Hírvilág

Megfelelő angoltudással dolgozhat csak orvosként

2015. AUGUSZTUS 03.

Szöveg nagyítása:

-
+

A brit kormány tervei szerint a jövőben nem kaphatnak állást a szigetország közszolgáltatási rendszerében azok, akik nem beszélnek jól angolul; a szabályozás érinti az állami egészségügyi szolgálat és az önkormányzatok dolgozóit, de kiterjed a rendőrökre és a szociális munkásokra is. A munkavállalók nyelvtudását feletteseik fogják ellenőrizni, a legfőbb szempont, hogy hatékonyan tudnak-e kommunikálni az emberekkel. Matt Hancock államtitkár szerint a tervezet hozzájárul a bevándorlás megfékezéséhez - írta vasárnap a BBC. A brit közszolgálati média szerint az új szabályok - amelyek a konzervatív kormány bevándorlással foglalkozó törvénytervezetének részét képezik - azt jelentik, hogy a közszolgáltatási rendszerben csak olyanok kerülhetnek kapcsolatba a hivatalokhoz forduló emberekkel, akik legalább középfokon beszélnek angolul. A brit statisztikai hivatal (ONS) által 2011-ben végzett népszámlálás adataiból az derült ki, hogy a Nagy-Britanniában élők 92 százalékának az angol a fő nyelve. A fennmaradó nyolc százalék közül 1,7 millió nagyon jól, 1,6 millió jól, 726 ezer valamennyire, 138 ezer viszont egyáltalán nem beszél angolul. A kormány egy ősszel kezdődő konzultáció keretében irányelveket dolgoz ki, az egyes intézmények és és hatóságok maguk dönthetik el, miként ellenőrzik alkalmazottaik nyelvtudását. Azok, akik nem beszélnek elég jól angolul, időt kapnak arra, hogy fejlesszék tudásukat. Nagy-Britanniában bizonyos hivatások esetében már eddig is megkövetelt volt a megfelelő angoltudás, ilyen például az orvosoké. A rájuk vonatkozó szabályozást tavaly júniusban szigorították. Korábban például azok az orvosok, akik Európai Unió más országaiból érkeztek, anélkül is kaphattak munkát a szigetországban, hogy számot adtak volna nyelvtudásukról. Így fordulhatott elő, hogy 2008-ban fájdalomcsillapító-túladagolásban meghalt egy német orvos betege. A bevándorlás és a munkavállalás szigorítása, ezzel kapcsolatban pedig a szociális juttatásokhoz való hozzáférés lefaragása a májusi parlamenti választásol egyik központi témája volt. MTI 2015. augusztus 2., vasárnap

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Egészségpolitika

Alapvetően alakulhat át a gyógyszerhozzáférés - Interjú Molnár Márkkal

KUN J Viktória

„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.

Egészségpolitika

Az egészségügy vergődik a túlzott centralizáció és a pénzhiány miatt

Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.

Egészségpolitika

Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”

KUN J Viktória

„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.

PharmaPraxis

A pszichedelikumok újranyitják a kritikus tanulási periódusokat

Megtalálták a különféle pszichedelikumok terápiás hatása mögött álló mechanizmust, ami nemcsak a neuropszichiátriai kórképek, köztük az autizmus és a stroke, de a süketség és a vakság jobb kezelését is ígéri.