Erő alkalmazása helyett a tárgyalás
2014. FEBRUÁR 21.
2014. FEBRUÁR 21.
Szöveg nagyítása:
Most az az első számú feladat Ukrajnában, hogy megszűnjön az ország fővárosában a vérontás, és ne követeljen újabb áldozatokat az elhúzódó szembenállás - hangsúlyozta Gajdos István, az ukrán parlament egyetlen magyar nemzetiségű képviselője. A politikus sajtószolgálata által az MTI-hez pénteken eljutatott közlemény szerint Gajdos István emellett kiemelt fontosságúnak tekinti, hogy Kárpátalját ne vonják be a csatározásokba, illetve szavatolják a magyar közösség nyugalmát és biztonságát. A képviselő "fontos, bíztató jelnek" nevezte, hogy csütörtök este ismét ülésezett az ukrán parlament, és olyan dokumentumot fogadott el, amely értékelése szerint konkrét lépéseket vázol fel a további emberáldozatok megelőzésére. A honatya mélységes sajnálatának adott hangot a kijevi események nagy számú áldozata miatt. Szerinte a hatalomnak nem lett volna szabad megengednie, hogy idáig fajuljon a helyzet, mindent meg kellett volna tennie annak érdekében, hogy elkerüljék a válság eszkalációját, a további vérontást. "Sajnos, ez nem történt meg… Ezért is döntöttünk úgy más kárpátaljai képviselőtársaimmal együtt, hogy kilépünk a kormánypárt frakciójából" - tette hozzá. Az ukrán törvényhozás tagja ennek kapcsán úgy véli: a Régiók Pártjában egyre többen vannak azok, akik belátják, hogy az erő alkalmazása helyett a tárgyalás jelenthet kiutat a mostani válságból. A parlamenti képviselő fontosnak nevezte a nemzetközi közösség, így az Európai Unió és az ENSZ közvetítő szerepét. Úgy véli: Ukrajna közvetlen szomszédai, közöttük Magyarország, a visegrádi országok is nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy mielőbb lezáruljon az ország történelmének e tragikus fejezete. Kárpátaljával kapcsolatban Gajdos István pozitívnak nevezte, hogy ott nem voltak összecsapások, nem követeltek áldozatokat a mostani események, illetve az önkormányzatokban is békésen folynak az összefogást, az új koalíciókat kereső tárgyalások. Meggyőződése szerint a továbbiakban is mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a megyét ne vonják be a csatározásokba, hogy megőrizzék a békét és a nyugalmat. "Ennek kapcsán örömmel tapasztaljuk, hogy a mind a magyar kormány, mind az ellenzék vezetői fokozott figyelemmel követik nyomon az eseményeket, érdeklődnek a magyar közösségünk biztonságával kapcsolatos kérdések iránt" - hangsúlyozta Gajdos István. "Fontos jelzés ez mind az ukrán hatalom, mind az ellenzék felé, aminek még nagyobb súlyt adhatunk azzal, ha közösségünk egységet tanúsít, zárja sorait e nehéz időkben" - tette hozzá. MTI 2014. február 21., péntek
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.
Amikor már az akut stroke-ellátás is szünetel egy megyei kórházban – az eLitMednek nyilatkozó szakemberek szerint valójában már 3-4-5 éve szükségállapot van, a kormányzati intézkedések is ezt mutatják.
Egészségpolitika
Hogyan lehet szétverni egy régió egészségügyi „fellegvárait” néhány év alatt? – interjú prof. dr. Barkai Lászlóval.
Gondolat
Hamvas Szilárd pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Affektív Pszichiátriai Osztályának (B1) vezetője szabadidejében fest, szobrászkodik, már több kiállításon részt vett, miközben betegeit katatím imaginatív pszichoterápiával is kezeli. A pszichiáter szerint sok pszichiáter érdeklődik a művészetek iránt, akár alkotói, akár befogadói oldalról, és sokan kutatják a művek esetleges pszichopatológiai jelentéstartalmát is. Hamvas Szilárd emellett jártas a keleti orvoslásban is, bár úgy véli, hogy e módszerek hátterében ott működik a placeboeffektus.
Chen és munkatársai a JAMA-ban megjelent cikkükben a kettős APT (dual APT, DAPT) noninferioritását vizsgálták intravénás thrombolysissel szemben minor, rokkantságot nem okozó ischaemiás stroke-okban.
Addikció és szégyen
Erőelemzés, mintanagyság, hatásnagyság, szignifikanciaérték kapcsolata és szerepük a klinikai vizsgálatokban
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
Egészségpolitika
A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség állásfoglalása az ágazat helyzetéről5.
Gondolat
Üdv nálunk! Van már, aki írja a fekete pontjaid? – Nyomasztás a közoktatásban
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás