkentse, vagy elviselhetőbbé tegye azokat. Ebben a folyamatban sok esetben egy film is segíthet. Kapitány-Fövény Máté pszichiáter, az „Ember a filmben” videók alkotója a filmek pszichológiájáról mesélt.

Egészségpolitika

„A rólam elnevezett kórházi szárnyat már nem fogom látni…”

Dr. Karsai Dániel 2022 nyarán szembesült halálos diagnózisával. Tavaly ősszel a Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához adta be kérelmét az aktív eutanázia magyarországi engedélyezéséről. A fiatal alkotmányjogász szinte celeb lett Magyarországon, aki – mint hangsúlyozza – nem csak magáért küzd. Kapócs Gábor, a hatályos egészségügyi törvény eredeti előkészítője a LAM alapító főszerkesztőjeként készített vele interjút aktuális jogi, etikai, orvosi kérdésekről.

Egészségpolitika

A betegek élete múlik sok esetben a „kallódáson”

KUN J Viktória

Aki nem sodródik egy ellátásban, hanem önrendelkezési jogának megfelelően tényleges döntéseket képes hozni, ott a kezelés hatékonysága is jobb.