Hírvilág

Pocokrostélyossal táplálkoztak újkőkorszaki európai emberek

2016. OKTÓBER 25.


A skóciai Orkney-szigeteken talált csontokból szakértők arra következtetnek, hogy az emberek pockokat főztek vagy sütöttek táplálékul, vagy a járványok megakadályozására. Ez az eddigi első bizonyíték arra, hogy a neolitikumi európai ember valamilyen módon hasznosította a rágcsálókat. A kistermetű állatokat bizonyítottan fogyasztották a történelem későbbi időszakaiban, a mogyorós pele például ínyencségnek számított a római korban.

Az orkneyi pocok, melynek nyomaira csak a szigetcsoporton bukkantak, a feltételezések szerint az európai mezei pocok egyik alfaja. Az elszenesedett csontok arra utalnak, hogy az állatokat megsütötték, valószínűleg azért, hogy megegyék. A maradványokat más ételekből származó hulladék közt találták, a szakértők szerint a tűz fölött sütötték meg őket, vagy esetleg edényben főzték meg.

Jerry Herman, a Skót Nemzeti Múzeum emlősökkel foglalkozó részlegének kutatója elmondta, az Orkney-szigeteken végzett ásatások során az emberi lakóhelyek közelében nagy mennyiségben találtak rágcsálóktól származó maradványokat. "A maradványok az itteni lakosok hulladékába kerültek nagy mennyiségben, és hosszú időszakon, több száz éven át" - mondta a szakértő.

A pockok viszonylag aprók, "falatnyiak" voltak, de "tökéletes proteinforrást jelentettek" - tette hozzá Herman.

A maradványokat az 1970-es években fedezték fel a Skara Brae nevet viselő területen. A kutatók mintegy hatvanezer rágcsálócsontot és -fogat vizsgáltak át, hogy tanulmányozzák eredetüket. Eredményeiket a Royal Society Open Science című tudományos folyóiratban mutatták be.

Forrás: MTI
MTI 2016. október 20., csütörtök 15:30

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

EESZT - állandó társ a háziorvosi ellátásban

Az EESZT talán a háziorvosok számára nyújtja a legtöbb segítséget, mivel megismerhetik betegük kórelőzményeit, melyek tekintetében eddig a páciensre voltak utalva. A NEAK által ellenőrzött kötelező adatszolgáltatás biztosítja számukra, hogy a szükséges információkat megtalálhassák a rendszerben, azonban részükre is előír kötelezettségeket, amiket a napokban megjelent jogszabály-módosítás alapján az egészségügyi államigazgatási szerv is ellenőrizni fog.

Hírvilág

A kényszerbetegség kulcsa

Népszerű elképzelés, hogy a kényszerbetegségre jellemző cselekvéseket, mint például az állandó kézmosást zavaró obszesszív félelmekre adott reakcióként végzik a betegek. Ezt azonban megkérdőjelezik az új kutatási eredmények.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Benyújtották a szegedi lézeres kutatóközpontot is működtetető konzorcium létrehozásáról szóló kérelmet

Benyújtották a szegedi lézeres kutatóközpont, az ELI-ALPS-ot a jövőben működtető nemzetközi konzorcium létrehozásáról szóló kérelmet Brüsszelben - tájékoztatta az intézmény pénteken az MTI-t.

COVID-19

Táplálkozási ajánlások a CoVID-19 miatti karantén idején

A karanténhoz társuló stressz alvászavarokat is okozhat, ami tovább fokozhatja a stresszt és ezáltal a táplálékbevitelt, ami egy ördögi kör kialakulásához vezethet. Fontos, hogy vacsorára olyan ételeket fogyasszunk, amelyek szerotonint vagy melatonint tartalmaznak vagy elősegítik ezeknek a szintézisét.

Hírvilág

Operatív törzs: nyilvánosak a hétfőtől érvényes védelmi intézkedések

Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos - Budapest kivételével az egész országra érvényes - védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.

Hírvilág

Kihalt delfinfajt azonosítottak

Mintegy 25 millió éve élt új delfinfajt azonosítottak amerikai tudósok, a kihalt állat a szakemberek szerint a dél-ázsiai folyami delfin rokona lehetett.

COVID-19

Akár 2022-ig is szükség lehet a társadalmi távolságtartásra

A tudósok modellezték a mostani járványt. Abból a feltételezésből indultak ki, hogy ez is idényjellegű, mint a koronavírus többi fajtája által okozott vagy akár az egyszerű influenza. Csakhogy a szimulációs kísérleteknél kiderült a többi között az is, hogy az új típusú koronavírusnak, a SARS-Cov-2-nek több ismeretlen jellemzője van. Így például még nem sikerült megállapítani, hogy az egyszer már felgyógyult betegnél kialakul-e immunitás, és ha igen, mennyi ideig tart.