Hírvilág

Jahn Ferenc, az orvos és egészségszociológus

2012. FEBRUÁR 08.

Szöveg nagyítása:

-
+

Egy vendéglőscsalád ötödik gyermeke volt. Édesapja korai halála után mélyen vallásos idősebb nővére házában nevelkedett, baloldali idealista mozgalmakkal, eszperantistákkal, antialkoholistákkal szimpatizált. A gimnáziumot súlyos tüdőbetegsége miatt később fejezte be, betegágyában tizenhét évesen lefordította August Bebel Kereszténység és szocializmus című vitairatát. A szegedi egyetemen 1928-ban szerzett orvosi diplomát, s bár módjában lett volna magánpraxist nyitni, javíthatatlan idealistaként Kispestre ment szegényeket gyógyítani. Olyan emberek között dolgozott, akik jó részének nem volt sem betegbiztosítása, sem pénze orvosra, gyógyszerre, kórházi kezelésre, viszont az orvosnak minden feladatot el kellett látnia a foghúzástól a szülésig, s megpróbálni ingyen gyógyszert szerezni pácienseinek. Helyzeténél, közegénél fogva hamar kapcsolatba került a szociáldemokrata és az illegális kommunista mozgalommal. Megszervezte az MSZDP Szocialista Orvosszervezetét, amelyben társaival egységes egészségügyi-szociális programon dolgozott, s amelynek képviseletében 1931-ben Karlovy Varyban részt vett a Szocialista Orvosinternacionálé alakuló kongresszusán. Kispesti működése során Jahn elismertségre, tekintélyre tett szert, s a szociáldemokrata párt színeiben először 1935-ben, majd még kétszer beválasztották Kispest képviselőtestületébe. Ebben a tisztségében is a munkások életkörülményeinek javításáért tett. 1937. április 18-án az ő kezdeményezésére és szervezésében rendezték meg a kispesti városházán a település egészségügyi-szociális viszonyait bemutató szociográfiai kiállítást, amely szemléletesen ábrázolta a kispesti lakás-, foglalkoztatási viszonyokat, járványügyi-halálozási állapotokat. Elismerően nyilatkozott a látottakról Konkoly Thege Gyula, a Statisztikai Hivatal igazgatója és dr. Magyari Géza, a Közegészség-tudományi Intézet igazgatója is, Darvas József, a falukutatás egyik úttörője pedig a népi mozgalommal egyidejűleg jelentkező városszociológiáról beszélt a tárlat kapcsán. A csendőrség viszont a bemutatott anyagot alkalmasnak látta a társadalmi rend elleni izgatásra, ezért a belügyminiszter bezáratta a kiállítást. A gyógyítás és a képviselőség mellett Jahn sokat publikált. Egészség- és szociálpolitikai, szociológiai tárgyú cikkei a munkásmozgalom lapjaiban és folyóirataiban jelentek meg (Népszava, Szocializmus, Társadalmi Szemle, Korunk, Gondolat). A városkutatás feladatai című Gondolat-tanulmányát a hazai városszociológiai kutatások alapvetésének tekintik. Politikai tevékenysége miatt Jahnt 1940-ben letartóztatták, majd 1942-ben, a második lefogását követően kilenchavi börtönre ítélték. Szabadulása után kizárta soraiból az Orvosi Kamara, 1943-ban képviselői mandátumától is megfosztották. 1944. áprilisban azzal a váddal vették ismét őrizetbe, hogy segítette a jugoszláviai partizánokat. A csillaghegyi gyűjtőfogházban kegyetlenül megkínozták, majd a Margit körúti fogházból 1944 novemberében Németországba hurcolták, ahol a dachaui koncentrációs táborban halt meg 1945. március 8-án (más források szerint május 5-én). Emlékét őrzi szobra a Kispesti Egészségügyi Intézet aulájában és a dél-pesti kórházban, amely több mint három évtizede az ő nevét viseli.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Egészségpolitika

Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”

KUN J Viktória

„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.

Hírvilág

Test és lélek kapcsolata

Kónya Ilona klinikai szakpszichológus a daganatos megbetegedések, köztük az emlődaganat kialakulásának lélektani vonatkozásait, pszichológiai hatásait és az onkopszichológiai tudományág feladatait vizsgálja.

Egészségpolitika

Őrségváltás a MOK élén

Kapócs Gábor interjúja Álmos Péterrel, a MOK frissen megválasztott és a leköszönt elnökével, Kincses Gyulával. A MOK két vezetője beszél a kamara elmúlt 4 évéről, a sikerekről és kudarcokról. Beszámolnak a vezetőség előtt álló feladatokról, a társkamarákkal való kapcsolatokról, a közeljövő terveiről és feladatairól. Az interjúban szóba kerül a kormányzattal való viszony is.

Egészségpolitika

A béremelés későn jött, és reálértéken nem hozott többletet

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke szerint a most megvalósult béremelés túl későn történt, éves kihatása kevés, az idei év így reálkereset-csökkenést hozott a szakdolgozóknak. Interjúnkban beszélt a bérfeszültségekről, víziókról, a következő két év várakozásairól is.