Hírvilág

Drasztikusan nő az abortusz mellett döntő nők száma Latin-Amerikában

2016. JÚNIUS 27.

Szöveg nagyítása:

-
+

Drasztikusan nő az abortusz mellett döntő nők száma Latin-Amerikában a zikavírussal és annak magzatra gyakorolt hatásával kapcsolatos aggodalmak miatt - állapították meg kutatók. A New England Journal of Medicine című folyóiratban közölt eredmények szerint Brazíliában és Ecuadorban legalább kétszeresére, Hondurasban 76 százalékkal, Venezuelában 93 százalékkal, Kolumbiában, Costa Ricában, valamint El Salvadorban majdnem 40 százalékkal nőtt a terhesség-megszakítást választó nők száma. Az érintett államok kormányainak nagy része azt tanácsolja a helyi nőknek, hogy a zikavírus okozta kóros magzati kisfejűség (mikrokefália) kockázata miatt ne essenek teherbe - írta a BBC News. Mostanáig hatvan országban és territóriumban jelezték a zikavírus megjelenését, és több mint 1500 csecsemőnél diagnosztizáltak mikrokefáliát. Az érintett babák szokatlanul kis koponyával születnek, ami később akadályozza a mentális fejlődésüket. A terhesség-megszakítás továbbra is illegálisnak számít Latin-Amerika sok részén, ezért a nők egyéb nem hivatalos megoldásokhoz nyúlnak. A Women on Web elnevezésű internetes szolgálat, amely online tanácsadással és abortusztabletta-kiszállítással foglalkozik, az egyik legnépszerűbb alternatíva. A szakemberek a szervezethez beérkezett hívásokra alapozták az eredményeiket. Forrás: MTI MTI 2016. június 23., csütörtök 15:22

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Ember és környezet

Egyelőre nem kell félnünk a szúnyogoktól

HUN-REN MKH eLitMed

Több ezer befogott példány genetikai szűrése alapján a hazánkban megjelent fajok nem fertőzöttek a nyugat-nílusi láz, a chikungunya, a dengue és a zika vírusával sem.

Egészségpolitika

Alapvetően alakulhat át a gyógyszerhozzáférés - Interjú Molnár Márkkal

KUN J Viktória

„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.

Idegtudományok

Hogyan csökkenthetnénk a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát?

SZEMLE eLitMed

A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.

Egészségpolitika

Nihil faciendum?

KAPÓCS Gábor

A közelmúltban elképesztő képek jelentek meg a hazai sajtóban egy határszéli szociális otthon ágyipoloska-fertőzöttségét bemutatva. A tudósítások egyöntetűen arról szóltak, hogy az elmúlt időszakban az ágyipoloskák az otthon különböző épületeiben, lakószobáiban általánosan elterjedtek, így a bemutatott jelenség valójában több száz ott élő (és dolgozó) ember életét keseríti meg, és már huzamosabb ideje. Nem csupán megkeseríti mindennapjaikat, hanem egészségüket is veszélyezteti. Mert az ágyi poloska (Cimex lectularius) a vérszívó poloskák családjába tartozva elsősorban emberek vérével táplálkozik, így súlyos betegségek terjesztője is lehet.