Hírvilág

Szöveg nagyítása:

-
+

Életének 71. évében elhunyt Kopp Mária orvos, pszichológus, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos igazgatóhelyettese - tudatta az intézmény kedd este. Kopp Mária 1942. január 14-én született Budapesten. 1968-ban a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen (SOTE), majd 1977-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) klinikai pszichológia szakán kapott diplomát. 1982-ben az orvostudomány kandidátusa, 1999-ben a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktora lett. 1968-tól az Országos Munkaegészségügyi Intézetben megszervezte és vezette a klinikai epidemiológiai munkacsoportot, később a SOTE pszichofiziológiai laboratóriumának vezetője, majd a pszichoszomatikus ambulancia vezetője volt. 1993-tól a SOTE Magatartástudományi Intézetének igazgatójaként, 1994-től egyetemi tanárként, 2007-től kutatócsoport-vezetőként dolgozott. 1997-2000-ben Széchenyi professzori ösztöndíjas volt. Munkáját 1988-ban és 2002-ben Nyírő Gyula-díjjal, 2004-ben Szent-Györgyi Albert-díjjal, 2008-ban Polgári Magyarországért Díjjal, 2009-ben Prima-díjjal ismerték el. 2010-ben a magyarság egészségéért folytatott küzdelmükért - férjével, a 2009-ben elhunyt Skrabski Árpáddal együtt - Magyar Örökség-díjjal, valamint Stephanus-díjjal (irodalmi kategóriában) tüntették ki. 2011-ben Budapest díszpolgára lett. Kopp Mária az idén március 15-én a Magyar Érdemrend középkereszt a csillaggal polgári tagozata kitüntetésben részesült, a legnagyobb népegészségügyi jelentőségű megbetegedések pszichoszociális, társadalmi, gazdasági és demográfiai háttértényezői kutatásában elért tudományos eredményeiért, több évtizedes, a magyar társadalom és a család érdekében végzett sokoldalú munkássága elismeréseként. A Népesedési Kerekasztal szervezője volt, a nevéhez csaknem 180 tudományos közlemény fűződik. MTI 2012. április 3., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

LAPSZEMLE eLitMed

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Van traktora? Szokott aggódni? – Boldogságmérés Bhutánban

FILMKRITIKA eLitMed

Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai második közös dokumentumfilmje a bhutáni bruttó nemzetiboldogság-mutató mögött rejlő emberi sorsokat mutatja be két lelkes, feladatukat lelkiismeretesen végző kérdezőbiztos munkáján keresztül.

Járványügy

A Covid-járvány elmúlt, de az árvaság örök

A koronavírus-járvány következtében világszerte 10 millió gyermek maradt árván, itthon több mint 1600 kiskorú veszítette el édesanyját vagy édesapját a Covid miatt. Rajtuk segít a Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért.

Hírvilág

Hétvégi lapszemle: óvatosan a szurkolással!

LAPSZEMLE eLitMed

Focidrukkereket (is) veszélyeztető mentális stressz, halált hozó iparágak, munkafüggőség; a sokszínűség elfogadásának fontossága az egészségügyben. Hétvégi lapszemle – külföldről és itthonról.

Hírvilág

Magyar kutatók segítségével juthatnak hamarabb új veséhez a súlyos betegek

HUN-REN MKH eLitMed

Minden eddiginél hatékonyabban segíthetik az európai és hamarosan a magyar vesebetegek életben maradását a magyar kutatók közreműködésével kifejlesztett szoftver folyamatosan tanuló algoritmusai.