Hírvilág

Pető Intézet: drasztikusan szűkülő beruházások

2013. AUGUSZTUS 27.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az Index információi szerint nyár végére csődközeli helyzetbe került a Nemzetközi Pető Intézet, a bevételek a korábban jellemző évi 2,2 milliárdos szintről 1,5 milliárd forintra apadtak, ami azt eredményezte, hogy az intézmény a megszokott működési keretek között "20 milliós mínuszt termel" havonta. Az internetes hírportálon kedden közölt írás szerint a mozgássérült gyerekek speciális oktatását végző világhírű intézményben az elmúlt egy évben egymást váltották a gazdasági igazgatók, de egyikük sem tudott mit kezdeni az intézet és a főiskola drasztikusan szűkülő finanszírozásával. A cikk szerint a fenntartóval is "bajok vannak": a brit kormányzati pénzből kistafírozott Nemzetközi Pető Közalapítványt megszüntették, helyette egy nagyobb állami befolyást biztosító kft. vette át az irányítást. A cég igyekezett megszerezni a milliárdos értékű Villányi úti és Kútvölgyi úti ingatlanokat is, de a vagyonátvétel nem megy simán - olvasható a cikkben. Mint írták, az intézetben sokan attól tartanak, hogy a fenntartók létszámleépítéssel próbálnak majd - időlegesen - úrrá lenni a helyzeten. A 360 fős intézmény költségvetésének legnagyobb kiadási tételét ugyanis a személyi kiadások jelentik. Az intézet mintegy 300 konduktort alkalmaz. Számuk azért magas, mert a Pető-módszer megköveteli, hogy teljes munkaidőben külön, személyenként foglalkozzanak az intézetbe kerülő gyerekekkel. Az elbocsátások így a felvehető gyerekek létszámát is csökkentenék. Schaffhauser Franz, a főiskola rektora az Index kérdésére elismerte, hogy az intézmény nehéz helyzetbe került, és hogy vannak folyó fizetési problémák a beszállítókkal szemben. A rektor szerint, ha leépítésre kerülne sor, akkor elsősorban az adminisztráció, vagy az ellátó személyzet létszámának csökkentésével igyekezne lefaragni a kiadásokon, hogy megkímélje a világhírű módszerrel dolgozó konduktorokat. A fenntartó szerepét 2012-ben egy állami tulajdonban lévő kft. vette át a Nemzetközi Pető Közalapítványtól. Az eddig nagyobb jogi önállóságot biztosító közalapítványt, amelyet a 1990-es években eredetileg a Nagy-Britanniából érkezett támogatások fogadására hoztak létre, megszüntették. Ezzel az intézmény elesett az 1 százalékos szja-adományoktól is, jóllehet a támogatási formát a mai napig reklámozzák a Pető Intézet honlapján. Az új fenntartót, a Nemzetközi Pető András Közhasznú Nonprofit Kft.-t Fehér Miklós kisbéri orvos és Pétermann Csaba egykori ITDH-s pénzügyi vezető irányítja - írta az Index. A hírportál szerint a Pető Kft. az Opten céginformációi szerint még nem adta le a 2012-es mérlegét sem. Az Index forrásai szerint ennek az az oka, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumáig (Emmi) érő jogi viták alakultak ki a káeftésítés körül. A cégvezetés ugyanis azt szerette volna elérni, hogy a Pető Intézethez tartozó ingatlanok kerüljenek a kft. könyveibe. A három nagy értékű budai ingatlannal, a Villányi úti épülettel, a Kútvölgyi úti központtal és a központ szomszédságában lévő beépítetlen telekkel azonban már korábban is rengeteg jogi probléma volt. A vagyonelemek a közalapítvány könyveiben sem voltak rendezett módon bejegyezve, így nem is lehetett azokat zökkenőmentesen átadni a Pető Kft.-nek. Az Index közlése szerint egy teljes évnyi huzavona után, miután a cégbíróság végre bejegyezte a céget, a főiskola szenátusának kellett döntenie az ingatlanok átadásáról. A nyár elején a szenátus először elutasította az átadást, majd egy megismételt szavazáson kimondták, hogy hajlandóak megválni a telkektől. Ezek - a honlap információi szerint - át is kerültek a fenntartóhoz, az épületek helyzetének rendezésével azonban a mai napig nem boldogult az Emmi-Pető Kft.-főiskola hármasa. A intézet évtizedek óta az egyik leghíresebb magyar oktatási intézmény, az angolszász országokban és az arab világban folyamatosan komoly kereslet mutatkozik a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézetében végzett konduktorokra; a központi idegrendszeri károsodás következtében mozgáskorlátozottakká vált gyerekek fejlesztését célzó, Pető András által kidolgozott konduktív pedagógiai módszert 2006-ban magyar szellemi hungarikummá nyilvántartották. MTI 2013. augusztus 27., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Idegtudományok

Gondolattal működtetett gépek

A neuralis aktivitást dekódoló, koponyába implantált agy – számítógép-interface nemcsak a paralízisben szenvedők mozgását és beszédét segíti, de új felfedezések is születnek általa az agy anatómiájával és működésével kapcsolatban.

Egészségpolitika

Sokkoló adatokkal szembesít a legfrissebb Nemzeti Szívinfarktus Regiszter

KUN J. Viktória

A szívinfarktust követő egy évben a betegek csaknem negyedét elveszítjük, ez az arány Svédországban mindössze 13 százalék. A probléma évek óta ismert, de egyelőre a részletes okokat sem tárták fel.

Gondolat

A tumor mint az alkotás forrása – Interjú Kiss Richárd projektvezetővel

KOVÁCS Sándor

C80 – A rák esztétikája? címmel kiállítás nyílt a SOTE Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetében. A kiállításon a daganatos megbetegedések által inspirált képzőművészeti alkotásokat tekinthetnek meg a látogatók május 31-ig.

Hírvilág

Richter Anna Díj - Fiatalok a mentális és fizikai jólétért

A Richter Anna Díj közönségszavazásán több mint tízezer szavazó vett részt. A Richter összesen 24 millió forinttal támogatja a nyertes csapatokat innovatív projektek megvalósításában.

Hírvilág

Gyakori betegség ritka szövődménye – célzott vizsgálattal lerövidíthető a betegút

SAJTÓKÖZLEMÉNY eLitMed

Május 5. a pulmonalis hypertonia világnapja. A pontos diagnózis felállítása akár évekbe is telhet, célzott szívultrahang vizsgálattal azonban lerövidíthető ez az időszak, a kezelés pedig sokkal jobb életminőséget biztosíthat.