Hírvilág

Kanyarójárvány van Ukrajnában

2012. ÁPRILIS 22.



Ukrajnában az elmúlt időszakban fokozottan terjedt a kanyarójárvány, s mivel a június 8-án kezdődő labdarúgó Európa-bajnokságra több százezer szurkolót várnak az országba, a szakemberek arra számítanak, hogy a járvány terjedése felgyorsulhat - írta az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) a legfrissebb járványügyi jelentésében. A magyar állampolgároknak azt ajánlják, hogy 15 hónaposnál fiatalabb, a kanyaróval szemben nem védett gyermekekkel lehetőleg ne utazzanak Ukrajnába.

A jelentésben kifejtették: Ukrajnában az ottani egészségügyi minisztérium és a járványügyi szolgálat március 3-i tájékoztatása szerint az év eleje óta összesen 5.127 kanyarómegbetegedést diagnosztizáltak, ebből 162 esetet a jelentés előtti napon. Jelenleg a járvány a leginkább Ukrajna nyugati közigazgatási területeit érinti, a legtöbb megbetegedés a lvovi régióban fordult elő - tette hozzá az OEK.

A 14. labdarúgó Európa-bajnokságot Lengyelország és Ukrajna közösen rendezi meg, az esemény június 8-tól július 1-jéig tart. A versenyre 16 ország kvalifikálta magát; Ukrajnában négy helyszínen - Donyeck, Lviv (Lvov), Kharkiv (Harkov) és Kijev (Kiev) - rendeznek mérkőzéseket.

Az Országos Epidemiológiai Központ azt írta: az előrejelzések szerint azonnali és hatékony felügyeleti intézkedések - például kiegészítő védőoltások - bevezetése nélkül a járvány tovább fog terjedni. Magas annak a kockázata, hogy akik nem részesültek védőoltásban, illetve nem estek át a betegségen, azok a tömegrendezvényen megfertőződjenek kanyaróval - hangsúlyozta a magyarországi szervezet.
Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO Európai Irodája azt ajánlja, hogy 4-6 héttel az Eb-re történő utazás előtt - vagyis a következő napokban - mindenki kérjen tanácsot a háziorvosától vagy a nemzetközi oltóhelyeken.

A szakemberek szerint "igen kicsi annak valószínűsége", hogy az Ukrajnába utazó magyar állampolgár kanyaróban megbetegedjen, de nem zárható ki, különösen azok vonatkozásában, akik sem mesterséges, sem természetes immunitással nem rendelkeznek. Mint kiemelték, az egyetlen hatékony megelőzési módszer a két oltásból álló, kanyaróvírus-tartalmú védőoltás. Ezt az oltási sémát Magyarországon 1989 óta alkalmazzák.
Az OEK az Ukrajnába utazó magyar állampolgároknak azt ajánlja, hogy 15 hónaposnál fiatalabb, kanyaró ellen "még nem immunizált" gyermekekkel lehetőleg ne utazzanak. A felnőttek térítés ellenében az OEK Nemzetközi Utazás-egészségügyi és Oltóközpontjában és a megyei kormányhivatalok népegészségügyi szakigazgatási szerve vagy más intézmények által működtetett nemzetközi oltóközpontokban kérhetnek oltást.

A 42 évesnél idősebb felnőttek számára nem szükséges a védőoltás, mivel ez a korosztály általában a betegség természetes átvészelése révén védett a kanyaróval szemben - írta az OEK. Javasolt viszont a védőoltás azoknak a 34 és 42 év közöttieknek, akik csak egy alkalommal részesültek kanyaró elleni védőoltásban, és nincs tudomásuk arról, hogy átestek volna a betegségen. A 34 évesnél fiatalabb felnőttek már két védőoltásban részesültek, az hosszú időre szóló védelmet biztosít, újraoltás nem szükséges - tették hozzá.

Az OEK jelentésében megjegyezte: Magyarországon az elmúlt évtizedben rendkívül kedvezően alakult a kanyaró járványügyi helyzete, 2002 és 2011 között összesen 9 megbetegedést jelentettek. A központ szerint ez elsősorban az életkorhoz kötött kötelező oltások 99 százalék feletti teljesítésének köszönhető.
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) korábban azt közölte: a kanyaró vírusa elsősorban cseppfertőzéssel terjed, de nem csupán a beteg közvetlen környezetében lévők fertőződhetnek meg, hanem azok is, akik kissé távolabb tartózkodnak, és nincsenek beoltva. A betegség szövődményeként agyvelőgyulladás vagy más idegrendszeri megbetegedés is kialakulhat. A vírusfertőzés következtében kialakulhat a többi között gége-, légcső- vagy tüdőgyulladás, hörghurut, kötőhártya-gyulladás, szívizomgyulladás. A komplikációkkal járó esetek közül az idegrendszert érintő szövődmények egy része maradandó károsodást is okozhat.



MTI 2012. április 22., t

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Klinikum

A bél-agy-tengely újabb összefüggései

Gyulladásos bélbetegség esetén több mint duplájára nő a demencia kockázata; IBD-ben szenvedőknél 7 évvel korábban kezdődik az elbutulás.