Jön a Google Wave, elfelejthetjük a hagyományos e-mailt!
2011. AUGUSZTUS 15.
2011. AUGUSZTUS 15.
Szöveg nagyítása:
Már hónapok óta tart a kampány, mely a Google – úgy tűnik – egyik legkomolyabb vállalkozását hirdeti, a kommunikációs csatornák egybeforrasztását célzó Wave-re kívánják felhívni a figyelmet. Még keveset tudni róla, de ha csak feleannyira lesz sikeres, minta a Gmail, akkor a Google egy nagyszabású fejlesztéssel újabb szeletet harap ki az online szolgáltatások piacából. E szolgáltatás nyilvános (bár egyelőre korlátozott számú felhasználót befogadó) tesztje indult el tegnap délután, magyar idő szerint öt órakor. De mi is a Wave? Mint a legtöbb nagy ötlet, két feltételnek felel meg (legalábbis az előztes információk alapján): kielégít egy érzékelhető igényt, de nem gondolkozik gyökeresen új megoldásban, hanem az eddig lehetőségeket rakja össze egy új kombinációba, s itt szerepel az innováció. Mindez a Google hátterével és lehetőségeivel igen nagy eséllyel pályázhat sikerre. A Wave esetében a cég ötletelői és fejlesztői arra jöttek rá, hogy vannak olyan tömegesen használt online tevékenységek, melyek valójában a hétköznapi beszédben „az internetezést” jelentik: e-mail, chat, közösségi oldalak, azonnali üzenetküldők, wikik stb. Mint látható, ezek jellemzően interaktív tevékenységek, s a mai internethasználati szokások mellett utólag kézenfekvőnek látszik az elképzelés, hogy mindezt egyesítsék, helyezzék el egy platformon, sőt, dobják meg azzal, hogy minden ilyen, a Wave-ben megjelenő szolgáltatás valós idejű legyen. Maga a projekt is innen kapta a nevét, ugyanis ha megvalósul, akkor a felhasználók „kommunikációs hullámok” elindítói, résztvevői, alakítói lehetnek, mely hullámok igen sokféle, az eddigiekben elkülönülő csatornákon futó tartalmakat képesek egy területen össszefogni. Magyarán: a platformot használó mondjuk küld egy azonnali üzenetet valakinek (mely a valós idő miatt gépelés közben megjelenik), ehhez fűzhet hozzá videót, képet, térképet (vagyis más, a Google által biztosított szolgáltatást is igénybe vesz), választhat megosztást, hívhat partnereket, készíthet információs adatbázisokat stb. Valójában egy olyan online fórum, ahol nem kell időt tölteni azzal, hogy keresgélik a megfelelő alkalmazásokat, mivel a platform várhatóan az összes, általában felmerülő igényt kiszolgálja. Fontos, hogy a hullámok egy-egy résztvevő kijelentkezésével nem „halnak el”, az egyszer elindított adatfolyamot rögzítik a szerverek, bármikor vissza lehet kapcsolódni. A kommunikációs folyamatokat wiki-szerűen lehet szerkeszteni, az előzmények megőrzése mellett – hiszen ha valaki nekünk nem tetszően „dumál bele” mondjuk egy beszélgetésbe, akkor legyen lehetőség a korrekcióra. A nyilvános teszt jelenleg még csak 100 ezer, előzetesen már regisztrált, állítólag véletlenszerűen kiválasztott felhasználót érint, ők kapnak hozzáférést az előzeteshez, de a Gmail példájához hasonlóan, várhatjuk a gyors bővülést. Jelentkezni természetesen most is lehet a Google Wave oldalán, de az is valószínű, hogy elindul majd egy meghívási hullám azok részéről, akik megkapják a jogosultságot, hiszen ők eleve további öt (más források szerint nyolc) embert hívhatnak meg, pontosabban nominálhatják őket a meghívandók listájára. A teljes értékű, mindenki számára elérhető Wave megjelenésének ideje 2010, de ennél pontosabb dátumot még nem közöltek. Esetleg van olyan Önök között aki kipróbálta? Kíváncsi lennék rá, hogy milyen? Forrás: Google GoogleWave
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
Az Alapvetések az egészség és jóllét javításához – Népegészségügyi irányelvek a 21. századi Magyarország számára címet viselő koncepció első verziója elkészült, ennek véleményezésére hívjuk most a szakmai képviselőit és az elkötelezett szakembereket.
A neuromyelitis optica spektrumbetegség (NMOSD) a központi idegrendszert érintő autoimmun betegség. Az NMOSD-t visszatérő opticus neuritisek, hosszú gerincvelői szakaszt érintő transzverz myelitis (LETM), agytörzsi és diencephalont érintő eltérések, kontrollálhatatlan hányás és csuklás, valamint narcolepsia jellemzik.
A téli időszak köztudottan kedvez a felső légúti megbetegedéseket kiváltó kórokozóknak. Ha el szeretnénk kerülni a betegséget, elsősorban az immunrendszerünk erősítésére kell fókuszálnunk. Ezt teljesen természetes módon, gyógynövényekkel is megtehetjük.
Az elmúlt hónapokban sokat és sokszor hallunk a mesterséges intelligenciáról a LAM Mesterséges intelligencia rovatában is. A terület fontosságát mutatja, hogy a közelmúltban több konferencia is foglalkozott a területtel. Ezekből ad áttekintést dr. Balkányi László, a LAM „Mesterséges intelligencia az orvoslásban” rovat vezetője.
Egy örökletes szívbetegség sok generáción át végigkísérhet egy családot. Egy egyedülálló kiállítás keretében kortárs magyar írók üzenik, hogy fontos törődni a szívünk egészségével. Sokszor ugyanis későn diagnosztizálják a betegséget, ezért az alkotók emberi sorsok inspirálta novelláikkal rendhagyó módon hívják fel a figyelmet.
Akut neurotraumatológiai betegellátás számszerű alakulása a SARS-CoV-2-pandémia tükrében
A nervus medianus és a nervus ulnaris összehasonlítása a carpalis alagút szindróma diagnosztikájában diabeteses polineuropathiás betegeknél – neurofiziológiai vizsgálat
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
Egészségpolitika
A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség állásfoglalása az ágazat helyzetéről4.
Gondolat
Üdv nálunk! Van már, aki írja a fekete pontjaid? – Nyomasztás a közoktatásban5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás