Magyar cukorbeteg futball-válogatott
2014. AUGUSZTUS 28.
2014. AUGUSZTUS 28.
Szöveg nagyítása:
Jövő hétfőtől péntekig Balatonfüred ad otthont DiaEURO-2014-nek, vagyis a cukorbetegek harmadik futsal Európa-bajnokságának, melyen a magyar válogatott célja a tavalyi győzelem megismétlése. Az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján Hevesi Tamás, a magyar válogatott szövetségi kapitánya - maga is cukorbeteg - elmondta, hogy a tavalyi Eb-győztes csapat némileg átalakult, a tíz játékos fele újonc. "Az idén erősebb mezőny lép majd pályára, de senkitől sem félünk. Mi vagyunk az esélyesek, minket akarnak majd legyőzni, de képesek leszünk nyerni" - mondta Hevesi Tamás. Az Eb rendezőinek célja, felhívni a figyelmet arra, hogy aktív sportolással, időben elkezdett kezeléssel, rendszeres vércukor-méréssel a cukorbetegek teljes értékű életet élhetnek. Dunai Antal, az Újpest olimpiai bajnok labdarúgója a magyar szövetség képviseletében kiemelte, hogy a csapat tagjai akaraterejükkel, sportszeretetükkel példaként állhatnak korosztályuk tagjai előtt. A mérkőzéseket a Balatonfüredi Szabadidő és Konferencia központban rendezik meg. Az eredeti 16 helyett 14 válogatott szerepel az Eb-n, s az első napon ezeket négy - három, illetve négycsapatos - csoportba osztják be. A csoportmeccseket hétfőtől szerdáig játsszák le, majd csütörtökön a kieséses szakaszra kerül sor, pénteken pedig a bronzmeccsel és a fináléval zárul a torna, melyre a belépés ingyenes. Bóka István, Balatonfüred polgármestere elmondta, tudatosan törekednek arra, hogy városuk a kultúra mellett a sport városa is legyen, ezért szívesen vállalkoztak a torna megrendezésére. MTI 2014. augusztus 28., csütörtök
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.
Idegtudományok
Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.
A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.
Egészségpolitika
Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.
„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.
Krónikus vesebetegség és obesitas
Hypoglykaemia: az időskori antidiabetikum-kezelés fontos mérlegelési szempontja
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
5.
Klinikum
Véletlen folytán, egy egyszerű vérvétellel derülhet ki az egyik legsúlyosabb gyerekbetegség
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás