Hírvilág

Szöveg nagyítása:

-
+

A diaszpórában élő örmény művészek munkáiból válogató, Armenity/Haiyutioun című kiállításával Örményország nyerte el a legjobb nemzeti pavilonnak járó Arany Oroszlánt az 56. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálén, az All the World's Futures című főkurátori kiállítás művészei közül pedig az amerikai Adrian Pipert jutalmazták Arany Oroszlánnal. A nemzetközi zsűri indoklása szerint Örményország idén egy diaszpórában élő népről szóló kiállítással jelentkezett, amelyben minden művész kifejezte kötődését lakóhelyéhez, de a közös kulturális örökséghez való viszonyát is. A pavilon egy palimpszesztet idéz - olyan kéziratot, amelyről lekaparták az eredeti írást, hogy újra írni lehessen rá -, és a kortárs művészet alkotásait egy történelmi-kulturális helyszínen, a velencei San Lazzaro degli Armeni kolostorszigeten jeleníti meg. A díj indoklása utalt arra is, hogy idén emlékeznek világszerte az örmény genocídium száz éves évfordulójára: az Adelina Cüberyan von Fürstenberg kurátor által rendezett kiállítás pedig ebben az évben az összetartás és a kultúrák közötti párbeszéd iránti állhatatosságot képviselte. Adrian Piper The Probable Trust Registry: The Rules of the Game 1-3 című munkájával nyerte el az Arany Oroszlánt. A zsűri kiemelte, hogy Piper úttörő művészként megújította a konceptuális művészetet, beillesztve abba a személyes szubjektivitást. Az All the World's Futures kiállítás legígéretesebb fiatal művészének járó Ezüst Oroszlánt Im Hueng-Soon nyerte el Factory Complex című videoinstallációjával, melyben a koreai művész az ázsiai női dolgozók nehéz munkakörülményeit vizsgálja a művészet eszközeivel. A német Harun Farocki, a szíriai Abounaddara collective és az algériai Masszinissza Szelmani munkáit különdíjjal jutalmazta a zsűri, melynek tagjai idén Naomi Beckwith, Sabine Breitwieser, Mario Codognato, Randzsit Hoszkote és Yongwoo Lee voltak. Szintén különdíjjal ismerték el az Egyesült Államok They Come to Us Without a Word című kiállítását, a legendás amerikai video- és performanszművész, Joan Jonas munkáját. A szakemberek üdvözölték az idei biennále kiemelkedő minőségét és a résztvevő nemzetek egyre növekvő számát, valamint azt a tényt, hogy a mustra kiemelt figyelmet fordít a legégetőbb geopolitikai kérdések vizsgálatára. Okwui Enwezor főkurátor javaslatára az Arany Oroszlán-életműdíjat a ghánai El Anatsui kapta meg, az amerikai Susanne Ghez pedig Arany Oroszlán-különdíjban részesült életművéért. Forrás: MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

„Y” – egy betű, ami emberi sorsokat borított meg pár nap leforgása alatt

KUN J Viktória

Talán az olimpiák történetének legsúlyosabb és legméltatlanabb botrányát eredményezte két bokszoló ügye. A küzdőtéren a sportolók helyett az orvostudomány, a különböző kultúrák, a sportetika és leginkább a politika összecsapása zajlik. Megkérdeztük dr. Melegh Béla genetikus professzort és dr. Sándor Judit bioetikust, mit gondolnak ők a rendkívüli helyzetről, illetve az egész probléma tudományos hátteréről.