Hűtés szélütés után
2012. MÁRCIUS 22.
2012. MÁRCIUS 22.
Szöveg nagyítása:
Mesterséges hipotermiával kezelnek szélütött pácienseket skót kutatók vezetésével abban a klinikai kipróbálásban, amely ősszel kezdődik tizenöt európai orvosi központban - közölte a BBC hírportálja (www.bbc.co.uk). A tanulmányba - melyet az Edinburghi Egyetem kutatói vezetnek - 1500 pácienst vonnak be összesen, ebből 80-at Skóciában és még körülbelül 120-at Nagy-Britannia más részein. Az EuroHYP-1 elnevezésű program idén szeptemberben vagy októberben indul és 2017-ig tart. A módszer kipróbálásába bevont kórházakban a szélütéssel felvett pácienseknek felajánlják majd a programban való részvételt, abban az esetben pedig, ha magától a szélütött betegtől nem számíthatnak tájékozott beleegyezésre, a hozzátartozók döntését kérik. A mesterséges "hibernálás" során két Celsius-fokkal hűtik le a páciens testét, hogy megelőzzék a további agykárosodást. Hűtőpárnákkal és intravénásan bejuttatott gyógyszerekkel a szokásos 36,8 Celsius-fokról 34 és 35 Celsius-fok közé viszik le a test hőmérsékletét. Az egész test lehűtése megmentheti az agykárosodástól azokat, akik éppen szélütésen vagy szívrohamon estek át, mert csökkenti az agy oxigénigényét. Mivel a hipotermia előnyeit a szakemberek szerint a hosszabb űrutazásokon is hasznosíthatják, a mostani tanulmányt figyelemmel kíséri az Európai Űrügynökség (ESA) is. MTI
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.
A krónikus vesebetegség világszerte, mintegy 800 millió beteget érint, az emberek nagyjából 10%-át. Rendkívül gyakran fordul elő a cukorbetegeknél: 3 diabeteses felnőttből 1 krónikus veseelégtelenségben is szenved. A magas vérnyomás (a cukorbetegség után) a krónikus vesebetegség második leggyakoribb kiváltó oka: a magas vérnyomással rendelkező betegek 20%-ának van krónikus vesebetegsége.
A latin bika szó után elnevezett taurin természetes aminosav, ami étrendkiegészítőként hatékony a vérnyomás-szabályozáson kívül a szívelégtelenség kezelésében, a neuroprotekcióban és szenolitikumként is.
A krónikus vesebetegség világszerte mintegy 800 millió beteget érint, az emberek nagyjából 10%-át. Rendkívül gyakran fordul elő a cukorbetegeknél: 3 diabeteses felnőttből 1 krónikus veseelégtelenségben is szenved. A magas vérnyomás (a cukorbetegség után) a krónikus vesebetegség második leggyakoribb kiváltó oka: a magas vérnyomással rendelkező betegek 20%-ának van krónikus vesebetegsége.
Két nagy vizsgálat eredménye látott napvilágot az elmúlt hetekben a Covid-ellenes oltások kívánatos és nemkívánatos mellékhatásaival kapcsolatban. A Vaccine tanulmánya 99 millió beoltott személy, míg a Heart cikke 10 millió beoltott és ugyanannyi nem beoltott, megbetegedett személy adatain alapul.
Hálóval a vérrögöt
Vonalazás: egyszerű teszt a szélütés kockázatára
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
Egészségpolitika
A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség állásfoglalása az ágazat helyzetéről5.
Gondolat
Üdv nálunk! Van már, aki írja a fekete pontjaid? – Nyomasztás a közoktatásban
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás