Hírvilág

Zombor megy, Sonkodi jön?

2014. OKTÓBER 10.

Szöveg nagyítása:

-
+

Lapunk több forrásból is úgy értesült, hogy nem Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár programja lesz a befutó a kormány jövő heti, kihelyezett, kétnapos ülésén, amelyre a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Lázár János vezette miniszterelnökség stratégiai ügyekért felelős államtitkára, Sonkodi Balázs is kidolgozott egészségügyi tervekkel érkezik, mindez váratlanul érte a most hivatalban lévő államtitkárt. Meg nem erősített információink szerint Zombor Gábor, aki ugyan élvezi az egészségügyi szakmai szervezetek és ágazati szereplők támogatását, elbukni látszik azzal a Sonkodi Balázzsal szemben, aki hosszú évek óta dolgozik Lázár János mellett, 2006-ban például ő dolgozta ki a Lázár vezette hódmezővásárhelyi önkormányzat Egészséges Vásárhelyért Programját. Mint arról lapunknak többen is beszámoltak, Zombor a héten több ízben is olyan kijelentéseket tett, amelyek szerint, ha a kormány nem támogatja az egészségügy megújítását célzó programját – amely nagyrészt a Magyar Kórház Szövetség ajánlásaira épül –, nem vállalja az ágazat további vezetését sem. Hasonlóan karakán lépésre eddig csak egy ízben volt példa, amikor Bokros Lajos pénzügyminiszter gazdasági stabilizációs programjával szembeni tiltakozásként Kovács Pál népjóléti miniszter lemondott hivataláról 1995 márciusában. Bár eddig azt erősítették, hogy a szakmai szempontokra alapozó Zombornak megvan a politikai támogatottsága tervei véghezvitelére, most mégis úgy látszik, az egyre nagyobb teret követelő, főleg gazdasági szempontokat mérlegelő Lázár-vonalnak áldozatul eshet az egészségügy is. Sonkodival egyébként annak a Szócska Miklósnak is meg kellett küzdenie 2010-ben, majd 2012-ben, akit éppen politikai súlytalansága miatt nem vettek komolyan az ágazatban Zomborral szemben, akiben Fideszes beágyazottsága miatt is bízott a szakma. Az orvos-közgazdász Sonkodi néhány héttel államtitkári kinevezését megelőzően adta el az OXIVIT Kft-t, amely a privát egészségügyi ellátás egyik piacvezető magyar tulajdonú cége, közel száz magyar városban érhetőek el szolgáltatásai. Foglalkozás-egészségügyi szolgálata jelenleg több mint 500 szerződött céges és intézményi partner, illetve több tízezer munkavállaló ellátását biztosítja országszerte. Az egészségügyért felelős államtitkárság kiválik az Emberi Erőforrások Minisztériumából, és önálló tárcaként működik a jövőben – legalábbis erről számoltak be lapunknak többen is, egybehangzóan. Míg az immár önálló tárcavezetői poszt várományosaként felmerült Mikola István, az első Orbán-kormány egészségügyi miniszterének neve is, mások Sonkodi Balázst hallották emlegetni politikai körökben. Zombor Gábor távozását látszik alátámasztani az a tény is, hogy egy jövő heti konferencián való szereplését lemondta az államtitkár anélkül, hogy más képviselőt delegált volna maga helyett a rendezvényre. eLitMed.hu 2014-10-10

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Egészségpolitika

Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”

KUN J Viktória

„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.

Egészségpolitika

A béremelés későn jött, és reálértéken nem hozott többletet

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke szerint a most megvalósult béremelés túl későn történt, éves kihatása kevés, az idei év így reálkereset-csökkenést hozott a szakdolgozóknak. Interjúnkban beszélt a bérfeszültségekről, víziókról, a következő két év várakozásairól is.

Egészségpolitika

Mészáros Lőrinc bankja dobhat mentőövet a kórházi adósságba fúló beszállítóknak

KUN J Viktória

Enélkül a hazai orvostechnikai eszközbeszállítók akár negyven százaléka is csődbe mehet már idén.

Egészségpolitika

Már van cég, amelyik inkasszózta a kórházat

KUN J Viktória

Soha nem látott ütemben nőnek a kórházi adósságok. Úgy tűnik, a béremelés felgyorsította a folyamatot: míg 2023-ban átlagosan havonta 3,7 milliárddal nőtt ez az adósság, 2024-ben havi 15-20 milliárddal. Inkasszózik a NAV, de már a beszállítók is.