Hírvilág

Higiénés felvilágosítást tartanak a menekülteknek

2015. JÚLIUS 29.

Szöveg nagyítása:

-
+

A népegészségügyi szakemberek továbbra is kint vannak a fővárosi Nyugati pályaudvarnál, ahonnan kedd éjjel több mint ötven külföldi állampolgárt vittek kórházba megbetegedés gyanújával. A fővárosi és Pest megyei tisztifőorvos az M1 aktuális csatorna szerda déli Híradójában azt mondta: még az éjszaka elvégezték a fertőtlenítést, de továbbra is a helyszínen vannak, felügyelik a további takarítási munkálatokat, és higiénés felvilágosítást tartanak a menekülteknek, valamint a környék vendéglátóhelyein is. Homor Zsuzsanna kifejtette: kedd este kaptak jelzést a mentőszolgálattól arról, hogy a Nyugati pályaudvarnál hasmenéses megbetegedések fordultak elő a migránsok körében. Azonnal elkezdték az ügy kivizsgálását, megtették a szükséges intézkedéseket. Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan milyen fertőzésről van szó - mondta a főorvos, hozzátéve: a budapesti Egyesített Szent László és Szent István Kórházban egy terhes nőt és egy ötnapos csecsemőt kiszáradás veszélye miatt kellett ellátni. További megbetegedésről a népegészségügyi szervnek nincs tudomása. A szakember elmondta: a jelentősen szennyeződött területet azonnal fertőtlenítették, továbbá felvették a kapcsolatot az V. kerületi önkormányzattal, amely vállalta a helyszín további takarítását. Ezt a népegészségügyi szakemberek felügyelik, továbbá higiénés felvilágosítást is tartanak - tette hozzá Homor Zsuzsanna, megjegyezve, hogy a tapasztalthoz hasonló megbetegedések megfelelő kézmosással megelőzhetők. A Migration Aid nevű civil kezdeményezés szerda hajnalban arról tájékoztatott, hogy kedden késő este ismeretlen fertőzés miatt több menedékkérőt kórházba vittek a Nyugati pályaudvarról. A civil önkéntesek hasmenésre panaszkodó, vasúti csatlakozásra váró családokkal találkoztak, ezek tagjait a mentőszolgálat kórházba vitte a Budapesti Közlekedési Központ bevonásával, busszal. MTI 2015. július 29., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

A béremelés későn jött, és reálértéken nem hozott többletet

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke szerint a most megvalósult béremelés túl későn történt, éves kihatása kevés, az idei év így reálkereset-csökkenést hozott a szakdolgozóknak. Interjúnkban beszélt a bérfeszültségekről, víziókról, a következő két év várakozásairól is.

Gondolat

A művészet gyógyító erejét már az ókorban ismerték – ma tudományos bizonyítékai is vannak

Art&Health címen adott ki egy 3500 tanulmányt, kutatások és analízisek sorát összesítő metaanalízist a WHO, amely ezek alapján tudományos bizonyítékok alapján mutatja be a művészet gyógyító erejét nagyszámú betegség esetében. Terápiás hatása mellett közösségteremtő és emberközpontúbb gyógyító világot teremt.

Gondolat

A tumor mint az alkotás forrása – Interjú Kiss Richárd projektvezetővel

KOVÁCS Sándor

C80 – A rák esztétikája? címmel kiállítás nyílt a SOTE Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetében. A kiállításon a daganatos megbetegedések által inspirált képzőművészeti alkotásokat tekinthetnek meg a látogatók május 31-ig.

Hírvilág

Hétvégi lapszemle: úttörő demencia-program Szentendrén

LAPSZEMLE eLitMed

Pszichiátriai betegek családi ápolása Geelben, megállíthatatlanul zsugorodó agy, mintavétel lábtörlőkről, szódásszifon és Sokol rádió a demencia ellen. Hétvégi lapszemle – külföldről és itthonról.

Gondolat

Ma van apád, holnaptól megint nincs – Gyógyító érintések egy börtönprogramban

FILMKRITIKA eLitMed

A Netflixre augusztus közepén érkezett Tánc a rácsok mögött (Daughters) című dokumentumfilm bemutatja, mit tud adni a bebörtönzött férfiaknak és lányaiknak a Randi Apával nevű amerikai program, ám egyúttal rávilágít arra is, hogy a büntetés-végrehajtás rendszere a mindennapokban teljesen alkalmatlan a szülő-gyerek kapcsolatok fenntartásának támogatására.