Hírvilág

Káros fogtömések gyermekeknél

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Nem csak a műanyag flakonok és a műanyagba csomagolt készételek lehetnek károsak a gyerek szervezetére a bisphenol-A-t (BPA) tartalmazó csomagolások miatt, hanem az ugyanezt az anyagot tartalmazó fogtömések is. Egy tanulmányból kiderült, hogy a BPA a fogtömés után órákkal is kimutatható a gyermekek nyálából. A BPA gyakran használatos szintetikus vegyület, amely befolyásolhatja a viselkedést, a prosztata és húgyútrendszer fejlődését, valamint a pubertás kora jelentkezését idézheti elő. A vegyületet gyakran használják fogászatban. A gyerekek fogát gyakran ezt a vegyületet tartalmazó gyantával borítják be, hogy megakadályozzák a szuvasodást, vagy mint tömést is használják. A kutatók felhívják a figyelmet, hogy eredményeik még csak előzetesek, ugyanis nem voltak képesek tanulmányozni, mely BPA volt, amelyet a gyermekek szervezete felvett. Mindazonáltal az eredmények fényében több kutatást javasolnak a területen. A tanulmány a Pediatrics folyóirat októberi számában jelent meg. Philip Landrigan, a New York-i Mount Sinai School of Medicine kutatója, a tanulmány szerzője és kollégái az elmúlt 10 év toxikológiai adatait nézték át, hogy megállapítsák a BPA tartalmú anyagok fogászatban való használatának előnyeit és potenciális veszélyeit a gyermekek egészségére nézve. A BPA kimutatható volt a gyerekek nyálában még órákkal a fogtömés után is. „A BPA gyakran használatos anyag a fogászati termékeknél. Ugyan ezekkel a termékekkel való érintkezés nem olyan gyakori, mint az élelmiszeripari termékekkel, továbbra is aggodalomra ad okot. Ezek a fogászati termékek még mindig biztonságosak, és hatékonyak a fogak egészségének megőrzésében, de a fogorvosoknak fontos lenne óvintézkedéséket tenni, hogy meggátolják a lehetséges nyálba oldódást és ez által elkerüljék a negatív mellékhatásokat.” – mondta Landrigan. A kutatók azt javasolják, hogy a gyártók fedjék fel a fontos információkat ezeknek a termékeknek az összetételéről és lehetőleg keressenek alternatívákat. Kérik a fogorvosokat, hogy ezeket a termékeket terhes anyák esetében ne alkalmazzák. A károk csökkentésére, a lehetőleg a BPA egy származékát, a bis-GMA használatát javasolják. Valamint ajánlott, hogy a fogorvos habkővel dörzsölje meg az anyag felületét, hogy a legfelső rétege lejöjjön, és figyelmeztesse a szülőket, hogy a gyerek legalább 30 másodpercig öblögessen az eljárás után. Ezáltal meggátolhatjuk, hogy a nyál a vegyi anyagot BPA-ra bontsa. Forrás: Medipress.hu

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség állásfoglalása az ágazat helyzetéről

SAJTÓKÖZLEMÉNY eLitMed

A szervezet a balatonfüredi konferenciáján nyilvánosságra hozott állásfoglalásában krónikus munkaerőhiányról, hosszú előjegyzési időkről, finanszírozási problémákról és a szakrendelők államosításának káros tervéről írt.