Hírvilág

Neuronok, asztrociták és oligodendrociták fejlődnek ki

2012. FEBRUÁR 01.

Szöveg nagyítása:

-
+

Kaliforniai tudósok egérkísérletekben bőrsejtekből közvetlenül hoztak létre olyan sejteket, amelyekből az agy fő "alkotóelemeivé" fejlődtek ki, a kutatásokról az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia folyóiratában, a PNAS (Proceedings of the National Academy of Sciences) legújabb számában jelent meg tanulmány. Az őssejtek, amelyekből bármely "szakosított" sejtféleség kialakítható, a helyreállító orvoslás ígéretével kecsegtetnek. Ugyanakkor alkalmazásuk egyik nagy problémája, hogy honnan lehet beszerezni az őssejteket, hiszen az embrionális őssejtek felhasználása etikai aggályokat vet fel, ráadásul idegen őssejtek alkalmazásánál a pácienseknek immunoszupresszív gyógyszereket kellene szedniük, hogy meggátolják a kilökődést - olvasható a BBC News hírei között. Alternatív megoldást kínál viszont a betegek saját bőrsejtjeinek az alkalmazása, amelyeket úgynevezett indukált pluripotens őssejtekké programoznak vissza, ennél az eljárásnál azonban aktiválódhatnak a rákkeltő gének is. A Stanford Egyetem kutatói olyan eljárást dolgoztak ki, amelynél a bőrsejtekből a közbülső lépcsőt, az indukált pluripotens őssejtek létrehozását "átugorva" alakíthatók ki idegrendszeri prekurzorsejtek (elősejtek). Utóbbiakból háromféle agysejt - neuronok, asztrociták és oligodendrociták fejlődnek ki. Az agysejtek és a bőrsejtek ugyanazt a genetikai információt hordozzák, csupán a genetikai kódot "olvassák" másként, köszönhetően az úgynevezett transzkripciós (átírási) faktoroknak. A kaliforniai kutatók egy vírust alkalmaztak, hogy a bőrsejteket három olyan transzkripciós faktorral "fertőzzék meg", amelyeknek magas a szintje az idegrendszeri prekurzorsejtekben. Három hét múlva tíz sejtből átlagosan egy alakult át prekurzorsejtté. "Olyan sejteket kaptunk, amelyek beépültek az egerek agyába, és a neuronok közötti jelátvitelhez szükséges fehérjéket termeltek. E három agysejtféleség hihetetlen távlatokat nyit az orvostudományban" - hangsúlyozta a kutatásokat irányító Marius Werning professzor, hozzátéve: rengeteg munka vár még a csoportra, míg hasonló eredményeket érnek el az emberi bőrsejtek átalakításában, megbizonyosodnak a módszer hatékonyságáról, valamint biztonságos voltáról. MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Idegtudományok

Egymásra ható elmék

SZEMLE eLitMed

Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.

Klinikum

Másképp működik az infantilis agy

A csecsemőkori amnézia rejtélye azt sugallja, hogy a fejlődő agyban másképp működik a memória. Bármennyire is valóságosnak tűnnek, becsben őrzött legkorábbi emlékeink valószínűleg fényképek láttán vagy a szüleink elmesélése alapján alakultak ki, írja a Science folyóirat.

Idegtudományok

Gondolattal működtetett gépek

A neuralis aktivitást dekódoló, koponyába implantált agy – számítógép-interface nemcsak a paralízisben szenvedők mozgását és beszédét segíti, de új felfedezések is születnek általa az agy anatómiájával és működésével kapcsolatban.

Klinikum

Legújabb eredmények az epilepszia kapcsán

A 2023-as év végéhez közeledve a The Lancet Neurology több közleményt jelentetett meg, melyben az egyes neurológiai megbetegedéseket érintő, az idei évben közölt fejleményeket foglalják össze. Az alábbiakban az epilepsziával kapcsolatos legújabb eredményeket mutatjuk be.

Idegtudományok

Neurológiai és pszichiátriai betegségek kezelése ketogén diétával

SZEMLE eLitMed

A 21. század kezdete óta exponenciálisan nő a ketogén diétával foglalkozó publikációk száma. A ketózis neurológiai betegségeket javító hatása már randomizált vizsgálatokban is bizonyítást nyert.