Hírvilág

Megérkezett a The Human Body kiállítás

2012. FEBRUÁR 24.

Szöveg nagyítása:

-
+

Szervezetünk felépítését, működését segít megismerni Az emberi test (The Human Body) című kiállítás, amely péntektől három hónapon át lesz látható a főváros szívében, a Budapesti Értéktőzsde volt épületében.. A kiállítás létrehozásához használt technika a plasztináció. Lényege, hogy az emberi szöveteket alkotó sejteket folyékony szilikonnal töltik fel, így a szövetek megőrzik eredeti rugalmasságukat és állagukat. Ezáltal lehetőség nyílik a test minden egyes alkotóelemét - a csontokat, izmokat, idegeket, véredényeket és szerveket - valósághű állapotban bemutatni. Ez hosszú, aprólékos munkát igénylő folyamat, egyes teljes alakos kiállított preparátumok elkészítése évekbe telik. A plasztinációs eljárást a Heidelbergi Egyetem két tanársegéde dolgozta ki, akik "nem romlandó" egyetemi demonstrációs eszközök kifejlesztésén munkálkodtak. A módszert 1985-ben szabadalmaztatták, akkor hozták létre az első kamarakiállítást az egyetemen. Később a két tudós önállósította magát: az 1990-es években jött létre nagy utazókiállításuk, amelyet először Berlinben, majd Londonban és New Yorkban mutattak be. A későbbiekben a tárlatot az Egyesült Államok és Európa szinte minden nagyvárosában láthatták az érdeklődők. Budapestre 2008-ban érkezett meg a kiállítás, akkor háromszázezer látogatót vonzott a nem mindennapi látványosság. Az új látványosságokkal gazdagított tárlat több mint 160, különleges eljárással preparált emberi testet, illetve testrészt mutat be, háromdimenziós valósághű képet tárva a látogatók elé a bőrünk alatt található csodálatos szerkezetről, az emberi testről és annak működéséről. Egyszer úgy istenigazából nézzünk magunkba! Az elmúlt években tovább fejlődött a plasztinációs eljárás, ennek köszönhetően sokkal színesebb, látványosabb lett a tárlat, sokkal jobban kivehetők a legapróbb részletek is. "Minden ember számára létkérdés, hogy pontosan ismerje saját testének működését. Nem árt tudni, hogy milyen folyamatok játszódnak le bennünk, ha futunk, ha koplalunk, ha tornászunk, ha rendszertelenül eszünk vagy éppenséggel degeszre tömjük magunkat. És jó, ha tudjuk azt is, hogyan fest tüdőnk néhány évnyi aktív dohányzás után. Budapest után a tárlat közép-európai kiállítássorozat keretében Prágában, Pozsonyban, Belgrádban, Ljubljanában és Bukarestben lesz látható. MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Ember és környezet

Az egészségtelen és környezetkárosító ultrafeldolgozott élelmiszerek terén változásra van szükség

Napjaink domináns élelmiszerrendszerei egészségügyi és ökológiai problémák sokaságát okozzák. Hogy ez érdemben megváltozzon, ahhoz rendszerszintű változásokra van szükség. Egy, az Agriculture and Human Values szaklapban megjelent tanulmány, az Ecological regulation for healthy and sustainable food systems: responding to the global rise of ultra-processed foods is vizsgálja a kérdést.

Klinikum

Gyakran használt, nem antibiotikus gyógyszerek is károsíthatják a bélmikrobiomot

Sok bélbaktérium tartalmaz a genomjába integráltan fágokat, amik bizonyos környezeti feltételek, így egyes bélbe jutó gyógyszerek indukáló hatására kiszabadulnak, és lyticussá válnak.

Ember és környezet

Az antibiotikum-rezisztencia mérsékléséhez meg kell haladnunk az emberközpontúságot

Az antibiotikum-rezisztenciát gyakran keretezik az „Egy Egészség koncepción” keresztül – azaz olyan problémaként, amely az ember, más állatok és a környezet egészségének az egységével kapcsolatos.

Gondolat

Szívünk egészsége- egy különleges kiállítás

Egy örökletes szívbetegség sok generáción át végigkísérhet egy családot. Egy egyedülálló kiállítás keretében kortárs magyar írók üzenik, hogy fontos törődni a szívünk egészségével. Sokszor ugyanis későn diagnosztizálják a betegséget, ezért az alkotók emberi sorsok inspirálta novelláikkal rendhagyó módon hívják fel a figyelmet.

Ember és környezet

Az antibiotikumok sötét oldala: humán mikrobiom- és egészségkárosító hatások

Bár az antibiotikumok felfedezése forradalmasította a fertőző betegségek kezelését, túlhasználatuk és helytelen alkalmazásuk globális antibiotikumrezisztencia-válsághoz vezetett. Használatuk számos negatív hatást gyakorol az emberi egészségre, például a bélmikrobiom módosításán keresztül. Az ezzel kapcsolatos ismereteket összegezte egy, a MicrobiologyOpen szaklapban megjelent tanulmány, az Impact of antibiotics on the human microbiome and consequences for host health.