Hírvilág

Lesz pénz a gyermekvédelemre

2012. FEBRUÁR 22.

Szöveg nagyítása:

-
+

– Ismét munkához láthat a Pest megyei gyermekvédelmi szakértői bizottság, amelynek tagjai tavaly nyáron díjazásuk tartós elmaradása miatt függesztették fel tevékenységüket, s nem lesz fennakadás a nevelőszülők kifizetésében sem – közölte a megyei kormányhivatal vezetője. Tarnai Richárd elmondta: januártól a Pest Megyei Intézményfenntartó Központ (PMIK) irányítja a megyei gyermekvédelmi szakellátó rendszert, illetve az ehhez tartozó intézményeket is; a központ idén januártól garantálja a szakértői bizottsági tagok járandóságának kifizetését, mint ahogy a megyében dolgozó 434 nevelőszülő havi 55 millió forintos juttatására is van, illetve lesz pénz. A kormánymegbízott emlékeztetett: a pszichiáterekből, pszichológusokból, orvosokból, gyógypedagógusokból és szociális munkásokból álló 19 fős megyei gyermekvédelmi szakértői bizottság 2011 júniusában azért függesztette fel tevékenységét, mert tavaly egyáltalán nem kaptak fizetséget. Munkáltatójuk, a Pest megyei önkormányzat 2010 októberétől csak elvétve utalta a díjukat, majd a kifizetés megszűnt - tette hozzá Tarnai Richárd. Tájékoztatása szerint ez a bizottság állapítja meg a megyei szociális intézményrendszerbe kerülő mintegy kétezer gyermekről, hogy normál, különleges, vagy speciális ellátást igényelnek-e, s tesz javaslatot a gondozási helyre, így munkájuk nélkülözhetetlen. Utalt arra, hogy tavaly a nevelőszülők kifizetése is akadozott. A nevelőszülőkön és a szakértői bizottsági tagokon kívül a megyei kormányhivatalhoz tartozó PMIK összesen 3876 főt foglalkoztat különböző jogviszonyban. Az intézmények állami kézbe kerülésének köszönhetően helyreállt a kifizetés rendje, s a jövőben is lesz pénz a bérekre - szögezte le Tarnai Richárd. MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Egészségpolitika

Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”

KUN J Viktória

„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.

Hírvilág

Test és lélek kapcsolata

Kónya Ilona klinikai szakpszichológus a daganatos megbetegedések, köztük az emlődaganat kialakulásának lélektani vonatkozásait, pszichológiai hatásait és az onkopszichológiai tudományág feladatait vizsgálja.

Egészségpolitika

Őrségváltás a MOK élén

Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.

Egészségpolitika

A béremelés későn jött, és reálértéken nem hozott többletet

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke szerint a most megvalósult béremelés túl későn történt, éves kihatása kevés, az idei év így reálkereset-csökkenést hozott a szakdolgozóknak. Interjúnkban beszélt a bérfeszültségekről, víziókról, a következő két év várakozásairól is.