Hírvilág

Méhnyakrák elleni védőoltás jótékonyságból

2013. JANUÁR 22.

Szöveg nagyítása:

-
+

Idén kétszáz, nehéz körülmények között élő lány és édesanya számára ajánlott fel méhnyakrák elleni védőoltást az Ökumenikus Segélyszervezet a méhnyakrák elleni küzdelem európai hetén. Azokat a lányokat és anyákat választották ki, akik a gondozási folyamat részként a segélyszervezettel kapcsolatban állnak, megfelelnek az orvosi feltételeknek, és felelősséggel vállalták, hogy mindhárom oltáson részt vesznek - közölte Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója kedden, az GlaxoSmithKline Kft. által felajánlott adomány-védőoltás átvételekor. Pete Imre, az Országos Onkológiai Intézet osztályvezető főorvosa a méhnyakrák elleni védőoltás, a felvilágosítás és a rákszűréseken való részvétel fontosságát hangsúlyozta. Mint mondta, a 15 és 45 év közötti nőknél a méhnyakrák a második leggyakoribb daganatos megbetegedés. Európában évente körülbelül 33 ezer új méhnyakrákos esetet fedeznek fel, a betegek fele életét veszíti. Magyarországon 2011-ben 414, 2010-ben 510 beteget vesztettek el a méhnyakrák miatt. Mint a főorvos kiemelte, az eredmények javíthatók lennének, ha többen mennének el a hagyományos rákszűrésekre. Az adatok szerint jelenleg 33 százalék az átszűrtség - tette hozzá a főorvos. Leitner Györgynek, a védőoltást gyártó GlaxoSmithKline Kft. ügyvezető igazgatójának a tájékoztatása szerint Magyarországon eddig körülbelül 110-115 ezer lány és nő vette fel a védőoltást, holott mintegy 1,5-2 milliónak lenne fontos megkapnia. A január 20. és 26. között megrendezett európai méhnyakrák-megelőzési hét célja felhívni a lakosság, a szakma és a döntéshozók figyelmét arra, hogy a méhnyakrák védőoltással és rendszeres szűréssel megelőzhető. A megelőzési héthez szervesen kapcsolódik a Pearl of Wisdom elnevezésű civil kezdeményezés, amelynek szintén kiemelt célja felhívni a lakosság figyelmét a méhnyakrák megelőzésének a jelentőségére. A kampány globális szimbóluma az "odafigyelés gyöngye" bross, amelynek viselője a méhnyakrák elleni küzdelem melletti elköteleződését fejezi ki. MTI 2013. január 22., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Idegtudományok

Hogyan csökkenthetnénk a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát?

SZEMLE eLitMed

A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.

Hírvilág

Karikó Katalin és a végjátékot megváltoztató mRNS-oltás

A Nobel Alapítvány bejelentette, hogy ez évben Karikó Katalinnak és Drew Weissmannek ítéli az idei orvosi és fiziológiai Nobel-díjat, a Covid-oltásokat megalapozó módosított mRNS-technológia kifejlesztéséért.

PharmaPraxis

A thalidomid rehabilitációja

2023. december 12-én az Európai Bizottság és a gyógyszerek felügyeletére és engedélyezésére szakosodott szerve, az Európai Gyógyszerügynökség első alkalommal hozta nyilvánosságra a kritikus gyógyszerlistáját. A lista célja, hogy az ellátási láncuk megerősítését célzó uniós szintű intézkedésekkel előnyben részesíti a kritikus gyógyszereket, és minden erőfeszítést megtesznek az ellátás biztosítása és a hatóanyagok hiányának elkerülése érdekében.

Ember és környezet

Az antibiotikum-rezisztencia mérsékléséhez meg kell haladnunk az emberközpontúságot

Az antibiotikum-rezisztenciát gyakran keretezik az „Egy Egészség koncepción” keresztül – azaz olyan problémaként, amely az ember, más állatok és a környezet egészségének az egységével kapcsolatos.

Klinikum

Gyógyítás öregedéslassítással

SZEMLE eLitMed

Az immunrendszer öregedése nagyban hozzájárul a szervek öregedéséhez. Elképzelhető, hogy az immunoszeneszcencia visszafordításával kontrollálhatjuk az öregedéssel összefüggő betegségeket.