Hírvilág

"Második szakaszába" ért az ebola elleni harc

2015. FEBRUÁR 03.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az ebolavírus ellen kifejlesztett két kísérleti védőoltás első nagyszabású tesztelésébe kezdtek Libériában. A két oltóanyagot, amelyet két különböző gyógyszergyártó fejlesztett ki, szigorú biztonsági intézkedések közepette szállították a nyugat-afrikai ország egy titkos helyszínére. A kutatók célja, hogy mintegy 30 ezer önkéntest, köztük a járvánnyal kapcsolatos munkálatokban közvetlenül részt vevő egészségügyi dolgozót tegyenek immunissá a betegséggel szemben - tudósított a BBC hírportálja. A hétfőn megkezdődött libériai tesztek első fázisában 12 önkéntest oltanak be az ebolavírus zairei törzsének egy apró, ártalmatlan töredékét tartalmazó vakcinával. A tesztelésben részt vevő helyi szakember, Stephen Kennedy szerint lehetetlen, hogy bármely önkéntes megfertőződjön az oltástól. A tesztek célja az, hogy immunválaszra késztessék a szervezetet. A vizsgálatok előrehaladtával még több önkéntest oltanak be. Azt azonban egyelőre nem tudni biztosan, hogy a kísérleti vakcinák valóban védelmet nyújtanak-e a betegséggel szemben. Elsőként egy középkorú libériai férfi kapta meg az oltást - jelentette az ország fővárosából, Monroviából a BBC tudósítója. A helyi ápolónőket kiképzik, hogy miként ellenőrizzék az önkéntesek állapotát az oltást követő hónapokban. Nagy-Britanniában és Svájcban is folynak oltóanyag-tesztelések, és az Orvosok Határok Nélkül szervezet szárnyai alatt is tesztelnek két lehetséges gyógykészítményt. Az orvosok továbbá a betegségből felépült emberek vérének felhasználásával kifejlesztett szérumot is tesztelnek. A tavaly februárban kezdődött nyugat-afrikai ebolajárványban ez idáig több mint 22 ezren betegedtek meg, közülük több mint 8500-an vesztették életüket, a nagy többség Guineában, Libériában és Sierra Leonéban. Libériában több mint 3600 emberrel végzett a kór, ám az országban folyamatosan csökken az új megbetegedések száma: a január 25-ével véget ért héten mindössze négy új bizonyított esetet regisztráltak. A jelenlegi járvány túlélési rátája nagyjából 40 százalék. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemrég bejelentette, hogy az ebolajárvány elleni harc a "második szakaszába" ért és a betegség terjedésének lassítása helyett immár a járvány végére összpontosítanak - idézte fel a BBC. (https://www.bbc.com/news/world-africa-31087727) MTI 2015. február 3., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Idegtudományok

Hogyan csökkenthetnénk a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát?

SZEMLE eLitMed

A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.

Klinikum

Autológ haematopoeticus őssejt-transzplantáció NMOSD-ben

A neuromyelitis optica spektrumbetegség (NMOSD) a központi idegrendszert érintő autoimmun betegség. Az NMOSD-t visszatérő opticus neuritisek, hosszú gerincvelői szakaszt érintő transzverz myelitis (LETM), agytörzsi és diencephalont érintő eltérések, kontrollálhatatlan hányás és csuklás, valamint narcolepsia jellemzik.

Hírvilág

Karikó Katalin és a végjátékot megváltoztató mRNS-oltás

A Nobel Alapítvány bejelentette, hogy ez évben Karikó Katalinnak és Drew Weissmannek ítéli az idei orvosi és fiziológiai Nobel-díjat, a Covid-oltásokat megalapozó módosított mRNS-technológia kifejlesztéséért.

PharmaPraxis

A thalidomid rehabilitációja

2023. december 12-én az Európai Bizottság és a gyógyszerek felügyeletére és engedélyezésére szakosodott szerve, az Európai Gyógyszerügynökség első alkalommal hozta nyilvánosságra a kritikus gyógyszerlistáját. A lista célja, hogy az ellátási láncuk megerősítését célzó uniós szintű intézkedésekkel előnyben részesíti a kritikus gyógyszereket, és minden erőfeszítést megtesznek az ellátás biztosítása és a hatóanyagok hiányának elkerülése érdekében.

Ember és környezet

Az antibiotikum-rezisztencia mérsékléséhez meg kell haladnunk az emberközpontúságot

Az antibiotikum-rezisztenciát gyakran keretezik az „Egy Egészség koncepción” keresztül – azaz olyan problémaként, amely az ember, más állatok és a környezet egészségének az egységével kapcsolatos.