Hírvilág

Perújítást rendeltek el Geréb Ágnes ügyében

2015. MÁRCIUS 09.

Szöveg nagyítása:

-
+

Elrendelte a perújítást a Fővárosi Ítélőtábla Geréb Ágnesnek abban az ügyében, amelyben a szülész-nőgyógyászt 2012-ben ítélték el jogerősen két év letöltendő fogházbüntetésre négy otthonszüléses eset miatt - erősítette meg az MTI értesülését hétfőn Geréb Ágnes ügyvédje. Papp Gábor elmondta: a döntés értelmében a bíróságnak újra le kell folytatnia az eljárást. A védő felidézte: az ügyben még tavaly nyáron rendelt el perújítási nyomozást a Fővárosi Ítélőtábla. Akkor a táblabíróság rendelkezett arról is, hogy szükséges egy új igazságügyi orvos szakértői vélemény beszerzése, amely feloldja az ellentmondást az ügyben korábban született, felelősséget megállapító és a perújítási kérelem alapjául benyújtott, ezzel ellentétes megállapítást tartalmazó szakvélemény között. A védelem által becsatolt új szakértői vélemény szerint ugyanis Geréb Ágnes nem követett el semmilyen foglalkozási szabályszegést, és Papp Gábor szerint védencét ez alapján fel kell menteni. Geréb Ágnest 2012 februárjában négy otthonszüléses ügy miatt egy rendbeli, halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés, valamint egy rendbeli, maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt jogerősen két év letöltendő fogházbüntetésre ítélték. Ezenfelül tíz évre eltiltották a szülész-nőgyógyászi és a szülésznői tevékenység gyakorlásától. A szülész a köztársasági elnökhöz fordult kegyelemért. Áder János államfő 2012 októberében úgy döntött, csak Geréb Ágnes folyamatban lévő büntetőügyének jogerős bírósági lezárása után határoz arról, hogy kegyelmet ad-e. Geréb Ágnes első fokon jelenleg is folyamatban lévő büntetőügyét 2012 decemberében kezdte tárgyalni a II. és III. kerületi bíróság, ebben felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással, kuruzslással és három rendbeli, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolják. Utóbbival azért, mert a vád szerint három otthon szülés levezetését az előre látható kockázatok ellenére vállalta, és a felmerülő komplikációk ellenére is kitartott az otthonszülés mellett. Papp Gábor korábban azt mondta: a tárgyalt ügyekben érintett valamennyi szülő kiáll Geréb Ágnes mellett. Geréb Ágnes házi őrizetét 2014 februárjában szüntette meg a Fővárosi Ítélőtábla, jelenleg lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll. MTI 2015. március 9., hétfő

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

PharmaPraxis

D vitamin és kálcium pótlás polycisztás ovárium szindrómában szenvedők betegek esetében

D-vitamin és kálcium pótlással kiegészített kezelés hatékonyan csökkenti a hyperandrogenizmus tüneteit, jótékonyan hat a menstruációs ciklus zavarait és eredményesen csökkenti testtömegindexet.

Ökológia

Minamata kór – Valami új a nap alatt

A kötet alapján teljes bizonyossággal látható, hogy a klíma változása, a tiszta ivóvíz hiánya, a lecsökkent biológiai sokféleség rengeteg viszontagságot hoz még az emberiség számára.

Klinikum

A korunk népbetegsége: az elhízás

A túlsúly problémája mára népbetegséggé nőtt ki magát: akár orvosként, akár betegként (vagy esetleg mindkét oldalról) szembesülünk az elhízás egészségromboló hatásaival, a kérdéskör nem hagyhat közömbösen bennünket.

Hírvilág

A szüzesség kultusza

GYIMESI Ágnes Andrea

A szüzesség kultúrtörténetében is találunk történelemhamisítást. Az infantilizált ember, a nemzés és halál összefüggéseiről beszélgettünk dr. Magyar László Andrással, a Semmelweis Orvostörténi Múzeum főigazgató-helyettesével.

Hírvilág

Nyitott foramen ovale mellékleletként: Zárjam vagy ne zárjam?

A gyakori tünetmentes nyitott foramen ovale gyakran szívműtét közben derül ki. Ilyenkor a zárása a paradox embolia és a stroke prevencióját szolgálja vagy a szívsebész túlbuzgóságának a kiélését?