Hírvilág

Mi okozza az átültetett szervek kilökődését?

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


Tudósok megfejtették, mi okozza az átültetett szervek kilökődését. Amerikai kutatók az átültetett szervek kilökődése mögötti okok tisztázását vizsgálva arra koncentráltak, mi történik a donorok által felajánlott szervek vérellátásával. A szerveket vizsgálva megállapították, hogy a donorszervek vérerei beszűkülnek, ezáltal az átültetett szervekhez nem juthat el elegendő vér. Az így, szó szerint megfulladó szervek végül leállnak. A krónikus kilökődés mögötti folyamat, azaz a donorszervek erezetének beszűkülése az elsőszámú ok a transzplantációt követő első évben történő szervkilökődések mögött. De a sikeres szervátültetést követő öt évben is az esetek 40 százalékában az erek beszűkülése idézi elő a szervek leállását és kilökődését - ebben pedig az a legszörnyűbb, hogy jelenleg semmilyen módszer nem áll rendelkezésre az elváltozás kezelésére. A UCLA immungenetikai központjában végzett kutatások során a szakemberek azt vizsgálták, hogyan provokál immunválaszt a donorszervekben megtalálható HLA (humán leukocita antigén) molekula. A vizsgálatok azt mutatták, hogy a HLA sejtnövekedést serkentő képessége egy másik molekulával, az integrin béte 4-gyel fenntartott kapcsolatának kölcsönösségen alapszik. Ez utóbbi teszi lehetővé a sejteknek, hogy tovább éljenek és osztódhassanak. A kutatók azt gyanítják, az integrin képes átvenni az irányítást a HLA fölött, mivel az integrin blokkolásával a donorszervekben a HLA önmagában képtelen volt serkenteni a sejtnövekedést. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: LAM (Lege Artis Medicinae) - 2004; 14(0) A májtranszplantáció sikerességének korai és pontos megítélése

LAM (Lege Artis Medicinae) - 2006; 16(5) A kadáver donorokból történő szervkivétel jogi, etikai és társadalmi vonatkozásai Maygarországon

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Elkerülhetetlennek látszik az egészségügy összeomlása – vagy már meg is történt?

KUN J Viktória

Amikor már az akut stroke-ellátás is szünetel egy megyei kórházban – az eLitMednek nyilatkozó szakemberek szerint valójában már 3-4-5 éve szükségállapot van, a kormányzati intézkedések is ezt mutatják.

Egészségpolitika

Már van cég, amelyik inkasszózta a kórházat

KUN J Viktória

Soha nem látott ütemben nőnek a kórházi adósságok. Úgy tűnik, a béremelés felgyorsította a folyamatot: míg 2023-ban átlagosan havonta 3,7 milliárddal nőtt ez az adósság, 2024-ben havi 15-20 milliárddal. Inkasszózik a NAV, de már a beszállítók is.

Klinikum

Másképp működik az infantilis agy

A csecsemőkori amnézia rejtélye azt sugallja, hogy a fejlődő agyban másképp működik a memória. Bármennyire is valóságosnak tűnnek, becsben őrzött legkorábbi emlékeink valószínűleg fényképek láttán vagy a szüleink elmesélése alapján alakultak ki, írja a Science folyóirat.

Hírvilág

„Y” – egy betű, ami emberi sorsokat borított meg pár nap leforgása alatt

KUN J Viktória

Talán az olimpiák történetének legsúlyosabb és legméltatlanabb botrányát eredményezte két bokszoló ügye. A küzdőtéren a sportolók helyett az orvostudomány, a különböző kultúrák, a sportetika és leginkább a politika összecsapása zajlik. Megkérdeztük dr. Melegh Béla genetikus professzort és dr. Sándor Judit bioetikust, mit gondolnak ők a rendkívüli helyzetről, illetve az egész probléma tudományos hátteréről.

Klinikum

Legújabb eredmények az epilepszia kapcsán

A 2023-as év végéhez közeledve a The Lancet Neurology több közleményt jelentetett meg, melyben az egyes neurológiai megbetegedéseket érintő, az idei évben közölt fejleményeket foglalják össze. Az alábbiakban az epilepsziával kapcsolatos legújabb eredményeket mutatjuk be.