"Ha megnyerjük a választást": tervek a kultúra terén
2014. JANUÁR 07.
2014. JANUÁR 07.
Szöveg nagyítása:
Biztonságosan tervezett költségvetés készült 2014-re a Nemzeti Kulturális Alapnál (NKA), amelynek alelnöke, L. Simon László kormánybiztos többek között egy tervezett budapesti Trianon Múzeumról, a holokauszt emlékév előkészületeiről és a Várbazár felújításáról is beszélt. "Tavaly az NKA-nál 11 milliárd forintos bevétellel terveztünk, de úgy néz ki, hogy ehhez képest valamivel alacsonyabb lesz, az ötöslottózási kedv mintha kissé alábbhagyott volna. Ebből a tapasztalatból kiindulva 2014-ben alacsonyabb, 10 milliárdos bevétellel számolunk" - mondta el az alelnök. Hozzátette: azt egyelőre nem tudni, hogy mennyi pénzt fognak behozni idén a közös jogkezelőktől az üreshordozói díjakból átirányított források, ezért azt a tervezett büdzsébe nem is kalkulálták be. "Ránk is igaz tehát, ami a kormányzat által tervezett költségvetés egészére: nincs választási büdzsé, nincs lazuló költségvetési fegyelem. Ezzel együtt is bízom benne, hogy az év második felében lesznek többletbevételeink" - jegyezte meg. Január 1-jével felállt az NKA-ban az Előadóművészeti Kollégium helyébe lépő Zenei, valamint Színház- és Táncművészeti Kollégium. A szakmai szervezetek öt főt delegáltak a Színház- és Táncművészeti Kollégiumba, négyet a Zenei Kollégiumba - számolt be az alelnök, hozzátéve: utóbbi létrehozásába a közös jogkezelőket is bevonták, ők is szavazati joggal rendelkeztek. L. Simon László hangsúlyozta: nincs olyan jogalkotói szándék, amely ezen túlmenően a közeljövőben átalakítaná a fennállásának 20. évfordulóját nemrég ünnepelt NKA működési struktúráját. Megjegyezte: a jubileumi rendezvénysorozat komoly visszhangot váltott ki mind a szakmai közönség, mind a politikusok körében. A kulturális alapnál folytatódik a Márai könyvszakmai program: egyelőre 100 millió forinttal terveznek 2014-re és ha lesz az NKA-nak pluszbevétele, ez további 100 millióval egészülhet ki. A Magyar Szak- és Szépirodalmi Szerzők és Kiadók Reprográfiai Egyesülete (MASZRE) forrásait szintén az NKA fogja szétosztani, a Szépirodalmi Kollégiumban a szakmai szervezetek delegáltjaként a MASZRE egyik vezetője is helyet kapott. Azok a pályázatok, amelyek eddig a MASZRE támogatásával valósultak meg, az NKA-nál is működőképesek lesznek - vélekedett az alelnök. Beszámolója szerint a kortárs magyar képzőművészet nemzetközi reprezentációját segítő külön program egyelőre nem indul, de az NKA-nak most is léteznek ilyen tárgyú pályázatai, az alap továbbra is támogatja kereskedelmi galériák részvételét nemzetközi vásárokon. "Azt hiszem, szükséges lesz valamikor a Publishing Hungaryhez hasonló programot indítani; amint lesz rá forrás, ezt meg fogjuk oldani" - jelezte. L. Simon László fideszes országgyűlési képviselőként nyújtott be módosító javaslatot a költségvetési törvényhez egy budapesti Trianon Múzeum létrehozásáról, amelyet azonban később visszavont. "Szó sincs róla, hogy ne úgy gondolnánk, a Trianon-trauma feldolgozása, a trianoni döntés következményeinek feltárása ne lenne fontos mind magyar, mind nemzetközi viszonylatban. Előbb azonban szülessék meg a szakmai bizottság által felállított koncepció, majd a következő fél évben keressük meg a megfelelő ingatlant és forrást. Biztos vagyok benne, hogy ha megnyerjük a választást, mind a miniszterelnök, mind a Fidesz-frakció erősen támogatni fogja ezt a kezdeményezést" - fogalmazott. A kultúrpolitikus szerint veszélyes az a jobbikos javaslat, amely a holokauszt emlékév költségvetéséből vont volna el forrásokat a múzeum felállítására. "Szomorú, hogy a Jobbik folyamatosan szembeállítja a holokausztot a Trianon-traumával, ami nyilvánvalóan ostobaság, hiszen a magyar zsidóság ugyanúgy elszenvedője volt Trianonnak, mint a magyarországi keresztények. Nem lehet kérdés, hogy a magyarországi holokauszt 70. évfordulójára ugyanúgy emlékezni kell, abból ugyanúgy tanulni kell, ez is nemzeti ügy" - hangsúlyozta. L. Simon László emlékeztetett arra, hogy a holokauszt emlékévvel kapcsolatban a Civil Alap 2014 pályázatainak lebonyolítása volt a feladata: 1,5 milliárd forint szétosztására tettek javaslatot, ezen kívül további 300 millió forintból még 56 pályázat támogatását javasolták. A Várbazár felújításáért felelős kormánybiztosi posztot L. Simon László 2013 októberében vette át az addigi kormánybiztos, Zumbok Ferenc halála után. Mint elmondta, a beruházás első üteme a március 31-i határidőre elkészül; a Várbazár átadási ünnepségét - a 2014-es Ybl-emlékév egyik központi eseményét - április 6-hoz, Ybl Miklós születésének 200. évfordulójához igazítják. A létesítményt várhatóan április 3-án avatja fel a miniszterelnök. A Várbazárban három kiállítás is nyílik: egy az épületet tervező Ybl Miklósról, egy a felújítás munkálatairól, egy pedig a beruházás során feltárt régészeti leletekből. A nyáron kezdődő következő ütemben a Lánchíd utca környéke újul meg és szeptemberig a Dunán új kikötő is épül a Várbazár közelében - árulta el a kormánybiztos. MTI 2014. január 7., kedd
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Ember és környezet
Napjaink domináns élelmiszerrendszerei egészségügyi és ökológiai problémák sokaságát okozzák. Hogy ez érdemben megváltozzon, ahhoz rendszerszintű változásokra van szükség. Egy, az Agriculture and Human Values szaklapban megjelent tanulmány, az Ecological regulation for healthy and sustainable food systems: responding to the global rise of ultra-processed foods is vizsgálja a kérdést.
A rákellenes világnapot 24 éve tartják, február 4-én. A Nemzetközi Rákellenes Unió központi kampánytémája ez évben az esélyegyenlőség a daganatos betegek ellátásában, valamint a betegséget túlélők köre.
Egészségpolitika
A MOK Etikai Kollégiuma előző elnökének gondolatai a brit NHS-ről készített jelentés és a magyar egészségügy helyzete közötti összefüggésekről.
Nem tartom etikusnak, hogy az egész világ egy sportoló biológiai tulajdonságait, egészségügyi adatait firtatja, és a sportolót a napi találgatások alapján bélyegzi meg – írja Sándor Judit bioetikus.
Helyünk a világban
Szeptember 10-e az öngyilkosság megelőzésének világnapja, ennek apropóján bemutatjuk az EUROSTAT legfrissebb vonatkozó statisztikáit.
A gyógyszerészi gondozási terv készítésének legfontosabb szempontjai
Az élő város
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás