Hírvilág

Jelentős finanszírozási különbségek

2015. FEBRUÁR 25.

Szöveg nagyítása:

-
+

A készülő alapellátási törvényben mindenképpen rendezni kell a területi ellátási kötelezettséggel (körzettel) nem rendelkező háziorvosok helyzetét. Erről a FAKOOSZ Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke beszélt szerdán az MTI-nek. Selmeczi Kamill elmondta, jelentős finanszírozási különbségek vannak a körzettel rendelkező és anélkül dolgozó orvosok között, továbbá tisztázni kell a foglalkozás-egészségügyi ellátást végzők jogi helyzetét is. Tiszta helyzetet az eredményezne, ha az ellátási területet "kiosztó" önkormányzatokkal tudnának egyezségre jutni, és minden orvos, aki most kijelölt körzet nélkül dolgozik, ellátási területet kapna - tette hozzá. A szervezet elnöke emlékeztetett arra, hogy az egészségügyi kormányzatnak volt egy olyan - azóta elvetett - terve, amely ez év végével megszüntette volna a körzettel nem rendelkező háziorvosi praxisokat. A finanszírozási eltérést alapvetően az okozza, hogy a körzettel nem rendelkező orvosok csak a bejelentkezett betegek után kapnak az egészségbiztosítótól finanszírozást, de már nem kapják meg a rendelő fenntartására, működtetésére költhető úgynevezett fix díjat, továbbá ezen praxisok jelentős része saját építésű és fenntartású vagy bérelt rendelőben működik, és ehhez semmilyen támogatást nem kapnak. Selmeczi Kamill megjegyezte, az elmúlt időszakban emelkedett ugyan az alapellátók finanszírozása, ami a területi ellátási kötelezettség nélküli orvosoknak is többletbevételt jelentett, de még ez sem ellensúlyozta a fix díj kiesését. A körzettel nem rendelkező háziorvosok nagyjából 250-270 ezer embert látnak el - ismertette -, az ellátott betegek számában azonban praxisonként nagy eltérések vannak. A szövetség szerint mindenképpen felül kell vizsgálni azokat a körzeteket, amelyek a területei ellátási kötelezettség (tek) nélküli praxisban több beteget látnak el, mint az önkormányzattal szerződött praxisok. A másik probléma a foglalkozás-egészségügyi praxist vivő orvosok helyzete, ők az alaptevékenységük mellett kialakítottak egy tek nélküli, néhány száz embert magában foglaló háziorvosi területet is. Selmeczi Kamill szerint ezt a párhuzamosságot célszerű lenne megszüntetni. MTI 2015. február 25., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Az egészségügy vergődik a túlzott centralizáció és a pénzhiány miatt

KUN J Viktória

Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.

Hírvilág

Test és lélek kapcsolata

Kónya Ilona klinikai szakpszichológus a daganatos megbetegedések, köztük az emlődaganat kialakulásának lélektani vonatkozásait, pszichológiai hatásait és az onkopszichológiai tudományág feladatait vizsgálja.

Egészségpolitika

Őrségváltás a MOK élén

Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.

Hírvilág

XXII. Szekszárdi Kardiológiai Napok

2024. március 22–23-án rendezik meg a XXII. Szekszárdi Kardiológiai Napokat. A rendezvénynek a Babits Mihály Kulturális Központ ad helyt. A konferencia a kardiológia aktuális tudományos kérdéseit járja körül, a szakma jeles képviselőinek részvételével. A részvétel díjtalan, vizsgával zárul. A szabadon választható kongresszust az OFTEX 12 pontra akkreditálta.

Egészségpolitika

Elkerülhetetlennek látszik az egészségügy összeomlása – vagy már meg is történt?

KUN J Viktória

Amikor már az akut stroke-ellátás is szünetel egy megyei kórházban – az eLitMednek nyilatkozó szakemberek szerint valójában már 3-4-5 éve szükségállapot van, a kormányzati intézkedések is ezt mutatják.