Hírvilág

Havi nettó 200 ezer forintos támogatás

2012. NOVEMBER 10.

Szöveg nagyítása:

-
+

Idén a szakorvosjelölteknek szóló Markusovszky és a szakgyógyszerész-jelölteknek szóló Than Károly ösztöndíjprogramok mellett a gyermekorvos-jelöltek számára meghirdeti a Méhes Károly ösztöndíjprogramot az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Ezt Balog Zoltán, a tárca vezetője és Szócska Miklós egészségügyi államtitkár jelentette be sajtótájékoztatón Budapesten, a Szent Imre Kórházban, amely ebben az évben nyerte el az "Oktató kórház" címet. Balog Zoltán kiemelte: a jövő évben több mint 50 milliárd forintnyi új forrást szeretnének teremteni, ami elsősorban az orvosok, illetve a gyógyítószemélyzet itthon maradását, illetve fizetésemelését szolgálja. Ezen belül "apró kezdeményezésnek" tűnik, de idén is folytatják a fiatal orvosjelöltek anyagi körülményeinek javítását és itthon maradását szolgáló eddig meghirdetett támogatási programokat, sőt az idén a házi gyermekorvosok számára egy új ösztöndíjprogramot hirdetnek meg. A miniszter azt mondta: a három program összesen 624 millió forintból valósulhat meg. Ebből a Markusovszky Lajos ösztöndíjra 558 millió, a Than Károlyra 18 millió jut, a Méhes Károly ösztöndíjprogramban 48 millió forintos keretből támogatják az orvosjelölteket. Balog Zoltán elmondta: a programban résztvevő szakorvos-, illetve szakgyógyszerész-jelöltek havi nettó 100 ezer, míg a gyermekorvos-jelöltek havi nettó 200 ezer forintos támogatásban részesülnek, amennyiben vállalják, hogy a program végeztével is legalább annyi ideig ugyanott dolgoznak majd, ameddig a támogatást kapták, továbbá vállalják, hogy nem fogadnak el hálapénzt. Balog Zoltán azt mondta: a házi gyermekorvosok dupla díjazásának célja, hogy azokba a körzetekbe vonzzák őket, amelyek már régóta betöltetlenek. Szócska Miklós ugyanis elmondta: jelenleg az országban 36 betöltetlen házi gyermekorvosi praxis van, melyekből 24 tartósan betöltetlen. A házi gyermekorvosok átlagéletkora 57 év, ezért kiemelt figyelmet kell fordítaniuk az utánpótlásra. Azt remélik, hogy a 20 fős létszámú programnak komoly hatása lesz. Az államtitkár arra is kitért, hogy mint mindig, most is igyekeznek "több legyet ütni egy csapásra". Ezekkel a hozzájárulásokkal egyrészt igyekeznek betöltetni a házi gyermekorvosi körzeteket, továbbá nem utolsó sorban megpróbálják az egészségügy egy másik komoly problémáját, a paraszolvenciát is felszámolni. Megjegyezte továbbá, hogy a mentori díjazás megemelt forrása is ott van az intézményekben, vagyis nemcsak a rezidensekre, hanem az őket oktató orvoskollégákra is odafigyelnek. Szócska Miklós kiemelte: a tavalyi ösztöndíjakra túljelentkezés volt, 207-en már nem fértek be a programokba. Az államtitkár szólt arról is, hogy idén jó eséllyel a Magyar Rezidens Szövetséggel együtt fogják toborozni a jelölteket, ez is jelzi, hogy az ágazatvezetés és a rezidensek között már béke van. A pályázati felhívások péntektől olvashatók az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) honlapján, az www.eekh.hu oldalon. A pályázatokat folyamatosan, 2012. december 15-ig lehet benyújtani. MTI 2012. november 10., szombat

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény

Mindenképpen módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény – állították egybehangzóan munkajogász szakértők egy, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről szervezett videókonferencián. Ahogy elfogadhatatlan ennyire méltatlan, elkapkodott, kidolgozatlan és indokolatlanul nehéz körülményeket teremteni, és ilyen választásra kényszeríteni valakit az élethivatását illetően.

Egészségpolitika

Gyerekek és gyermekeket várók, tervezők – szabad-e oltani?

Úgy tűnik ebben a hazai álláspont egyértelmű, de számos országban már kismamákat oltanak. A jelenlegi szakértői vélemények szerint az mRNS-oltások nem veszélyesek a terhes kismamákra, de klinikai kísérletek hiányában ezt mégsem lehet százszázalékos biztonsággal állítani. Magyarországon éppen ezért nem ajánlják az oltást várandósoknak, de az Egyesült Államokban, Izraelben, vagy Angliában a kismamákra bízzák a döntést. Gyermekeknek egyelőre sehol sem adnak vakcinát.

Egészségpolitika

Már a csecsemőknél is diagnosztizálható a lelki zavar

Szülés körüli depresszió, az újszülött alvási, étkezési, figyelem zavara, a sok sírás, megannyi jelzés, amivel foglalkozni kell. A korábbi teóriákkal szemben nemcsak két éves kor után, hanem már egészen korai időszakban is figyelni kell és diagnózis is felállítható a kisbaba lelki problémájáról. A témában először rendeztek a napokban nemzetközi konferenciát Magyarországon, ahol több mint 240 előadást tartottak az érintett területek neves szakemberei.

Egészségpolitika

Szakmai javaslat a Covid-19-járvány okozta tömeges megbetegedések és halálozások csökkentése érdekében hozandó intézkedésekre a negyedik hullámban

Tisztában vagyunk azzal, hogy a járvány elleni védekezésbe már mindenki belefáradt. Mégis, egészségügyi szakemberként tudjuk, hogy a Covid-19-járvány 4. hulláma során sem lesznek elkerülhetők a racionális korlátozó intézkedések. Hazánk jelenlegi átoltottsági szintjén a nyájimmunitás kialakulásával egyelőre nem számolhatunk, az ismét erősödő járvány a következő hónapokban több ezer áldozattal jár majd, elsősorban az oltatlanok között. Le kell számolnunk azzal a tévhittel is, hogy a beoltottság önmagában teljes biztonságot jelent! A hamis biztonságérzet az oltottak körében, a kiegészítő védelmi szabályok sutba dobása a járvány fellángolásának a melegágyát képezi az átoltottság mai szintje mellett.

Idegtudományok

A cannabidiol hatása a Lennox–Gastaut szindrómával járó epilepsziás rohamokra

A CBD-kezelésben részesülők szignifikánsan nagyobb száma érte el az astatikus rohamfrekvencia 25, 50 és 75%-os csökkenését, továbbá a CBD-kezelés szignifikánsan csökkentette az összrohamszámot és a nem astatikus rohamfrekvenciát is, ami arra utal, hogy a szernek széles spektrumú rohamcsökkentő hatása van.