NEMZETI RÁKELLENES NAP
2024. ÁPRILIS 10.
2024. ÁPRILIS 10.
Szöveg nagyítása:
A hagyomány
Magyarországon a Magyar Rákellenes Liga kezdeményezésére 1993 óta minden év április 10-én tartják a Nemzeti Rákellenes Napot. A dátum az Országos Rákbizottság megalakítójának, dr. Dollinger Gyulának a születésnapja előtt tiszteleg. Ő volt az, aki már mintegy másfél évszázaddal ezelőtt – a rákbetegségek rádiumos kezelése mellett – kiemelte a korai műtéti beavatkozás jelentőségét, a műtéti technikákat maga is fejlesztette, majd tanította. Nevéhez fűződik az első rákstatisztika, illetve a rákregiszter kialakítása is.
A leggyakoribb daganatos betegségek, a tüdőrák, az emlőrák és a vastagbélrák. Nemek szerint tekintve a magyar nők esetében továbbra is az emlőrák a leggyakrabban diagnosztizált típus, amelyet a tüdő- és a vastagbélrák követ. A férfiaknál a három leggyakrabban diagnosztizált daganattípus a prosztata-, a tüdő- és a vastagbélrák.
Az idei Rákellenes Nap programja
Az idei Nemzeti Rákellenes Napra a Magyar Rákellenes Liga számos érdekes és hasznos előadással készült április 10-én. A rendezvényen a leggyakoribb daganatos betegségekkel kapcsolatban mutattak be egy-egy újdonságot a szakma vezető szakembereinek előadásaival. Továbbra is fontos hangsúlyozni: legjobb a daganatos betegségeket megelőzni egészséges életmóddal, és a (szervezett) szűrővizsgálatokon történő rendszeres részvétellel!
Dr. Bogos Krisztina, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet főigazgatója előadásában elmondta, hogy a tüdődaganatok évente 10 000 megbetegedést, és 8000 fő halálát okozzák. A tüdőrákok 1/3-át hagyományos ernyőképszűréssel, mellkasröntgennel mutatják ki, a maradékot ún. alacsony dózisú CT-vel (LDCT). Mivel ez az egyik leggyakoribb daganatos betegség, így 2019 óta, Hunchest néven állami szűrőprogram is létezik, amivel elsősorban a 50–70 éves dohányosokat célozzák meg. A dohányzás áll a tüdőrákos esetek 80%-a mögött, és átlagosan minden 7–8. dohányosnál kialakul a tüdőrák. Dohányosnak számít valaki, ha legalább 20 éven keresztül dohányzott, napi egy doboz cigit elszívva (20 dobozév), illetve ha leszokott, akkor az kevesebb mint 15 éve történt. Sok téves infomáció kering az LDCT sugárterheléséről is, ami valóban 3–5-szöröse a mellkasröntgenének, de mindez így is pont megfelel egy tengerentúli repülőúton kapott sugárterhelésének!
Prof. dr. Polgár Csaba, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató-főorvosa az emlőrák egy új, úgynevezett brachiterápiás sugárkezelését mutatta be. A brachiterápia egy dagnatközeli terápia: nem sugárágyú, hanem a sugárzó izotóp bevezetése egy vékony műanyag katéteren át a kritikus helyre. Bár erről most mint újdonságról beszélünk a brachiterápiát 1898-tól, gyakorlatilag a onkológiai kezelések kezdetektől alkalmazták, mivel akkor még nem létezett sugárágyú. Használata kiváltja a 3–5 hetes, de legalább 3 hetes sugárkezelést, helyette 4 nap, újabban már csak 2 kezelés történik. Nagy előnye tehát, hogy sokkal rövidebb a kezelési idő, de más életminőséget is ad – kíméli az ép szöveteket, a mellékhatásai is jobbak, és a kezelő személyzet sem kap sugárterhelést. Bemutatta az Európai Brachiterápiás Társaság 5 éves, spanyol-magyar együttműködésben megvalósult kutatását – a résztvevők 1/3-a magyar, 2/3-a spanyol volt –, és az eredmények alapján 96%-uknál 5 év után sem volt betegségkiújulás.
A robotsebészet friss hazai eredményeit mutatta be prof. dr. Tenke Péter, a Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház Urológiai Osztály osztályvezető főorvosa. Ebben az eljárásban az eszközök mobilisabbak, kisebb a beteg és az egészségügyi személyzet terhelése is és segítségével olyan helyek is elérhetőek, amik eddig nem. Jellemző felhasználási területei az urológia (prosztatadaganatok!), hasi, nőgyógyászati és mellkassebészeti beavatkozások, de hamarosan fej-nyaki műtéteket is végeznek majd robotasszisztált módszerrel. E műtéti módszer sokkal precízebb, az orvos 10-14-szeres nagyításban látja a műtéti területet, és a kézremegést is kiszűri. Mára meghaladta az 1000-et az elvégzett beavatkozások száma. A korábbi laparoszkópos tapasztalattal rendelkező fiatalok már 20-25 robotműtét után tekinthetők gyakorlottnak, míg ugyanez feltárásos műtéteknél 150-200 műtét után jön csak el. Ráadásul a tanulást is hatékonyan segíti e módszer: mindenki látja a műtétet, nemcsak a sebész, így „élőben” tanulható az anatómia. A mesterséges intelligencia adoptálása a robotsebészetben új távlatokat nyithat.
A „Helybe visszük a szűrővizsgálatokat” program
A Magyar Rákellenes Liga szinte a kezdetektől aktív résztvevője a „Helybe visszük a szűrővizsgálatokat” című programnak. Ezért a Nemzeti Rákellenes Nap alakalmából a Magyar Rákellenes Liga Miskolc környékén 5 helyszínen, a Magyar Orvostanhallgatók Szövetsége pedig a négy orvos-egyetemi városban: Budapesten, Debrecenben, Pécsett és Szegeden szervez buszos szűréseket az Országos Kórházi Főigazgatóság szűrőbuszos programjával együttműködve. A helyszínen méhnyakszűrés, a szájüregi rákszűrés, a bőrdaganatszűrés, a hallásszűrés mellett vérnyomás-, vércukor-, koleszterinszint- és oxigénszaturáció-mérést is végeznek majd a szakemberek.
Forrás: VM.komm kommunikációs Tanácsadó iroda
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
A rákellenes világnapot 24 éve tartják, február 4-én. A Nemzetközi Rákellenes Unió központi kampánytémája ez évben az esélyegyenlőség a daganatos betegek ellátásában, valamint a betegséget túlélők köre.
A bőrrák elleni küzdelem bizonyítottan hatékony eszközeit és szakmai ajánlásait összefogó új, háromszintű prevenciós stratégiát javasol a Magyar Dermatológiai Társulat.
Hírvilág
Közel 54 millió forint értékű adományösszeggel zárta tavaszi szezonját az ingyenes szűréseket és tanácsadásokat biztosító Richter Egészségváros.
A végjátékot megváltoztató mRNS-oltás. Egy Nobel-díj krónikája
A vesecarcinoma első vonalas kezelésének lehetőségei, korai tapasztalatok az immun-immun kombinációval
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
3.
4.
5.