Hírvilág

Gének is befolyásolják a szívbetegségek kialakulását

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


A szívbetegségek kialakulását nemcsak életmódunk, hanem néhány gén is befolyásolja. A 18 gént három vizsgálat alapján fedezték fel. A vizsgálatokban, melyekben mintegy 300 tudós vett részt a világ minden tájáról, körülbelül 200 000 ember genetikai állományát vizsgálták meg. A Nature Genetics-ben megjelent cikk szerint 50 éven belül eltörölhetjük a szívbetegségeket a Földről. A felfedezés új utakat nyithat nemcsak a kezelésben, hanem a megelőzésben is, hiszen minden nyolcadik ember szívbetegségben hal meg világszerte. A kutatók azokra a génekre koncentráltak, melyek a szívizmokat ellátó erek beszűkülésért felelősek. A szűkületet az erek falában lerakódott plakkok okozzák. Az erek szűkülete illetve elzáródása az oka a szívritmuszavaroknak, a szívinfarktusnak vagy a szívelégtelenségnek. A 18 gén közül néhány a koleszterin-anyagcserére hat, mások a vérnyomásra, de az újonnan felfedezett gének többségének feladata még nem tisztázott. Utóbbi tény azt bizonyítja, hogy az ismert tényezőkön kívül még számos oka lehet a szívbetegségeknek. Dr. Robert Roberts, az Ottawa-i Egyetem Kardiológiai Intézetének munkatársa szerint: „Most az a legfontosabb feladatunk, hogy megértsük, hogyan működnek ezek a gének és ennek megfelelően olyan új gyógyszereket fejlesszünk ki, melyek segítségével nagyobb hatásfokkal küzdhetünk meg a szívbetegségekkel.” A felfedezés azt jelenti, hogy egyre közelebb kerülünk egy olyan genetikai teszt megalkotásához, mely képes megmondani, hogy mekkora az esélyünk a szívinfarktusra. Ennek ellenére a legtöbb ember számára az életmódbeli faktorok, mint a dohányzás, a mozgásszegény életmód, az egészségtelen étrend jelentik a legnagyobb rizikótényezőt a szívinfarktus szempontjából. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Genomikai kutatások az érelmeszesedés elkerüléséért

Etnikai különbségek szívmegállás után

LAM (Lege Artis Medicinae) - 2008; 18(12) Nem koszorúér - eredetű szívizombetegségek

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Az átmeneti eszméletvesztés anatómiája

SZEMLE eLitMed

Amerikai neurobiológusok felfedeztek egy százötven éve keresett idegpályát a szív és az agy között, ami a syncope kialakulását vezérli.

Ember és környezet

Mitől függ a fertőzéseket terjesztő kullancsok jelenléte? – egy franciaországi kutatás tanulságai

SZEMLE eLitMed

A kullancsok által terjesztett betegségek egyre több embert érintenek Európában. Milyen tényezők befolyásolják a kullancs, illetve a rajta keresztül embereket megfertőző kórokozók jelenlétét?

Klinikum

Az internet-addikció neurobiológiája

A potenciálisan problémás internethasználat világszerte egyre nagyobb aggodalomra ad okot, okai és következményei azonban még nem teljesen tisztázottak. Az internetfüggőség neurobiológiája (IA) nagy figyelmet kap a tudományos kutatásban. Az addikciót megelőző állapot összefügg a kulcsfontosságú neurotranszmissziós gének epigenetikai változásaival, írja a Scientific Reports tanulmánya.

Klinikum

Az időskori vérszegénység

GADÓ Klára

Az életkor előrehaladtával a vérszegénység előfordulása egyre gyakoribb. Időskorban nagyon gyakran több krónikus betegség egyidejű jelenlétét tapasztaljuk, amelyek a geriátriai szindrómákkal együtt jelentős mértékben befolyásolják az idős ember önellátó képességét, életkilátásait, életminőségét, valamint a kórházi kezelés szükségességét.