Enzimekkel az elhízás, az anyagcsere betegségek és a diabetes ellen
2011. AUGUSZTUS 15.
2011. AUGUSZTUS 15.
Szöveg nagyítása:
Harmincnégymillió millió forintos támogatást kapott a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Orvosi Vegytani Intézete az anyagcsere betegségek kutatásához. A támogatásból nagy értékű műszert, egy Seahorse Biosciences XF96 készüléket szereztek be.
Közismert, hogy a szervezet energiaegyensúlya a bevitt és a leadott energia közötti precíz összhangot jelenti. Az energiaegyensúly két, egymást kiegyenlítő folyamatból tevődik össze, az energia felvételből, illetve az energia leadásból. Energiát felvenni a táplálék bevitel során tud a szervezet. A bevitt tápanyagok vagy a felépítő anyagcserébe lépnek be, tárolódhatnak, vagy különböző lebontó folyamatok során energiát szolgáltatnak. A fejlett társadalmakra jellemző, mozgásszegény, „ülő” életforma során az egészséges energiaegyensúly megbomlik: a kevés testmozgás a szükségeset meghaladó tápanyagbevitellel párosul. A feleslegesen bevitt kalóriák raktározódnak, ami elhízáshoz vezet. Az elhízás következményeként a későbbiekben súlyos anyagcsere betegségek jelenhetnek meg, köztük a II. típusú cukorbetegség, majd később az érelmeszesedés. Közismert, hogy ezeknél a betegségeknél a súlyvesztés jótékony hatással bír, amit a hétköznapi életben a tápanyagbevitel korlátozásával lehet elérni.
Az ún. SIRT1 fehérje képes megemelni a szervezet energia leadását, és ezáltal védelmet biztosítani a fent felsorolt metabolikus betegségekkel szemben. A DE OEC Orvosi Vegytani Intézetének kutatói nemzetközi kollaboráció keretében (Johan Auwerx, EPFL, Svájc és Valérie Schreiber, ULP, Franciaország) egy olyan új útvonalat tártak fel, melyen keresztül a SIRT1 fehérje aktiválható, és így növelhető a biológiai oxidáció mértéke, s a veszélyeztetett csoportoknál a testsúly csökkenése érhető el - mondta el Dr. Bay Péter, a DEOEC egyetemi adjunktusa, projektmenedzser. Vizsgálataik során felismerték, hogy egy másik enzimrendszernek, a PARP enzim család két tagjának: a PARP-1 és -2-nek a genetikai inaktiválása képes a SIRT1 aktiválására, és ebből adódóan a biológiai oxidáció megemelésére. Megfigyelésük szerint mindkét enzim inaktiválása esetében a harántcsíkolt izomban emelkedik meg biológiai oxidáció. Ez azért lényeges, mert a harántcsíkolt izmok adják az emberi testsúly 1/6 részét, így hatalmas arányuknál fogva dominánsak az energia leadás, vagyis a testsúly csökkenése tekintetében. A PARP-1 és -2 enzim hiányos kísérleti állatok védettek voltak az elhízással szemben, ezen felül a PARP-1 hiányos kísérleti állatokban nem alakult ki a II. típusú diabétesz magas zsírtartalmú diéta etetése esetén sem. A gyakorlati felhasználás szempontjából még fontosabb volt az a felismerésük, hogy az ún. farmakológiai PARP inhibitorok (gátlószerek) szintén képesek a biológiai oxidáció megemelésére, és valószínűleg hatékonyan tudnak védelmet nyújtani különböző metabolikus betegségekkel szemben. A PARP inhibitorok jelenleg a klinikai kipróbálás különböző fázisaiban vannak, így ezek a szerek a későbbiekben könnyen hozzáférhetőek, amennyiben hatékonynak és biztonságosnak bizonyulnak.
Az Orvosi Vegytani Intézet kutatását a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal, az Országos Tudományos Kutatási Alap és a Norvég Alap támogatta. A tudományos munka folytatásához az intézet a kutatási infrastruktúra fejlesztésére indított Baross Gábor-program keretében kapta a 34 millió forintos támogatást a Seahorse Biosciences XF96 készülék beszerzéséhez, amellyel a sejteknek a biológiai oxidáció mértékével arányos oxigénfogyasztását tudják mérni – tájékoztatott Dr. Gergely Pál egyetemi tanár, intézetigazgató.
Forrás: Debreceni Egyetem Orvos-és Egészségtudományi Centrum
Kapcsolódó anyagok: Zsír-és koleszterintermelés leállítása
LAM (Lege Artis Medicinae) - 2010; 20(01) A metabolikus szindróma koncepciójának változása
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.
Klinikum
A légzőgyakorlatokat könnyű megtanulni, és hatékonyak a vérnyomáscsökkentésben, javítják a diabetest, csökkentik a stresszt és a depressziót.
Gondolat
Az ember számára olykor fontosabb, hogy meg tudja élni érzelmeit, mint hogy azonnal csökkentse, vagy elviselhetőbbé tegye azokat. Ebben a folyamatban sok esetben egy film is segíthet. Kapitány-Fövény Máté pszichiáter, az „Ember a filmben” videók alkotója a filmek pszichológiájáról mesélt.
Egészségpolitika
Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke szerint a most megvalósult béremelés túl későn történt, éves kihatása kevés, az idei év így reálkereset-csökkenést hozott a szakdolgozóknak. Interjúnkban beszélt a bérfeszültségekről, víziókról, a következő két év várakozásairól is.
Hírvilág
2024. március 22–23-án rendezik meg a XXII. Szekszárdi Kardiológiai Napokat. A rendezvénynek a Babits Mihály Kulturális Központ ad helyt. A konferencia a kardiológia aktuális tudományos kérdéseit járja körül, a szakma jeles képviselőinek részvételével. A részvétel díjtalan, vizsgával zárul. A szabadon választható kongresszust az OFTEX 12 pontra akkreditálta.
Cardiorenalis-metabolikus szemlélet az orvoslásban – gondolatok, tudnivalók az új ajánlások nyomán az SGLT-2-gátlókkal és GLP-1-receptor-agonistákkal kapcsolatban
A neutrophil-lymphocyta arány és a thrombocyta-lymphocyta arány mint gyulladásos faktorok jelentősége a diabeteses polyneuropathia és a neuropathiás fájdalom súlyosságának előrejelzésében
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
2.
3.
4.
Mesterséges intelligencia
A legújabb, MI által asszisztált robotsebészet megérkezett Magyarországra5.
Orvoslás és társadalom
Különleges nap halmozottan sérült gyermekeket nevelő szülők számára a Bükki Nemzeti Parkban
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás