Hírvilág

Szöveg nagyítása:

-
+

A legújabb kutatások szerint nagyobb az asztma kialakulásának esélye azoknál a gyerekeknél, akiknek szomszédságában sok erőszakos esemény történik. A 2000, 9 évnél fiatalabb gyermek részvételével készült kutatás adatai szerint azok, akiknek lakókörnyezetében gyakoriak a kisebb és közepesen súlyos erőszakos események, 60 százalékkal nagyobb eséllyel lesznek asztmásak, mint az egészséges környezetben élők. Az összefüggés más faktorok (etnikai hovatartozás, anyagi helyzet) figyelembe vételénél is megmaradt. "Ebből arra következtethetünk, hogy az erőszak maga befolyásolja a gyermekek asztmára való hajlamát" - nyilatkozta Dr. Michelle J. Sternthal, a kutatás vezetője. A 2071 chicagói önkéntes gyermek szüleit a felmérés hat éve alatt összesen háromszor interjúvolták meg a lakókörnyezetükről és gyermekeik egészségi állapotáról. Az asztmára hajlamos gyermekek jellemzően az erőszakosabb lakókörnyezetekben éltek. A kutatók szerint az asztmás gyerekek 43 százalékának lakókörnyezetében fordult elő súlyos erőszakos cselekedet. "A krónikus stressz és szorongás károsíthatja az idegrendszert és a szervezet természetes védekező képességét is, ez pedig növeli az asztma kialakulásának esélyeit" - nyilatkozta Dr. Sternthal. Forrás: Medipress Eredeti közlemény: Community violence and urban childhood asthma: a multilevel analysis

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

A művészet gyógyító erejét már az ókorban ismerték – ma tudományos bizonyítékai is vannak

Art&Health címen adott ki egy 3500 tanulmányt, kutatások és analízisek sorát összesítő metaanalízist a WHO, amely ezek alapján tudományos bizonyítékok alapján mutatja be a művészet gyógyító erejét nagyszámú betegség esetében. Terápiás hatása mellett közösségteremtő és emberközpontúbb gyógyító világot teremt.

PharmaPraxis

Gyógyszerészi intervenció az oszteoporózis kezelése érdekében

A csontritkulás kezelésében nemzetközi szinten hiányosságok mutatkoznak, melyek megszüntetésében jelentős lehet a gyógyszerészek szerepe. Az Osteoporosis International című szaklap közleménye azonosítja az osteoporosis kezelését javító gyógyszerészi beavatkozásokat, és értékeli azok hatékonyságát.

Ember és környezet

Antibiotikumokkal próbáljuk betömni a gondoskodás és a higiénia tátongó réseit

Korunk egyik nagy kihívása az antibiotikum-rezisztencia problémája. Az antibiotikumok túlhasználatát jellemzően úgy keretezik, mintha pusztán viselkedésváltozási kérdés lenne: a szereket felíró szakemberek és a páciensek tudásán, attitűdjén kellene változtatni. Ezt a megközelítést azonban meg kell haladnunk, ha érdemi választ akarunk adni a problémára – állítja egy, a BMJ Global Health szaklapban megjelent tanulmány.

Hírvilág

„Richter Gedeon Remény Háza”

Egészségügyi ellátást, felvilágosító foglalkozásokat és menedéket nyújtó központ épülhet hátrányos helyzetű, veszélyeztetett nők számára a Richter támogatása révén Mali fővárosában, Bamakóban.

Gondolat

Citius, altius, fortius? – Sándor Judit bioetikus írása

SÁNDOR Judit

Nem tartom etikusnak, hogy az egész világ egy sportoló biológiai tulajdonságait, egészségügyi adatait firtatja, és a sportolót a napi találgatások alapján bélyegzi meg – írja Sándor Judit bioetikus.