Hírvilág

Hálóval a vérrögöt

2012. AUGUSZTUS 28.

Szöveg nagyítása:

-
+

A szélütés kezelésének jövőjét jelentheti az az új módszer, amelyben apró hálóval húzzák ki a páciens agyából az eret elzáró vérrögöt - derül ki a The Lancet brit orvosi folyóiratban megjelent két tanulmányból. Több olyan technikát is alkalmaznak már az orvosok, amelyekkel a szélütésen átesett emberek elzáródott agyi ereit meg lehet nyitni. A páciensek egy része a vérrögöt feloldó gyógyszert kaphat, a szert azonban közvetlenül a szélütés utáni pár órában kell alkalmazni, és nem is használható mindenkinél. Más technikák nem a rög feloldását, hanem annak eltávolítását, kihúzását célozzák meg. Egyes módszereknél kis méretű tubust, katétert juttattak az ágyéki artériától indulva az agyba. Az ebben lévő vékony vezeték áthalad a vérrögön, ott feltekeredik, így teszi lehetővé, hogy visszahúzásakor a rögöt is eltávolíthassák. Az eljárás azonban még messze van a rutinszerű alkalmazástól. A legújabb módszernél a vékony huzal aprócska ketrecet formál, amely az artéria falához nyomja a vérrögöt, és körbehálózza: így pedig már ki tudják azt húzni, szintén a combhajlatban lévő artérián keresztül. Két hasonló eszközt teszteltek azokban a tanulmányokban, amelyek eredményeiket most ismertették. Az egyik próbába 113 pácienst vontak be, akik 58 százaléka mutatott jó agyi funkciókat három hónappal a beavatkozás után, míg a korábbi katéteres módszerrel kezelt embereknél ez csak 33 százalék volt, ráadásul a halálozási arány is a hálós eszköznél mutatkozott kedvezőbbnek. A másik, 178 páciens bevonásával készült tanulmányban kétszer nagyobb volt a független életre képes emberek aránya az új eszközzel történt kezelések után. Jeffrey Saver, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem kutatója, a tanulmányok egyik résztvevője úgy véli, hogy a jövőben elterjedhetnek ezek az új módszerek, mert nagyobb eséllyel szabadítják fel az elzáródott ereket, mint a gyógyszerek. "A vérrögoldó gyógyszerek az elzáródott nagy artériáknak csak 40 százalékát nyitják meg részlegesen, miközben ezek az eszközök az elzáródott nagy artériák 70-90 százalékát nyitják meg" - magyarázta a BBC hírszolgálatának a kutató (https://www.bbc.co.uk/news/health-19355202). Az új eszközök ráadásul olyan pácienseknél is alkalmazhatók, akiknél nem lenne biztonságos a vérrögöt feloldó szerek használata, például azok, akik antikoaguláns (véralvadást gátló) gyógyszereket szednek, nemrégiben estek át műtéten vagy már 4-8 órával a szélütés után vannak. MTI 2012. augusztus 27., hétfő

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Az apa-utód kötődéshez testi kontaktus szükséges

Az újszülött utódokkal való fizikai kontaktus hatására az egérapákban új idegsejtek keletkeznek, és tartós emléknyomok keletkeznek az utódról - olvasható a Nature Neuroscience legutóbbi számában.

Hírvilág

Megmentik a betegeket a bénulástól

Magyarországon az emberek 60 százaléka keringési zavarokban hal meg, leggyakrabban a szív-koszorúér és az agyi erek megbetegedésben. A stroke-helyzetről kérdeztük dr. Csiba Lászlót, a Debreceni Egyetem Orvos-és Egészségtudományi Centrum Neurológiai Klinikájának igazgatóját

Idegtudományok

Köpködő erek

A kapillárisok öntiszításának új mechanizmusát fedezték fel: az erek membránba csomagolják és "kiköpik" a torlaszt képező törmeléket.

Hírvilág

Hatékony a vérrögoldás és értágítás szívroham esetén

A szívroham esetén alkalmazott vérrögoldó és értágító terápia csökkenti a halálozást – olvasható a Journal of the American Medical Association április 27-i számában.

Hírvilág

Új eljárás akut stroke kezelésée

Új eljárást alkalmaztak akut stroke kezelésére a kaposvári kórházban