Hírvilág

Rákot okoz a pekingi levegő

2013. FEBRUÁR 05.

Szöveg nagyítása:

-
+

Felmérés - Egy nap a szmogos Pekingben 21 szál cigaretta elszívásával egyenlő Sokkoló adatokkal állt elő az egyik kínai lap, mely elszívott cigaretta-mennyiségre konvertálta át a kínai nagyvárosok levegőjének szennyezettségét. A Hszinmin magazin adatai szerint a dél-kínai Kuangcsouban szabad levegőn töltött nap 25 szál magas kátránytartalmú cigaretta elszívásával egyenlő hatással van az emberi szervezetre. A kínai főváros levegője 21 szállal egyenértékű egy-egy "ködös" napon, míg kátrányra konvertálva a kelet-kínai Sanghaj vagy Nanking levegője kevesebb, mint fél doboz, "csupán" kilenc szál elfüstölésével ér fel - írja az újság. A lap a pekingi Csinghua Egyetem professzorát idézi, aki úgy fogalmaz, ha a 2,5 mikrométer átmérőnél kisebb részecskék (PM 2,5), az úgynevezett finom porszemcsék koncentrációjának aránya eléri a 300-at, az ugyanazt a hatást váltja ki, mint 20 szál cigaretta. A finom porszemcsék azért különösen veszélyesek, mert belélegezve a tüdő mélyébe jutnak, ahonnan felszívódnak és a keringésbe jutnak, emellett növelik a rák kialakulásának kockázatát is. A PM 2,5 aránya Pekingben január közepén a 755-öt is elérte, Sanghajban - az elmúlt hétvége pár órájának kivételével - idén még nem járt az "egészséges tartományban", mely 50 alatti értéket jelöl. A helyzet súlyával kapcsolatosan a légzőszervi betegségek vezető kínai specialistája, a Kínai Orvostudományi Szervezet elnöke, Csong Nan-san a központi televíziónak, a CCTV-nek úgy nyilatkozott: az elmúlt hetekben tapasztalható légszennyezés veszélyesebb, mint a több száz halálos áldozatot és több ezer megbetegedést eredményező atípusos tüdőgyulladás (SARS) volt 2004-ben. Utóbbi betegeit - fogalmazott a specialista -, legalább karanténba lehetett zárni, a kül- és beltéri levegőszennyezéstől viszont lehetetlen elzárkózni. Csong a következményekkel kapcsolatosan úgy fogalmazott: a szennyezés nem csupán a légzőszerveket érinti, de a szív- és érrendszerre, az agyi vércsatornákra és az idegrendszerre is hatással van. MTI 2013. február 4., hétfő

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Egészségpolitika

Elkerülhetetlennek látszik az egészségügy összeomlása – vagy már meg is történt?

KUN J Viktória

Amikor már az akut stroke-ellátás is szünetel egy megyei kórházban – az eLitMednek nyilatkozó szakemberek szerint valójában már 3-4-5 éve szükségállapot van, a kormányzati intézkedések is ezt mutatják.

Egészségpolitika

Már van cég, amelyik inkasszózta a kórházat

KUN J Viktória

Soha nem látott ütemben nőnek a kórházi adósságok. Úgy tűnik, a béremelés felgyorsította a folyamatot: míg 2023-ban átlagosan havonta 3,7 milliárddal nőtt ez az adósság, 2024-ben havi 15-20 milliárddal. Inkasszózik a NAV, de már a beszállítók is.

Klinikum

Kettős thrombocytaaggregáció-gátlás vs. minor akut ischaemiás stroke-ban

Chen és munkatársai a JAMA-ban megjelent cikkükben a kettős APT (dual APT, DAPT) noninferioritását vizsgálták intravénás thrombolysissel szemben minor, rokkantságot nem okozó ischaemiás stroke-okban.

Klinikum

Az Anton-szindróma

Az anosognosia egy olyan neurológiai tünet, melyben az érintett beteg nincs tudatában a saját neurológiai vagy pszichiátriai problémáinak. Az anosognosia egyaránt érintheti a nyelvi funkciókat, az ítélőképességet, az érzelmeket, az emlékezőképességet, az egzekutív és a motoros funkciókat is.

2.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.

3.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.

4.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.

5.

Lege Artis Medicinae

2024;34(9)
2024 OKT 04.