Hírvilág

Lázár Jánoshoz fordulnak segítségért a rezidensek

2011. NOVEMBER 07.

Szöveg nagyítása:

-
+

Ezért konzultációsorozatot kezdeményeznek a döntéshozókkal, melyben első lépésként hétfőn Lázár Jánost, a Fidesz frakcióvezetőjét keresik meg - közölte a szövetség elnöke. Papp Magor elmondta: azt látták, hogy ágazati szinten nem várhatnak megoldást, hiszen Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a közelmúltban azt jelezte: nemcsak nekik, hanem még a következő generációnak sem tud ígérni semmit, semmiféle jövőképet nem tud nyújtani azok számára, akik tömegesen csomagolnak és hagyják el az országot. A szövetség ezért hétfőn levélben Lázár Jánoshoz fordul. Ebben személyes konzultációt kérnek a politikustól, annak érdekében, hogy a döntéshozók valós képet kaphassanak arról, milyen helyzet alakult ki az egészségügyben, és a kormányzati gondolkodásban kellő súllyal jelenjen meg az ágazat humánerőforrás problémája. Az a céljuk, hogy a döntéshozókkal olyan jövőképet tudjanak az orvosok elé vetíteni, amely érdemben képes lassítani az orvosok elvándorlását. Az ehhez szükséges intézkedés nem csak az egészségügyi dolgozókról szól, hanem arról is, hogy a betegeknek milyenek lesznek az ellátási esélyei a jövőben - emelte ki Papp Magor. Mint kifejtette: még a többi visegrádi országban is, - amelyek Magyarországhoz hasonló gazdasági helyzetben vannak - hetven százalékkal magasabbak a bérek az egészségügyben. Példaként kiemelte Lengyelországot, ahol nagyjából csupán kétszer annyit - vagyis a nyugati bérek töredékét - keresik az egészségügyi dolgozók, mégis arányait tekintve jóval alacsonyabb az orvos migráció mértéke. A 38 milliós lakosság mellett, éves szinten nagyjából ezer orvos távozik. A rezidensszövetség elnöke kiemelte: nem azt mondják, hogy január elsejétől többszörös béreket akarnak, már a lépcsőzetes bérfelzárkóztatás is mentőövet adhat az ágazatnak. Papp Magor szerint az egészségügyi vezetés nem keresi a megoldást. Hiszen még júliusban azt ígérték, hogy szeptemberben a bérek kérdésében folytatódik az életpályamodell egyeztetése, ám "ebből nem lett semmi" - hangsúlyozta a rezidensszövetség elnöke. Mindeközben a szövetség által meghirdetett az "Élhető magyar egészségügyet" mozgalom keretében továbbra is gyűlnek a felmondólevelek, amelyek január elsejétől aktiválódnak, amennyiben nem történik érdemi intézkedés az egészségügyi dolgozók helyzetének javítása érdekében. Papp Magor ismét leszögezte: akciójuknak továbbra sem az a célja, hogy az ellátórendszert veszélyeztessék, hanem hogy jelezzék: "nagy a baj, és erre közösen kell megtalálni a megoldást". A rezidensszövetség elnöke elmondta: sokan jelezték, hogy már elmentek volna, de az akció miatt kitartanak év végéig, abban bízva, hogy érdemi változások lesznek az egészségügyben. Egyelőre viszont hosszú távon sincs kilátásban a helyzet javulása, így hamarosan - a rezidensszövetség akciójától függetlenül -, sokan fel fogják adni a küzdelmet - tette hozzá Papp Magor. MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Hermann Ildi : NHL

2019. január 3-án, teljes váratlansággal halt meg az akkor 40 éves fotóművész. Generációjának egyik legtehetségesebb alkotója volt, több díjjal, elismerésekkel és jelentős, a szakmán túli közönség számára is kiemelkedő sorozatokkal a háta mögött. Életműve igen sokrétű, ám az a vizuális világ, amely már a korai anyagaiban megszületik, formailag egységben tartja azt

Hírvilág

Az MMR-védőoltás és a lázas rohamok összefüggése

Az MMR (kanyaró-mumpsz-rubeola) védőoltást követően a lázas rohamok számának aránya növekszik, viszont nem világos, hogy ez az arány a rohamok egyéni vagy családi története, a születés körüli tényezők vagy a szociális-gazdasági helyzet alapján változik-e.

Idegtudományok

A fejlődő pszichiátriai határai

Beszámoló az MPT XVII. Vándorgyűléséről

Klinikum

Reumatológiai gyulladásos megbetegedések és családtervezés – a szülész szemével: csökken a fertilitás - A Figyelő 2017;1

PAJOR Attila

A gyulladásos reumatológiai betegségek többnyire nőkben fordulnak elő, és gyakran a családtervezés időszakában. Míg a rheumatoid arthritis (RA), a juvenilis idiopathiás arthritis és a spondyloarthritis ízületi gyulladással és kevés szervi manifesztációval, addig a kevert, differenciálatlan kötőszöveti betegségek, a szisztémás lupus erythematosus (SLE), az antifoszfolipid szindróma (APS), a szisztémás sclerosis, a Sjögren-szindróma, a gyulladásos myopathiák és a vasculitisek különféle autoantitestek megjelenésével és különböző szervi érintettséggel járnak.

Egészségpolitika

Lelkünket betegíti a rossz környezet

Lég-, fény- vagy zajszennyezés, klímaváltozás, az extrém időjárási események, a városi, épített környezet, vagy a kémiai szennyező anyagok, fémek, műanyagok és gyógyszerek, bizonyítottan akár komoly lelki betegségeket okozhatnak. A Covid-19 most különösen aktuálissá teszi a problémát: ugrásszerűen nőtt meg a szorongás, depresszió, de az öngyilkosságok száma is, főleg az aktív korúak körében.