Ragadj ecsetet!
2013. AUGUSZTUS 30.
2013. AUGUSZTUS 30.
Szöveg nagyítása:
Szombaton kezdődik a Millenáris Parkban a reumabetegek Ragadj ecsetet című országjáró kampánya, amely során egy rekordméretű, hatvan négyzetméteres képeslapot készítenek el. Az akciót nyolc városban rendezik meg. A következő másfél hónapban Budapest mellett Pécsen, Szegeden, Nyíregyházán, Veszprémben, Szombathelyen, Gyulán és Debrecenben festik meg a sokízületi gyulladásos betegek (reumatoid artritisz) az óriás képeslap darabjait. A kampány végén, az Artritisz Világnapján, október 12-én állítják össze a részeket egyetlen képeslappá, majd a Guinness-rekordok szakmai hitelesítése után postára adják azt - közölte a Magyar Reumabetegek Egyesülete. A közösségi festést minden városban közismert emberek is támogatják. A Róth Anikó festő és grafikus tervezte óriás képeslap első darabját Oszter Alexandra és Szabó Győző színész, valamint Hien énekesnő részvételével festik meg a Millenárison. A képeslap a Guinness-rekordok elvárásai szerint készül és várhatóan kereskedelmi forgalomban is megvásárolható lesz. Jelenleg egy 56 négyzetméteres, Szlovéniában készült képeslap számít a legnagyobbnak a világon. A közös művészeti alkotás létrehozásával az egyesület célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a sokízületi gyulladással kezelt betegeket, orvosaikat, az érintetteket és az érdeklődőket. Céljuk továbbá, hogy a magyar társadalom reális képet kapjon a betegségről. Jelenleg mintegy 80-90 ezren szenvednek sokízületi gyulladásos betegségben Magyarországon. A reumatoid artritisz a mozgásszervi betegségek egyik legsúlyosabb formája, gyermekeket, fiatalokat és időseket egyaránt érint - olvasható a közleményben. MTI 2013. augusztus 30., péntek
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
A Kék című könyvben lélektani és morális kérdéseket feszegető regény keveredik az orvosi krimik fordulatosságával. A téma – a gyász – mély, mégis könnyen olvasható mű.
Érezni vagy nem érezni? – Recenzió Anne Cathrine Bomann könyvéről
Az élet napos oldala – Renoir és az impresszionizmus
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
3.
4.
5.
Mesterséges intelligencia
A legújabb, MI által asszisztált robotsebészet megérkezett Magyarországra
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás