Hírvilág

Hatékonyabb párbeszédet a szakmák és a kormány között

2014. MÁRCIUS 28.

Szöveg nagyítása:

-
+

A Magyar Szakmai Kamarák Szövetségének (MSZKSZ) tagjai a választások után felálló új kormánytól érdemi párbeszédet várnak a szakmai, szakmapolitikai döntéshozatal előkészítése során; Rétvári Bence államtitkár a szervezet közgyűlésén hangsúlyozta: a kormány a párbeszédre alapozza a szakmai szervezetekkel való kapcsolatát. Az MSZKSZ csütörtökön tartotta közgyűlését. A szövetség közleménye szerint a közgyűlésen kinyilvánították, hogy a választások után felálló új kormánytól érdemi párbeszédet várnak az egyes hivatásrendekkel a szakmai, szakmapolitikai döntéshozatal előkészítése során. A Magyar Szakmai Kamarák Szövetsége ezért koordinációs szerepet vállal az egyes szakmai kamarák és az érintett minisztériumok közötti stratégiai partnerségi megállapodások előkészítésében. A szövetség ezzel kívánja elősegíteni az egyes szakmák és a mindenkori kormány közötti hatékonyabb érdemi párbeszédet. Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) államtitkára a közgyűlésen kifejezte a kormány azon szándékát, amennyiben a Fidesz-KDNP szövetség a választóktól felhatalmazást kap egy újabb négyéves ciklusra, megújítják a szakmai partnerséget a kormány és a szakkamarák között. Az államtitkár jelezte, a szövetség és a kormány számára is előnyösebb lehet egy keretmegállapodás megkötése, amely elősegítheti az egyes hivatásrendi kamarák és szaktárcák közötti megállapodások megszületését is. A kormány a párbeszédre alapozza a szakmai szervezetekkel való kapcsolatát, ezért is tartják fontosnak a szövetséggel való kapcsolatfelvételt - jelezte az államtitkár. Gáts Andrea, a szövetség főtitkára a közgyűlésen kiemelte, hogy a magyar szakmai kamarák 250 ezer taggal, és ugyanennyi nyilvántartott szakmagyakorlóval rendelkeznek. E személyekhez mintegy 750 ezer vállalkozás köthető, amelyek egy része kizárólag saját hivatását gyakorolja (orvosok, állatorvosok, könyvvizsgálók, építészek stb.). MTI 2014. március 27., csütörtök

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.