Hírvilág

Borulni fog az ügyeleti rendszer?

2013. JANUÁR 24.

A rezidensek csak személyes felügyelet mellett ügyelhetnek gyakorlatuk első két évében, és a harmadik év után sem oszthatóak be szakorvos személyes jelenléte nélkül a traumatológiai, intenzív, és Perinatális Intenzív Centrumokban (PIC) ügyeletbe. Erről rendelkezik az emberi erőforrások miniszterének rendelete, amely az ez évi első Magyar Közlönyben jelent meg, s július 1-én lép hatályba.

Veszélybe kerülhet a kórházi és az alapellátási ügyeleti rendszer, ezzel együtt a betegellátás, amennyiben ez a rendelkezés életbe lép – mondja lapunknak egy budapesti kórház főorvosa, szerinte ugyanis nem áll rendelkezésre annyi szakorvos, hogy minden rezidens mellé kiállítsanak egyet. A szakorvoshiány miatt most még más szakmás orvosok felügyelhetik a fiatalokat, s így is oldják meg sokhelyütt, a rendelet azonban előírja a szakmaspecifikus szakorvos jelenlétét, tehát egy szemészgyakornokot nem felügyelhet a sebész szakorvos.

Ráadásul betarthatatlanná válik az uniós direktíva szerint előírt maximális ügyeleti óraszám is, sok helyütt ugyanis a gyakorló orvos mellett csak egyetlen szakorvossal rendelkeznek az osztályok, aki nem ritkán a főorvos is egyben.

A kivételként meghatározott szakmákon túl a harmadik évtől azonban már egyedül hagyható a gyakornok, amennyiben az adott szakterületnek megfelelő szakvizsgával rendelkező orvos folyamatosan elérhető telefonon konzultáció céljából, illetve szükség esetén legfeljebb 40 percen belül az intézménybe érkezik.

Míg egyesek azzal érvelnek a rendelet ellen, hogy a szigorló orvosokat is a mély vízbe dobták, és egyedül ügyeltek akár több osztályon is, mások azt mondják, azóta már sokkal többet várunk az egészségügyi ellátástól, és sokkal több beavatkozásra van szükség és lehetőség, így egy frissen végzett orvos mellett elvárható a folyamatos szakorvosi jelenlét.

A rendelet betegbiztonsági szempontból is kiemelkedően fontos Papp Magor, a Magyar Rezidensszövetség elnöke szerint, aki egy korábban bemutatott felmérésük eredményeire emlékeztet, amelyről lapunkban is beszámoltunk. A tavaszi felmérésből többek között kiderült az is, a sürgősségi ügyeletre egyáltalán nem készítik fel a fiatalokat, a szakképzésben résztvevő aneszteziológus rezidensek öt százaléka mellett soha nem volt szakorvos a műtőben, a klinikus orvosoknak a betegellátás mellett nincsen idejük a hallgatókra, akik tapasztalatok nélkül, túl korán kerülnek az ellátás frontvonalába.

– Júliustól szembe kell néznünk a magyar valósággal, hogy hol nincs meg a megfelelő háttér az ügyeleti ellátáshoz – mondja Papp Magor, hozzátéve azt is, hogy a főorvosi, szakorvosi gárdának is ki kell vennie a részét az ügyeletekből, nem pedig a rezidensekre hagyni a kényelmetlenségekkel járó feladatokat.

A kórházi ügyeleteket, az ott dolgozó rezidensek képzését, foglalkoztatását egyébként Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa is vizsgálta, különös tekintettel a kezdő orvosok szakmai felügyeletére, és a betegek alapvető jogainak védelmére. A vizsgálat után azzal a kéréssel fordult a területet felügyelő miniszterhez, hogy dolgozzák ki a rezidensek szakmai felügyeletének pontos szabályozását – s ez most megtörtént.

Az egészségügyi szolgáltatóknak júliusig van idejük arra, hogy a rendeletnek megfelelően módosítsák ügyeleti szabályozásukat és megteremtsék a rezidensek szakorvosi felügyeletének feltételeit.

eLitMed.hu, Tarcza Orsolya
2013-01-24

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

EESZT - állandó társ a háziorvosi ellátásban

Az EESZT talán a háziorvosok számára nyújtja a legtöbb segítséget, mivel megismerhetik betegük kórelőzményeit, melyek tekintetében eddig a páciensre voltak utalva. A NEAK által ellenőrzött kötelező adatszolgáltatás biztosítja számukra, hogy a szükséges információkat megtalálhassák a rendszerben, azonban részükre is előír kötelezettségeket, amiket a napokban megjelent jogszabály-módosítás alapján az egészségügyi államigazgatási szerv is ellenőrizni fog.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

A rezidensek álma: szűnjön meg a hálapénz

Bemutatkozott a Magyar Rezidens Szövetség új elnöke

Hírvilág

Trösztben gondolkodnak

A párthovatartozás dönt, nem a szakértelem?

Hírvilág

Hálapénz: a félelem bére

Az orvosok szerint hála, a betegek szerint a szolgáltatás ára

Hírvilág

Mozgásszervi-rehabilitációs/addiktológus/belgyógyász szakorvos álláshirdetések

Szigetvári Kórház Mozgásszervi-rehabilitációs/Addiktológia/Belgyógyászat Osztálya Mozgásszervi-rehabilitációs/addiktológus/belgyógyász szakorvost keres.

Hírvilág

A kormány nem enged a zsarolásnak

Szócska: lesz még néhány generáció, akiknek hivatástudatból kell gyógyítania.