Nem kapcsol ki az agy alvás közben
2011. AUGUSZTUS 15.
2011. AUGUSZTUS 15.
Szöveg nagyítása:
Alvás közben az agy nem kapcsol ki annyi funkciót, ahogy azt korábban feltételezték. A Delphine Oudiette, a párizsi Pierre és Marie Curie Egyetem alváskutatója vezette tanulmányt a Public Library of Science One című folyóiratban publikálták.
A korábbi elméletek alapján a tudósok úgy gondolták, hogy alvás közben az agy kiüresedik, kikapcsolja magát, és csak alacsony neurológia aktivitást mutat. Ezzel szemben az új tanulmány bebizonyította, hogy a testünk alvás közben újrajátssza az előző nap során tanult kognitív és motoros készségeket.
A kutatás egy egyszerű teszten alapult, melyet 19 alvajárón, 20 REM alvásviselkedési zavarokkal rendelkező páciensen, és 18 egészségesen alvó páciensen végeztek el. A vizsgálat során a résztvevőknek egy motoros feladatot tanítottak, melyben különböző színű gombokat kellett meghatározott sorrendben lenyomni. Ezt követően megkérték a résztvevőket, hogy ismételjék el a mozdulatsort az ágyban lefekvés előtt, mikor még éber állapotban vannak. A kutatók ezután videofelvételt készítettek az alvó páciensekről.
A kutatók megfigyelték, hogy a résztvevők közül sokan álmukban fizikailag megismételték a nappal begyakorolt mozdulatsort. Az egész úgy nézett ki, mint egy megkoreografált alvási tánc, miközben a páciensek álmukban gyakorolták az újonnan tanult kognitív és motoros funkciókat, mondta Oudiette.
A tanulmány bebizonyította, hogy alvás közben az agyi funkciók hasonló módon működnek, mint nappal, tanulás közben Ezek szerint az alvás nem is igazán pihenőidő az agy számára, hanem inkább egyfajta gyakorlási lehetőség a tanuláshoz.
Forrás: Medipress
Kapcsolódó anyagok: Alvás közben is aktív az agyunk
Fontos végigaludni az éjszakát
Nyolc óra alvás a szellemi frissességért
Idegtudományok
A kábítószerélvezet valószínűleg a „gondolkodás nélküli cselekvés” veleszületett hajlamához köthető. Legalábbis ezt mutatták ki a kutatók mesterséges stimulánst használó testvérek vizsgálata alapján.
Idegtudományok
A vizsgálat eredménye szerint kevés bizonyíték szól a szteroidok használata mellett akut neuritis vestibularis esetén. A meglévő bizonyítékok alapján a klinikailag fontos kimenetelek és az objektív vestibularis funkciós kimenetelek között nincs szoros kapcsolat: a DHI-skálán mért rokkantságban egy hónap múlva nem volt szignifikáns különbség a placebo és a szteroid között, a kalorikus tesztek ugyanakkor jobb vestibularis funkciót mutattak ugyanebben az időpontban a szteroiddal kezelt betegek körében. Megjegyzendő, hogy a kalorikus teszt a lateralis (horizontális) félkörös ívjárat, így az ezt beidegző nervus vestibularis superior működéséről ad információkat, a neuritis vestibularisban ugyanakkor a nervus vestibularis inferior is érintett lehet, noha ennek izolált érintettsége csupán az esetek 2,3%-ában igazolható.
Idegtudományok
Kutatók egy új terápiás eljárást ismertettek, mellyel csökkenthetőek az agyi infartus okozta károsodások, az elhalt idegek újra növekedhetnek, a kiesett működések helyreállhatnak. Ráadásul az eddigiekkel szemben „a terápia hosszú idővel a stroke után is hatékony” - állítja Gwendolyn Kartje, a cikk első szerzője.
Idegtudományok
A szerotonin nemcsak ingerületátvivőként működik, hanem a génexpresszió szabályozásában is részt vesz. E felfedezés következtében jobban megérthetjük a normál agyfejlődést, a pszichiátriai és neurodegeneratív betegségeket, és új terápiás módszereket fejleszthetünk ki.
Idegtudományok
A szenzitív és specifikus sejtalapú esszék kifejlesztésével a humán myelin-oligodendrocyta glikoprotein (MOG) ellenes IgG-antitestek kimutatása lehetővé tette az anti-MOG antitest-asszociált betegség (anti-MOG antibody-associated disease, MOGAD) és az egyéb demyelinisatiós betegségek elkülönítését. A MOGAD, az aquaporin-4-asszociált neuromyelitis optica spektrum betegség (AQP4-NMOSD) és a sclerosis multiplex (SM) megkülönböztetését a betegségek különböző kórélettani háttere, klinikuma, terápiás és prognosztikus következményei egyaránt indokolják.
Egészségpolitika
A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.
Idegtudományok
Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.
A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.
Egészségpolitika
Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.
„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.
Randomizált, kontrollált klinikai vizsgálatok nem traumás agyállományi vérzésben
World Sleep Day 2022 Hungary /Alvás Világnapja Magyarország – Nemzetközi Alvás Konferencia a Magyar Tudományos Akadémián, 2022. március 17.
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
3.
Mesterséges intelligencia
A legújabb, MI által asszisztált robotsebészet megérkezett Magyarországra4.
Orvoslás és társadalom
Különleges nap halmozottan sérült gyermekeket nevelő szülők számára a Bükki Nemzeti Parkban5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás