A Semmelweis Terv kormány által elfogadott, végleges változata nem az egészségügy újraélesztését, hanem az egészségügyi rendszer hiányának újraelosztását szolgálja, míg a gigantikus Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség-és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) létrehozásával megkezdődött az egységes társadalombiztosítás szétverése, ezzel pedig az egészségügy privatizációja. Mindez a volt tisztifőorvos, Falus Ferenc által szervezett Markáns Vélemények fórumsorozat kedd esti beszélgetésén hangzott el, ahol az is szóba került, hogy az egészségügyi és szociális ellátórendszer együttes átalakításával lesznek olyanok, akik kiszolgáltatottá válnak, hiszen az ellátás a jövőben nem alanyi, hanem családi jogúvá válik. A Semmelweis Terv egyszerre tükör és fonák, hiszen üdvözlendő vágyakat is megfogalmaz amellett, hogy jó néhány területre nem fordít figyelmet. Ilyen például a diagnosztika, amiről egyáltalán nem tudni, mit tervez vele az egészségügyi kormányzat. Mindezt dr. Poller Imre onkológus fogalmazta meg, aki korábban országos, megyei és városi kórházban dolgozva közelről ismeri az ágazat problémáit. „A kormány által elfogadott végleges változat nem az egészségügy újraélesztését, hanem az egészségügy hiányának újraelosztását szolgálja” – fogalmazott Poller doktor. A térségi ellátó központok kialakításánál semmi mást nem vettek figyelembe, csupán azt, hogy mintegy 1,5 millió fős lakosságot kell kiszolgálniuk. Azonban nem voltak tekintettel annak összetételére, szociális helyzetére, infrastrukturális viszonyaira. Mivel ez régiónként eltérő, nem lehet egyenlő részekre osztani sem az ellátórendszert sem pedig az erre szánt forrásokat. A kormány által szintén támogatandó térségi egészségszervezési központok túl nagy hatalmat kapnak, s már sok-sok mindent tudunk ezek menedzsmentjéről és feladatairól, csak éppen a legfontosabbat nem: a hasfájós beteget ki, mikor, hogyan és hová fogja irányítani az új struktúrában. Akik kiesnek a rendszerből „Furcsa modell ez, a Molnár Lajos-féle rendszer számos elemét használja” – fogalmazott az onkológus, megállapítva azt is, hogy a Semmelweis Terv globálisan rendezi át a megszokott terepet, s mellesleg ebbe az átszervezésbe az orvos arisztokrácia egy rétege nagyobb beleszólást kap. A változások pedig Poller Imre szerint abba az irányba mutatnak, hogy lesznek olyanok, akik mögül kihátrál a rendszer. Az állampolgár pedig „oldja meg, ahogy tudja”, így például úri passzióvá avanzsálnak a krónikus betegségek. Ez utóbbi derült ki dr. Talyigás Katalin szociálpolitikus szavaiból is, aki a Nemzeti Szociálpolitikai Koncepciót mutatta be az est vendégeinek. Paradigmaváltás, új alapokra helyezett, az eddigitől eltérő szemlélet következik a szociálpolitikában is, amennyiben 2013. január elsejével életbe lép az új szolgáltatási törvény. A koncepció alapelve: légy öngondoskodó egészségben, betegségben, nyugdíjban, időskorban. Ahogyan az oktatásban vagy az egészségügyben, úgy a szociális ágazatban is főszerepet kap az állam, már ami a módszertani és irányítási feladatokat illeti. Az ellátást elsősorban egyházi intézmények és professzionális, profitorientált magánvállalkozások végzik majd. Így többek között ezek üzemeltethetik az idősotthonokat. Az új Alaptörvényben is megfogalmazottan a családok számára a jövőben nem csupán a gyermekekről, hanem a szülőkről is kötelezően gondoskodniuk kell. Akár adóhatósági ellenőrzésre is számíthatnak azok, akik azt mondják, nem képesek idős hozzátartozójuk ellátására. Akinek nincs gyermeke, vagy leszármazottja valóban nem tudja vállalni a gondozását, akkor a közösség, első sorban az egyházak, majd a települési-, vagy civil szervezetek kerülnek szóba, legvégül pedig az állam. Míg a szociális ellátás eddig az önkormányzatok kötelező feladata volt, úgy ez a jövőben a kormányhivatalok mellett működő szociális adminisztrációs központok teendője lesz, ezek rendelkeznek majd a Szociális Alap elosztása felett is. A támogató és tanácsadó központok esetmenedzserei döntenek arról, egy-egy állampolgár milyen ellátásban részesülhet. Az ellátórendszer TAJ alapon működik majd, így a rászoruló minden adata nyilvántartott lesz. Bár a koncepcióban az adminisztrációs terhek csökkentése a cél, az ügykezelést keményen ellenőriznék. Minden gondozási forma a családra épül, így már nem is alanyi, hanem családi jogúvá válik az ellátás, ami például egy gyermekét egyedül nevelő szülő, vagy élettársi kapcsolatban élő ember számára kiszolgáltatott helyzetet teremt – jegyezte meg Talyigás Katalin. Szerinte az alap- és szakszolgáltatás, a szociális otthoni ellátás, és a kórházi krónikus ellátás átalakításának terveiből az is kiolvasható, hogy a jövőben a kisebb kórházak arra készülhetnek, hogy míg a földszinten folyik a járóbeteg-ellátás, vagy éppen egynapos sebészeti műtéteket végeznek, addig az emeleten szociális otthon működik majd. Ettől tart Tóth Ildikó is, aki egy magántulajdonban lévő, de OEP által finanszírozott kórház vezetője. Intézményük 2007 óta lát el krónikus betegeket. A Semmelweis Tervet olvasva ő is arra a következtetésre jutott, hogy a funkcióváltás során a kisebb kórházaktól inkább szociális intézeti ellátást várnak, azokat a betegeket „kezdik most kidobálni az ablakon”, akik a krónikus osztályokon fekszenek. A krónikus és a szociális ellátásnak semmi köze egymáshoz – szögezte le Tóth Ildikó, hozzátéve azt is, hogy a kórházi osztályokon a dolgozók létszáma és képzettsége sem megfelelő az intézeti idősgondozásra. Itt az idő Itt az ideje, hogy a koncepció koncepcióját kidolgozzák 2012 júniusáig – áll a múlt héten elfogadott kormányhatározat ötödik pontjában. Erre Gáti Júlia, a HVG újságírója hívta fel a figyelmet, aki szerint így még mindig semmi nem biztos, ami a Semmelweis Tervben áll. Számára úgy tűnik, nem sok változott 1989 óta, akkoriban és azóta is folyamatosan az irányított betegellátás és a több-biztosítós modell körül kavarogtak a gondolatok. Azzal, hogy a kisebb, korábban önálló, egészségügyi irányítással, szervezéssel, minőségbiztosítással és ellenőrzéssel foglalkozó intézményeket a gigantikus GYEMSZI égisze alá szervezték, célja volt a kormánynak. Hiszen ez a mega intézet hozza majd létre a térségi ellátó központokat, hozzá kerül az OEP összes adata, és a finanszírozás elosztása felett is itt rendelkeznek. Ezzel mind az információt, mind pedig a finanszírozás-elosztást kivonták a tb ellenőrzése alól, így megkezdődött az egységes társadalombiztosítás komplett szétverése, ezzel az egészségügy privatizációja. Valaki más? „Magam is éltem kritikával a Semmelweis Tervet illetően, de nem ezeken a pontokon, ahol a megszólalók jelezték” – mondta a fórumon Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, aki a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának munkatársaként hangsúlyosan szögezte le: a Tervet nem az Menedzserképzőben írták. Szerinte nem az egészségügy hiányának újraelosztásáról van szó, bár az igaz, hazánkban GDP arányosan 2,3 százalékkal kevesebbet költünk egészségügyi ellátásra, mint az uniós országok. Jelenleg 300-400 milliárd forintot „kellene beletolni” a rendszerbe, ennyi ténylegesen hiányzik onnan. Elismerte, az ellátórendszert terhelő hiányok, a humánpolitikai frusztráció miatt életveszélyes helyek vannak az országban, lutri, hogy az ember hová kerül, ha megbetegszik, az ellátás színvonala intézményenként, de akár orvosonként is változó lehet. Sinkó egyébként már korábban is javasolta egy mozgalom meghirdetését, amelynek lényege az lett volna, hogy egyetlen politikus se vehessen igénybe VIP ellátást az egészségügyben, mert csak így szembesülnének azzal, hogy az átlagos állampolgárnak mit kell túlélnie az ellátórendszerben. A Semmelweis Terv első sorban a kórházak átalakítására koncentrál, aminek nyilvánvalóan az az oka, hogy jelenleg ott szökik el a legtöbb pénz. Ezért igyekeznek csökkenteni a párhuzamos ellátásokat, támogatja a fúziókat, a belső tartalékok feltárását. Pedig Sinkó szerint először meg kellene erősíteni a kórházon kívüli ellátási formákat, s csak azután újrastruktúrálni a magasabb ellátási szinteket. Nem látja azonban a rendszerbe épített ösztönzőket, ahogyan a fejkvóta alapú finanszírozás sincs leírva a Tervben. Kifogásolta azt is, hogy annak készítője nem fogalmazott keményebben az ágazat számára szükséges többletforrások tekintetében. Az egészségügyi szakértő végül gyalázatosnak nevezte a Széll Kálmán Terv gyógyszerkasszát érintő megszorításait, ahogyan a szociális rendszer koncepciójában megfogalmazottakat is ezzel a jelzővel illette. A beszélgetésen jelenlévő dr. Funk Sándor addiktológus az est végén megállapította, az egészségügyi reformok valahogy sosem azért indulnak, hogy a betegellátás javuljon, hanem azért hogy olcsóbb legyen. Elsőként mindenki leépítésbe kezd, másodjára kiszedi az ágazatból a pénzt, majd pedig következhet a bibliai szakasz: utánam az özönvíz. És ekkor általában jön valaki más a príma ötleteivel. eLitMed.hu, Tarcza Orsolya 2011-06-08