Hírvilág

Szöveg nagyítása:

-
+

Már heti 12 percnyi intenzív mozgás is elég ahhoz, hogy egészségesek és jó kondícióban maradjunk - állítják norvég kutatók. A 12 perces kemény edzést még csak nem is egy szuszra, hanem három részre osztva javasolják. Az uralkodó nézet és egészségügyi javallat szerint hetente legalább 150 perc mérsékelt intenzitású - például élénk tempójú gyaloglás -, vagy 20 perc nagyon intenzív mozgás szükséges az egészség megőrzéséhez. A norvég tudósok, a trondheimi Tudományos és Műszaki Egyetem kutatói 24 egészséges, bár túlsúlyos férfin teszteltek különféle edzésmódokat tíz héten át. Tizenkettővel hetente háromszor 16 perces - erőteljes, de valamivel szolidabb - edzéseket végeztettek, a másik tucattal csak négyperceseket. A végeredmény nem mutatott jelentős erőnléti különbséget a két csoport között, azaz a hetente összesen 48 percet edzők nem voltak fittebbek, mint a 12 percesek. Előbbiek oxigénfelvevő képessége 13 százalékkal javult, az utóbbiaké 12-vel, a vérnyomás és a vércukor szintje átlagosan ugyanannyira csökkent mindkét csoport tagjainál. A koleszterin- és vérzsírszintet ugyanakkor a rövidebb, de valamivel még intenzívebb edzések jobban csökkentették. A norvég kutatók meglátása szerint az érrendszeri betegségek okozta idő előtti halálozás megelőzése az általánosan javasoltnál jóval rövidebb idejű, ám erőteljesebb edzéssel is lehetséges. Az alkalmankénti 4 perces intenzív edzés a hétköznapi életben egyenértékű azzal, ha valaki egy lépcsőházban felgyalogol sietve a 10. emeletre. A norvég tanulmányt ismertető The Daily Telegraph című brit lap megjegyzi, hogy orvosok arra figyelmeztetnek: a nagyon intenzív edzés fokozhatja az agyvérzés és a szívinfarktus kockázatát az edzés alatt és közvetlenül utána, ezért inkább csak fiatalabbaknak javasolják, az idősebbek zömének nem. MTI 2013. május 31., péntek

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”

KUN J Viktória

„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.

Klinikum

Mindenki számára ajánlott gyógymód

A légzőgyakorlatokat könnyű megtanulni, és hatékonyak a vérnyomáscsökkentésben, javítják a diabetest, csökkentik a stresszt és a depressziót.

Egészségpolitika

A béremelés későn jött, és reálértéken nem hozott többletet

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke szerint a most megvalósult béremelés túl későn történt, éves kihatása kevés, az idei év így reálkereset-csökkenést hozott a szakdolgozóknak. Interjúnkban beszélt a bérfeszültségekről, víziókról, a következő két év várakozásairól is.

Klinikum

Kettős thrombocytaaggregáció-gátlás vs. minor akut ischaemiás stroke-ban

Chen és munkatársai a JAMA-ban megjelent cikkükben a kettős APT (dual APT, DAPT) noninferioritását vizsgálták intravénás thrombolysissel szemben minor, rokkantságot nem okozó ischaemiás stroke-okban.

Egészségpolitika

A háziorvoshiány sokkal kiterjedtebben érinti a lakosság egészségét, mint gondolnánk

KUN J. Viktória

Ma több mint egymillió embernek nincs háziorvosa, helyettesítő látja el őket heti néhány órában. A helyzet évek óta romlik, főleg a kistelepüléseken az elnéptelenedés miatt. Ez a helyzet a teljes betegellátásra komoly hatással van.