Hírvilág

Három órás időablak

2011. AUGUSZTUS 15.

Jóformán nem múlik el úgy egészségügyi rendezvény, hogy azon ne esne szó a szélütésről, annak megelőzéséről és a három órás időablak jelentőségéről. Így volt ez a legutóbbi nyíregyházi rendezvényen is. A legfrissebb adatok szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a stroke-ot elszenvedettek 87%-ának magas a vérnyomása, 25 százalékuk cukorbeteg. Ez az országos átlagnál lényegesen magasabb.

Évente a világon 1,4 millió ember veszíti életét agyi érkatasztrófa következtében, ugyanakkor a stroke miatt bekövetkező rokkantságok száma is emelkedő tendenciát mutat. Hazánkban évente 48 ezren kerülnek kórházba, valamint 200-250 ezren élnek együtt a betegség következményeivel. A legfrissebb adatok szerint az elmúlt évben 18 ezer magyar embert veszítettünk el stroke miatt.

Mint azt Dr. Diószeghy Péter, a Magyar Stroke Társaság elnökségének tagja hangsúlyozta, a legfontosabb a szélütés kezelésében, hogy a betegek az agyi érkatasztrófa bekövetkezésétől számított 3 órán belül szakszerű orvosi ellátásban részesüljenek. Éppen ezért mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy melyek azok a tünetek, amelyek a stroke érkezését jelzik, hiszen csak így ismerhetik fel a betegséget és fordulhatnak még időben segítségért.

Ahogy azt Diószeghy doktor is említette, a betegek sokszor nagyon későn kerülnek a kórházba, az esetek legnagyobb részében sajnos már nem tudják alkalmazni a sikerrel kecsegtető kezelési módszereket. Ezek között elsősorban a vérrögoldó eljárást említette a neurológus szakember, azonban sokszor ennek igénybevételére már nincsen lehetőségük. A betegek a legtöbb esetben csak várnak és várnak, azzal nyugtatgatják magukat és hozzátartozóikat, hogy nem fáj semmijük, így nincs is szükségük ellátásra. Ezzel a viselkedéssel azonban megfosztják magukat a korszerű életmentő technika nyújtotta segítségtől. Nem szabad elfelejteni, hogy mindössze három óra áll rendelkezésre, hogy még idejében meg tudják kezdeni a vérrögoldó eljárást.

A neurológus véleménye szerint nagyon fontos, hogy minden átlagember tisztában legyen a szélütés tüneteivel, képesek legyenek felismerni azokat és ezáltal még időben tudják tárcsázni a mentők telefonszámát. Emellett azonban Diószeghy doktor kiemelte az életmódbeli változtatások jelentős szerepét, felhívva a figyelmet a testsúly karbantartására, valamint a rendszeres testmozgás jótékony hatására.

Dr. Diószeghy Péter ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében élőknek különösen nagy figyelmet kell fordítaniuk a szélütés megelőzésére, hiszen a betegséget kiváltó tényezők közül a magasvérnyomás és a cukorbetegség fokozottan jellemző az ezen a területen. A statisztikai adatok alapján az általuk kezelt betegek 87%-a szenved magasvérnyomás betegségben, ez 15 százalékkal magasabb az országos átlagnál. A stroke-on átesett nyírségi betegeknél a cukorbetegség aránya is kiugróan magas, a páciensek mintegy negyedének magas a vércukorszintje.

A legnagyobb problémát a szakember szerint az jelenti, hogy az emberek nincsenek tisztában a kiugró kockázati értékekkel – magas vérnyomás, magas vércukorszint –, legtöbbször csupán a szélütés bekövetkezés után derül fény a helytelen életmód következményeire.

Ugyanakkor kiemelte hogy amennyiben valaki a stroke tüneteit észleli, azonnal hívja a 104-et. Nem szabad elfelejteni, hogy a szélütés a szívinfarktussal ellentétben nem okoz fájdalmat, így a betegek sokszor nem törődnek a jelekkel és nem fordulnak időben segítségért. Ezt a tendenciát az Országos Mentőszolgálat adatai is alátámasztják.

Forrás: Magyar Stroke Társaság

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.

Hírvilág

Az MMR-védőoltás és a lázas rohamok összefüggése

Az MMR (kanyaró-mumpsz-rubeola) védőoltást követően a lázas rohamok számának aránya növekszik, viszont nem világos, hogy ez az arány a rohamok egyéni vagy családi története, a születés körüli tényezők vagy a szociális-gazdasági helyzet alapján változik-e.