Miközben papíron forint- és euró-milliókat költöttek az elmúlt évtizedekben a cigányság, illetve a mélyszegénységben élők felzárkóztatására, szociális és egészségügyi helyzetük javítására, a legkülönbözőbb – sikeres és kevésbé sikeres – pilotprogramokra, addig a telepeken napjainkban is megtörténik, hogy öthónapos csecsemő hal meg tüdőgyulladásban, mert nincs pénz gyógyszerre, és a kisgyermekek lábujjait lerágják a patkányok. Horrorisztikus adatokkal szembesültünk – így kezdte előadását dr. Balázs Péter, a Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézetének igazgató helyettese az ex-tisztifőorvos, Falus Ferenc nevével fémjelzett Markáns vélemények klubest kedd esti rendezvényén. Balázs professzor arról a 2009 és 2012 között végzett epidemiológiai felmérésről számolt be, amely a várandósok egészségi állapotát vizsgálta a védőnői hálózat segítségével, és annak adataira támaszkodva Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a roma és nem-roma populációban. Kérdőívük hét alcsoportban 131 kérdést tartalmazott az újszülött biometriai adataira, az anya demográfiai, társadalmi, gazdasági körülményeire, egészségi és szociális állapotára, életmódbeli jellemzőire, szülészeti kórtörténetére és dohányzási szokásaira vonatkozóan. A vizsgálat szignifikáns különbséget igazolt a roma és nem-roma szülő nők, valamint a mélyszegénységben élő cigány és nem-cigány asszonyok között. Rámutatott arra is, hogy az idő előtti (<37 hét) és az alacsony testtömegű (<2500 gramm) születés a romák körében határozottan gyakrabban fordul elő. Míg az alacsony súlyú születés magyarországi arányszáma 8,6 százalék, amellyel az európai uniós átlag alsó kategóriájába tartozunk, addig a roma populációban ugyanez az arány 12,2 százalékos. A kutatás azonban megdöntötte azt a szociológiai dogmát, hogy a mélyszegénység – a 30 ezer forint/család/fő jövedelem alatt – a roma populáció problémája, hiszen ez a nem-cigányok körében is jelentős. Ugyanakkor az egészségügyi állapotra vonatkozó kérdések feldolgozásakor szignifikáns különbségeket állapítottak meg a roma és nem-roma mélyszegénységben élők között, így a professzor arra hívta fel a figyelmet, speciális egészségügyi programokra lenne szükség a cigány lakosság egészségi állapotának javításában. Speciális segítség kell Az adott társadalmi csoport számára speciális egészségügyi szolgáltatásokat kell biztosítani – értett egyet a professzorral Vitrai József, az EgészségMonitor ügyvezetője, a magyar lakosság egészségét átfogóan bemutató Egészségjelentés 2010 kutatás vezetője. Az egészségügyi állapot-, ellátás-, és az ellátáshoz való hozzáférés egyenlőtlenségeinek vizsgálatával foglalkozó szakértő meghatározónak nevezte az egyént körülvevő környezeti tényezőket, az anyagi lehetőségeket, valamint azt is, milyen ismeretekkel rendelkezik az adott személy, s ezeket hogyan tudja hasznosítani. Sokan egyáltalán nem férnek hozzá a népegészségügyi szolgáltatásokhoz, Vitrai úgy vélte, ezeknek az embereknek olyan segítségre van szükségük, amelyet az ellátórendszer egyelőre nem tud biztosítani. A jövedelemre alapozott mélyszegénységi mutató csupán a pillanatnyi nívóra világít rá, holott az egyén gazdasági és egészségügyi mutatóit a tartós munkanélküliség, a generációkon átívelő iskolai végzettség hiánya, a gettókörülmények között élés befolyásolják – vélekedett Babusik Ferenc szociológus kutató, egy 2003-ban, a háziorvosok segítségével végzett felmérés tanulságaira hivatkozva, hozzátéve, azóta csak növekedtek az elszegényedési folyamatok a magyar társadalomban. Az ellátásokhoz való hozzáférést, és az egészségügyi állapotot emellett alapvetően az is meghatározza, hol él az illető. A tíz évvel korábbi felmérésből egyébként kiderült, a romák között igen magas, mintegy 13 százalékos a tbc-sek száma, viszont a nem-roma populációhoz viszonyítva kevesebb a májbeteg, „mert az alkohol drága” – vélekedett a Babusik Ferenc. Elzárkózik a külön, romák számára indított programoktól Suri Szilvia, a Roma Sajtóközpont munkatársa, aki szerint ez csak a diszkriminációt erősítené. Szerinte egyébként az egészségügyi ellátórendszer is „válogat”, hiszen a nyomortelepekre hívott mentő nem találja meg a segítségre szoruló beteget. Saját tapasztalatait megosztva cáfolt rá erre hozzászólásában az a mentőorvos, aki szerint a telepeken élők az utcán várják és elirányítják a rohamkocsit, szívesen segítenek az ellátásban, ha kell, míg Budapest második kerületében keresve sem nagyon találni olyan jó indulatú szomszédot, aki szükség esetén besegít a hordágy cipelésébe. Példaértékűnek nevezte a telepeken élő közösségek összetartó erejét. Legálisan válogat a halál, illegálisan a beteg Nálunk még a halál is válogat, mert a magas szintű onkológiai ellátás és a cigányok között nincs kapcsolat – mondta dr. Poller Imre onkológus, aki felhívta a figyelmet arra, hogy az onkológiai ellátás centralizálásával megszűnt a daganatos betegek ellátása Ózdon. Történt mindez annak ellenére, hogy a Nemzeti Egészségügyi Tanács három évvel ezelőtti, megszűnését megelőző ülésén éppen arra figyelmeztetett, hogy a cigányság körében négyszer gyakoribbak a daganatos megbetegedések. A városokban lakók kis szerencsével betalálnak az ellátást nyújtó kórházba, ám a perifériákon élő cigányság 30-40 kilométerre lakik az intézménytől, ahol jelentkeznie kellene onkológiai ellátásra – mondta Poller doktor, hozzátéve, ezek a betegek, elzárva a gyógyítástól még a problémájuk értelmezéséhez sem kapnak segítséget az egészségügyi ellátórendszertől, holott a cigányok között nem csak gyakrabban, de sokkal fiatalabb korban jelentkeznek a különféle daganatos betegségek. Jó orvost és jó ellátást az ismeretekkel rendelkező nagyvárosi, iskolázott csoportok tagjai érnek el, mégpedig informális, illegális útvonalakon – vélekedett dr. Kovácsy Zsombor ügyvéd a jelenlegi ellátórendszerről. Bár az Egészségügyi törvény a diszkriminációt kiküszöbölhetné, ám az egészségügyi rendszer létszám, és forráshiányos, ezért a jogszabályban megfogalmazott elvek nem érvényesülhetnek. Sok esetben a beteg a jogellenes diszkriminációt észre sem veszi, máskor a jogszerű lehetőséget is jogszerűtlennek tartja. Az orvos-beteg beszélgetések két ember között zajlanak, így nincs objektív összehasonlítási lehetőség a diszkrimináció felmérésére, ahogy például az iskolai szegregáció tényszerűen tetten érhető, ha előfordul. Az egészségügy az alanyt hibáztatja, ha nem veszi igénybe időben az ellátást, senki nem firtatja, melyek a valós okok – hívta fel a figyelmet dr. Sándor Judit boietikus. A fogamzásgátlás kérdéskörére kitérve azt mondta, itt általános a diszkrimináció, hiszen eszközökhöz, tablettához csak bizonyos jövedelemhatár felett lehet hozzájutni. Rögvaló Itt nincs szemétszállítás, nincs út. Egy konténer jut 53 lakásra, amelyben 96 háztartás működik. Félévente nagy összegeket emészt fel a rágcsálóirtás, ennek ellenére eszik a patkányok a gyerekek lábát. Nincs vezetékes víz, több száz métert kell gyalogolni a marmonkannákkal, vödrökkel hogy ivásra, főzésre, mosásra jusson. Kinek jut eszébe itt kezet mosni evés előtt? Lehetőség sincs rá – mutatta be a nyomortelep mindennapjait, a valóság és a kutatások között tátongó szakadékot Bódis Kriszta pszichológus, író, az ózdi Hétes-telep alkotó és fejlesztőprogramjának kidolgozója. Ebben a fenyegetett és agresszív világban a szerelem az egyetlen vigasz az itt élők számára. Bár léteznek uniós pályázatok, amelyek a felvilágosítást, a fogamzásgátlás fontosságát célozzák, de vajon amikor ételre nem jut, ki tud óvszerre, fogamzásgátló tablettára költeni? A méhen belüli eszközökről rémtörténeteket ismer Bódis Kriszta, aki évtizedig nem cserélt spirálokról, a „bent felejtett” eszközöktől elgennyesedő méhekről beszélt. Így aztán az itt élők az abortuszra rendezkedtek be. Méhelőesés, a szülés utáni varrásból eredő hüvelyproblémák, amelyről az asszonyok nem mernek kérdezni, és nem is világosítják fel őket – mondta a Hétes patrónája a szülés utáni ellátásról szólva. Tetézi mindezt, hogy egyes orvosok részéről is kemény a kizsákmányolás. De nem jobb a helyzet a hivatalokkal sem. Az itteni, komfort nélküli, lopott fával fűtött kályhás házakat ugyanis jogcím nélkül lakják a romák, ám ennek ellenére lakbért követelnek tőlük. Álságos és demagóg, hogy a cigányok nem dohányoznak és nem isznak, a cigaretta és a kávé itt alap – reflektált többek között az elhangzottakra Bódis Kriszta. Eldobált csikkekből kikotort dohányból sodorják a cigit, a kannás borért vállalják az uzsorát, a prostitúciót, a rabszolgaságot. A telep Frontin, Xanax és Rivotril-függő, mióta az első asszonynak felírtak antidepresszánst, egymás között osztogatják az itt élők a tablettákat. Nincs szervezett betegellátás, nincs pszichológus, holott a testi és lelki problémák kezelése egyaránt szükséges lenne. Nem a zsíros kenyér megkenésre van szükségünk, hanem orvosra – zárta megdöbbentő beszámolóját Bódis Kriszta, hozzátéve, hogy persze minden segítő kézért hálásak. Pénz van – de mire? Mire költsünk húsz, harminc, vagy hetven milliárd forintot, amit a probléma megoldására szánunk? – tette fel a kérdést Váradi Balázs közgazdász. A védőnői hálózat megerősítésére? A finnekhez hasonlóan babadoboz bevezetésére? Életmódjavító, vagy megelőző programokra? Kínáljuk a lehetőségeket ingyen, olcsón, vagy árának megfelelően? Hogyan lesznek a leghatékonyabbak? A beavatkozások értékelésére javasolta Váradi azt a nemzetközi gyakorlatban már bevált, ám hazánkban kevéssé alkalmazott módszert, amely szerint egy-egy projekt hatásait kisebb közösségekben bevezetve elemzik. Úgy vélte, e nélkül „jó szándékú hülyeségekre” megy el a pénz. Ha a kormányok nem tudnak valamit megoldani, hát finanszíroznak néhány kutatást, hogy feltárják a helyzetet, majd ezeknek végül nincs következményük, mert érkezik a kormányváltás – mondta Béki Gabriella, volt SZDSZ-es parlamenti képviselő, aki szerint az elmúlt húsz évben nem volt olyan kormányzat, amely az egészségmegőrzést célzó programmal szemléltette volna a cigányság problémáit. Úgy vélte, az ellátásokat, a szűrőprogramokat el kell juttatni a telepekre, hiszen az ott élők számára maga az utazás is akadályt jelent. Évente egymillió forintba kerül egy-egy állami gondozásba vett gyermek a társadalomnak, ám mindenki jobban járna, ha ezt az összeget nem az intézeti ellátásra, hanem az érintett családok felemelésére költenénk el – vélekedett a volt állami gondozottak patronálásával foglalkozó Diótörés Alapítvány kuratóriumi elnöke, hozzátéve, a szülők az első gyermeket soha nem adnák intézményekbe, őt a hatóságok emelik ki a családból. Csépányi Gabriella hozzátette azt is, a költségvetés 25 éve nem tud mit kezdeni ezzel a kérdéssel, az intézetben felnövekvő gyerekek problémáit nem kompenzálja, hanem tetézi az intézeti lét. Így aztán a fiatalok nagy része végül a börtönökben köt ki, erőszak, drog, kezeletlen elmebetegség, vagy egyéb okok miatt. A politikusok soha nem hatódnak meg Beás vagyok hatvan éve, mert így születtem – kezdte hozzászólását az elhangzottakhoz Orsós Éva, aki 1995-98 között a Kisebbségi Hivatal vezetőjeként, majd 1998 után romaprogramok szupervízoraként széleskörűen látott rá a különféle projektekre. Majd úgy folytatta: a téma ma is ugyanaz, mint húsz évvel ezelőtt. Fontosak a kutatások, fontosak a nyomortelepeken szerzett személyes tapasztalatok, de a politikusokat érzelmekre ható érveléssel, a nyomor bemutatásával nem lehet meggyőzni. Ugyanakkor politikai akarat nélkül nem lehet orvosolni a helyzetet. Bár kell és szükséges minden civil kezdeményezés, amely közvetlen segítségként eljut a telepekre, ám valódi változást négyéves ciklusokban elérni nem lehet. Hosszú távú, legalább húsz évre szóló, ciklusokon átívelő, a politika által támogatott stratégiára lenne szükség az egészségügyi és szociális programok megvalósításához. Balázs Péter professzor mindezek után arra hívta fel a figyelmet, hogy a cigányság reprodukciós mutatóit figyelembe véve ugyan javítják a demográfiai adatainkat, számuk két-három évtized múltán meghatározó lesz a társadalmunkban. Egészségügyi, és szociális felzárkóztatásuk ezért is különösen fontos kérdés. eLitMed.hu, Tarcza Orsolya 2014-01-16