Hírvilág

Orvosi vizsgálat igazolja az alkalmasságot

2012. JANUÁR 25.

Szöveg nagyítása:

-
+

Január elseje óta már csaknem négyezren jelentkeztek a Magyar Honvédség (MH) önkéntes tartalékos állományába - mondta Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten. Az államtitkár kiemelte: 2010-ben összesen 17 tartalékos katona volt, január elseje óta viszont a jelentkezők száma folyamatosan növekszik, így úgy érzi, teljesíteni tudják azt a kitűzött célt, hogy Magyarország 2014-re mintegy 8000-es létszámú tartalékos állománnyal rendelkezzen. Mint kifejtette, a megfeleltek először bekerülnek egy ideiglenes jegyzékbe, majd egy nyolc hónapos próbaidő során a Honvéd Vezérkar eldönti, hogy kinek és hová tud beosztásokat adni. Ezt követően mindenkit egyénre szabottan értesítenek arról, hogy milyen feladatra tartják alkalmasnak, mikor és hová várják őt. Egy esetleges természeti katasztrófa, például árvíz során a védekezésben nagy hasznát veszik majd a tartalékosoknak - tette hozzá Simicskó István. Vanyur Tibor, a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság vezetője azt mondta, a mostanáig regisztrált több mint 3800 ember mintegy ötven százaléka járandóságban részesülő volt katona. Kérdésre válaszolva a parancsnok közölte, hogy ők általában két okból jelentkeztek: egyfelől továbbra is elkötelezettek a honvédelem ügye iránt, másfelől szeretnének a 16 százalékos személyi jövedelemadó fizetése alól mentesülni. Rajtuk kívül komoly létszámban jelentkeztek a volt rendvédelmi hivatásos állományúak is, az arányuk csaknem harminc százalék, míg a többiek civilek. Ennek kapcsán Vanyur Tibor hangsúlyozta: nem igazak azok az elmúlt időszakban elterjedt információk, melyek szerint a Magyar Honvédség nem fogadja a volt rendvédelmi hivatásos állományúakat, illetve nem osztják be őket alkalmassági vizsgálatra. Hozzátette, hogy a vizsgálati napokat eddig alapvetően a szolgálati járandóságban részesülő volt katonákkal töltötték meg. Most kedden civileket hívtak be, de a volt rendvédelmi szervek dolgozóit is regisztrálták, a következő napokban őket is elkezdik behívni az alkalmassági vizsgálatra. A parancsnok kitért arra: kedden összesen húszan jelentek meg alkalmassági vizsgálaton az MH Támogató Dandárának Budaörsi úti objektumában (a Petőfi Laktanyában). Zömében férfiak, átlagéletkoruk 32 év, a legtöbben középiskolai végzettséggel rendelkeznek, de volt köztük hat felsőfokú végzettségű is; a társadalmi hátterüket tekintve sokféle emberrel találkoztak - tette hozzá Vanyur Tibor. Vendrei Gábor, az MH alkalmasságvizsgáló intézetének vezetője elmondta: az elmúlt időszakban összesen 270-en estek át az alkalmassági vizsgálatokon. Közülük nyolcan bizonyultak alkalmatlannak, elsősorban pszichológiai okokból, de volt olyan, akit krónikus betegség (például magas vérnyomás), illetve alkohollal összefüggő problémák miatt utasítottak el. Mintegy húsz ember esetében további vizsgálatokra lesz szükség, őket még nem utasították el egyértelműen. Mint kifejtette, az alkalmassági vizsgálat során a jelentkezők több orvosi vizsgálaton esnek át, a laborvizsgálatoktól a különböző szakorvosi - belgyógyászati, sebészeti - vizsgálatokig. A pszichológiai vizsgálatok keretében pszichológiai teszteket, IQ-tesztet kell kitölteni, továbbá egy személyes beszélgetésre is sor kerül. Majd a fizikai állapotfelmérés során egy 1600 méteres menetgyakorlat, továbbá felülés, fekvőtámasz a követelmény. MTI 2012. január 24., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Alapvetően alakulhat át a gyógyszerhozzáférés - Interjú Molnár Márkkal

KUN J Viktória

„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.

Egészségpolitika

Az egészségügy vergődik a túlzott centralizáció és a pénzhiány miatt

Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.

Egészségpolitika

Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”

KUN J Viktória

„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.

Egészségpolitika

Őrségváltás a MOK élén

Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.

Egészségpolitika

A béremelés későn jött, és reálértéken nem hozott többletet

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke szerint a most megvalósult béremelés túl későn történt, éves kihatása kevés, az idei év így reálkereset-csökkenést hozott a szakdolgozóknak. Interjúnkban beszélt a bérfeszültségekről, víziókról, a következő két év várakozásairól is.