Hírvilág

„Richter Gedeon Remény Háza”

2024. FEBRUÁR 08.

Szöveg nagyítása:

-
+

A támogatás célja

Az új támogatás lehetővé teszi, hogy a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő afrikai nők egy csoportja is megfelelő ellátáshoz juthasson. 2024. február elején tették le a „Gedeon Richter House of Hope” alapkövét Bamakóban, amelynek a célja, hogy reményt adjon az erőszak elől menekülő nőknek a megfelelő színvonalú nőgyógyászati ellátás és egészégügyi oktatás biztosításával egy teljesebb életre. A központban a pszichológiai, jogi és egészségügyi tanácsadás mellett felvilágosító programokkal is segítenek majd a rászoruló nőknek.

A „Gedeon Richter House of Hope”-ot a magyarországi székhelyű Közel Afrikához Alapítvány valósítja meg helyi partnerével, a Sini Sanuman alapítvánnyal közösen. Az építési költségek jelentős részét a Richter biztosítja, valamint az üzemeltetéshez is támogatás nyújt majd. A ház terveit egy fiatal magyar tervező csapat készítette, akik komoly tapasztalattal rendelkeznek abban, hogy az afrikai körülményeknek megfelelően készüljön el az épület.

A Richterről

„A Richter, magyar központú, felelősen gondolkodó európai nagyvállalatként régóta keresi azt a lehetőséget, hogy egy olyan ügy mellé állhasson, amellyel Társaságunk kiléphet a társadalmi felelősségvállalásunk eddig keretei közül, és a hagyományos piacainkon kívül eső területeken, régiókban, ezúttal a fejlődő világban is segítséget nyújtson. A rászoruló nők számára ugyanazzal az elköteleződéssel és lelkesedéssel nyújtunk majd támogatást Afrikában is, ahogyan ezt már évtizedek óta számos piacunkon sikeresen tesszük. Cégünk számtalan egészségügyi és oktatási kezdeményezést támogat és szervez az egészség, illetve az életminőség fejlesztését hirdető küldetésének megfelelően. A női egészségmegőrzéshez kapcsolódó programok mindig is kiemelten fontosak voltak számunkra. E célokhoz kapcsolódva kezdtük meg az együttműködést a Közel Afrikához Alapítvánnyal is, hogy egy újabb rászoruló célcsoport számára biztosítsuk a női egészséghez kapcsolódó legfontosabb ellátásokat és ismereteket” – mondta el Beke Zsuzsa, a Richter PR és kormányzati kapcsolatok vezetője.

Forrás: Richter Gedeon Nyrt.

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

A Richter megvásárolja a BCI Pharma vállalatot

SAJTÓKÖZLEMÉNY eLitMed

A Richter felvásárolt egy belgiumi székhelyű, a kináz kutatásában jelentős eredményeket elérő biotechnológiai vállalatot, melynek értéke 12 millió eurót tesz ki.

Hírvilág

Immár 3. alkalommal pályázhatnak a háziorvosok a Richter Érdemérem díjra

SAJTÓKÖZLEMÉNY eLitMed

A Richter Gedeon szellemi öröksége előtt tisztelgő, 2022-ben indított díj olyan jó gyakorlatok, innovatív elképzelések megvalósítását teszi lehetővé, amelyek hosszú távon elősegítik a vállalat egyik legfontosabb társadalmi célkitűzésének, a hazai egészségügyi ellátórendszer modernizációjának megvalósítását.

Hírvilág

Hetedik alkalommal lehet pályázni a Richter Anna Díjra

SAJTÓKÖZLEMÉNY eLitMed

Az elmúlt hat évben a Richter Gedeon Nyrt. által alapított Richter Anna Díj 32 hiánypótló ötlet megvalósulását tette lehetővé, összesen 128 millió forint támogatással. Az egészségügyi, oktatási és gyógyszerészeti dolgozók mellett a diákok is fontos szerepet kaptak az idei eseményen, hiszen a közönségszavazatok segítségével két projekt is az ő közreműködésükkel valósult meg.