Gyulladáscsökkentő szer az emlőrák kezelésében
2011. AUGUSZTUS 15.
2011. AUGUSZTUS 15.
Szöveg nagyítása:
A gyulladáscsökkentő celekoxib sikerrel alkalmazható emlőrákosok járulékos kezelésében – hangzott el az IMPAKT Emlőrák Konferencián Brüsszelben.
Juergen Veeck és a Maastrichti Egyetem munkatársai 45, elsődleges emlőrákban szenvedő hölgy esetén vizsgálták az ízületi gyulladásban alkalmazott celekoxib daganatellenes hatását. A szer célpontja a COX-2-nek nevezett enzim, mely a gyulladásért és a fájdalomért felelős. Korábbi vizsgálatok szerint a COX-2 gátlása változásokat idéz elő a sejtosztódás és a programozott sejthalál folyamatában, valamint a sejtközötti tér szabályozásában.
A holland munkacsoport olyan betegeket tanulmányozott, akiknél kilátásba helyezték a daganat sebészi úton történő eltávolítását. Véletlenszerűen dőlt el, hogy mely betegek részesülnek 400 mg celekoxib kezelésben 2-3 héten keresztül, az eredményeket kezelésmentes, vagy placebós betegekhez hasonlították. A kutatók szövetmintából elemezték a gének kifejeződését a felvétel előtt, illetve azután, ezután kimutatták a sejtszaporodásban és a programozott sejthalálban beálló változásokat.
A kezelést követően a kontrollhoz képest mintegy 1109 gén kifejeződése fokozott, míg 556 esetben csökkenés volt tapasztalható. Az érintett gének főként a sejtosztódás, a sejtciklus, a programozott sejthalál folyamatában, a sejtközötti tér szabályozásában, és a gyulladásos immunválaszban játszanak fontos szerepet.
A kutatók azonban hangsúlyozzák, hogy vizsgálatuk bevezető jellegű, a kezelés olyan rövid ideig tartott, hogy még nem lehet következtetni a tumorméret, vagy a szövettani differenciáltsági fok változásaira.
Forrás: Medipress
Kapcsolódó anyagok: Ú emlőrák géneket fedeztek fel
LAM (Lege Artis Medicinae) - 2005; 15(klsz)Az aszpirintől a coxibokig
A nem szteroid gyulladásgátló kezelés Janus-arca
LAM (Lege Artis Medicinae) - 2005; 15(klsz); A nem szteroid gyulladáscsökkentők és alkalmazásuk újabb lehetőségei
Napi gyógyszerezés kellene az emlőrák kockázatának kitett nőknek
A gének ki-, illetve bekapcsolásától függ a daganat agresszivitása
A gyulladás gátolja az emlőrák kialakulását
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.
PharmaPraxis
Multidiszciplináris mentálhigiénés ellátás résztvevőiként a közvetlen lakossági gyógyszerellátásban dolgozó gyógyszerészek jelentős sikereket érhetnek el a mentális betegek állapotának javításában és az ellátás költségeinek csökkentésében.
A myasthenia gravis (MR) egy ritka autoimmun betegség, mely a neuromuscularis ingerületátvitelt gátolja. A betegség a világon több mint 700000 embert érint. A generalizált MG-s betegek körülbelül 80-90%-ában kimutatható a posztszinaptikus nikotinos acetilkolin-receptort (AChR) gátló autoantitest, míg további 5–8%-ban MuSK-autoantitest vagy ritkábban, LRP4-autoantitest mutatható ki.
A csontritkulás kezelésében nemzetközi szinten hiányosságok mutatkoznak, melyek megszüntetésében jelentős lehet a gyógyszerészek szerepe. Az Osteoporosis International című szaklap közleménye azonosítja az osteoporosis kezelését javító gyógyszerészi beavatkozásokat, és értékeli azok hatékonyságát.
A gabapentinoidok használata növeli a súlyos COPD-exacerbáció valószínűségét, állapította meg egy Annals of Internal Medicine-ben megjelent populációs kohorszvizsgálat.
Magyarországon minden nyolcadik nőnél diagnosztizálnak emlődaganatot– a digitális egészségügyi fejlesztések új korszakot nyithatnak a mellrák diagnosztikájában és kezelésében
Amerikai ösztöndíj magyar emlőrák kutatónak
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
Mesterséges intelligencia
A legújabb, MI által asszisztált robotsebészet megérkezett Magyarországra3.
Orvoslás és társadalom
Különleges nap halmozottan sérült gyermekeket nevelő szülők számára a Bükki Nemzeti Parkban4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás