Hírvilág

Először követték nyomon a fjordlandi pingvinek vándorlását

2018. SZEPTEMBER 03.

Szöveg nagyítása:

-
+

Először követték nyomon az új-zélandi fjordlandi pingvinek vándorlását, kiderült, hogy majdnem hétezer kilométert úsznak két hónap alatt - írta a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál. A pingvinfajok egyharmada Új-Zélandon él, nagyrészt délen. Legtöbbjüket a veszélyeztetett vagy sebezhető fajok között tartják számon. Noha a pingvinek rajzfilmek sztárjaivá váltak, valójában nem sok tanulmány született róluk. Mostanáig nem lehetett tudni, hogy az egyik új-zélandi faj, a jellegzetes sárga bóbitát viselő fjordlandi vagy szélescsőrű pingvinek (Eudyptes pachyrhynchus) merre vándorolnak minden évben feltehetően azért, hogy élelmet találjanak. A zoológusok úgy gondolták, a madarak a partok közelében maradnak. Pontos útvonalukat most úgy térképezték fel, hogy műholdas jeladókat erősítettek húsz madárra, majd útjukat naponta követték. A fjordlandi pingvinek helyi neve tawaki, erről nevezték el munkájukat Tawaki-projektnek. "Az adatok láttán az első reakcióm az volt, hogy valami gond van. Aztán megdöbbentem: meddig úsznak még a pingvinek, mikor érnek már oda?" - mondta Thomas Mattern zoológus, az Otagói Egyetem projektvezetője. A pingvinek megtették az Antarktiszra vezető út felét, ahol az északi melegebb víz találkozik a déli hidegebb áramlatokkal, majd visszaúsztak. A nőstények az oda-vissza úton átlagosan 6801 kilométert tettek meg 67 nap alatt, a hímek 5597 kilométert 77 nap alatt. Csak öt madár érkezett vissza jeladóstul, a többi 15-ről út közben valahol leeshetett a műszer. A PLOS One tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a pingvinek a gerincesek között a legkiválóbb úszók közé tartoznak. Arra nem találtak választ a kutatók, hogy miért úsznak ilyen messzire a fjordlandi pingvinek, miközben indulásuk idején, decemberben teli vannak hallal és más élelemmel az új-zélandi parti vizek. A tudósok úgy vélik, az ösztönt, amely a maratoni útra indítja őket, őseiktől örökölhették, amelyek délebbre élhettek, mielőtt Új-Zéland partjait benépesítették. Forrás: MTI MTI 2018. augusztus 31., péntek 15:55

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Idegtudományok

Hogyan csökkenthetnénk a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát?

SZEMLE eLitMed

A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.

Hírvilág

Kevesebb stressz: jobb egészség a szívnek és a vesének

Világszinten minden tizedik ember krónikus vesebetegséggel küzd, 13-ból 1 pedig szív- vagy keringési problémákkal. Egy 2018-as tanulmány szerint az emberek 74%-a érezte az adott évben, hogy nem képes megküzdeni egy adott élethelyzettel.

Egészségpolitika

Betegfogadási listák – soktényezős a vállalhatatlanul hosszú idő

Várakozás az egészségügyi ellátásra – várólisták és betegfogadási listák megannyi formája képződött mára. Tény, hogy szinte nincs már olyan terület, ahol ne lenne olykor teljesen beláthatatlan vége a sornak.

PharmaPraxis

Gyógyszerészi beavatkozás a mentális zavarral küzdő betegek adherenciájának növelése érdekében

Multidiszciplináris mentálhigiénés ellátás résztvevőiként a közvetlen lakossági gyógyszerellátásban dolgozó gyógyszerészek jelentős sikereket érhetnek el a mentális betegek állapotának javításában és az ellátás költségeinek csökkentésében.

A táplálkozás filogenetikai szemlélete